Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám - A földbirtokpolitikai reformokról

akarunk néhány megjegyzést tenni. Akik valaha is tanultak közjogot, azok nem szoktak arra gondolni, hogy mit is jelent pl. Kmetty közjogában az a kitétel, amely úgy szól, hogy: „A szent korona a hazai földbirtok ara". Ez nem csupán képletes mondás, vagy közjogi felfogás, hanem a szigorú valóság. Hiszen ennek származását, mármint ennek a közjogi felfogásnak, visszatudjuk vezetni a bibliáig, amely a földre nézve szintén nem ismer magántulajdont. Ezzel kapcsolatban nem lesz érdektelen kis történelmi! visszapilantást tenni a magyar nagybirtok alakulásának a múltjára. Ismételnünk kell, hogy felfogásbán nem az ú. n. aránytalan birtokeloszlásban látjuk a hibát, s nem ennek megoldásából képzeljük el a földbirtokpolitikai problémák megoldhatóságát. Nem pedig azért, mert ezt nem csupán birtoklás minemüsége dönti el, hanem a gazdasági kérdések egész komplexum-sora, amelybe ez a csupasz tény csak egy láncszemként kapcsolódik bele. Ha közjogilag az a definíció rögzítetett meg, hogy az ország földje a szent korona tulajdona, ez nem jelenthet mást, minthogy az ország földje nem lehet szigorűan vett és értelmezett magántulajdon, hanem végeredményben az egész népközösségé. Ez világosan kitűnik más közjogi tudós felfogásából is, mint pl. Timon Ákos, aki magyar alkoitmány és jogtörténetében szintén világosan kifejti, hogy minden birtokjog a szent koronától, mint gyökértől veszi kezdetét. Ez a megállapít kell, hogy a szemünk előtt lebegjen mindenkor, ha olyan kodifikációs törekvéseket akarunk megmagyarézni, amelyek bármilyen formában is tesznek lépéseket az irányban, hogy földhöz akarunk juttatni egyeseket és ez a földhözjuttatás úgy történik, hogy azokéból veszünk el, akiknek ebből sok van. Ezt a juttatást ismét csak a szent korona nevében eszközölhetjük és továbbra is azzal a tudattal, hogy a földnek mindenkor i's minden formájában igazi tulajdonosa csakis a szent korona lehet, vagyis a föld abszolút magántulajdon nem lehet sohasem. A föld birtokosa mindig csak hűbérese lehet a szent koronának. Ezt igazolja végeredményben a magyar földbirtok ezer éves története is, amelyből tisztán megállapítható, hogy a nagybirtokok tulajdonosai mindenkor, túlnyomórészt a királytól nyert adományként jutottak földjeikhez és csak kisebb mértékben vétel, vagy öröklés útján. A királyi birtokadományozások irányították a történelmet, hiszen a belső viszályok lépten-nyomon válíozitatták a föld tulajdonosait, aszerint, ahogy az a király érdeke volt. Jellemző, hogy a nagybirtoknak ez az alakulása évszázadokon keresztül nagy változásokkal folyt, több-kevesebb szerencsével, intrikával, háborúval, tatár és törökjárással egész 1848-ig, amikor a föld tulajdonjoga új fejlődési korszakba lép. Ekkor a gazdasági fejlődés törvénye a földtulajdonra is kihatva, két főelvet törvényesített, melyszerint az ingatlan tulajdonosa szabad rendelkezési jogot kapott (addig a királytól fügött!), továbbá, hogy azontúl minden ingatlan megszerzése szabad. Tehát nem ís száz év telt el azóta, hogy a föld, mint minden más birtoklás, tiszta magántulajdonnak tekintetik. Ez az új kor nálunk rövid 47 évig tartott csak, 1867-től 1914-ig, a kiegyezéstől a háború kitöréséig, amely idő alatt a gazdasági fejlődés oly sok más irányba terelte a közjog fejlődését, hogy nem is kerülhetett sor a birtokpolitikai jognak az új kor megkívánta irányzatokkal, követelményekkel való harmóniába hozatalára. Az utóbbi tíz év gazdaságtörténete olyan kényszerítő kodifikációkat hozott, amely tisztán mutatja azt az irányt, amit közjogilag csakis úgy definiálhatunk, hogy a föld nem lehet abszolút magántulajdon, hiszen még a gazdaadósságokat szabályozó legújabb törvényjavaslat is ezt dokumentálja minden egyéb indokolásától eltekintve. Mert amikor a gazdasági válság nemcsupán a birtokostársadalmat sújtotta, hanem az ország minden rendű és rangú foglalkozási rétegét, akkor mégis csak a földtulajdonosok esetében láttuk kényszerítően a régi liberális gazdasági felfogástői eltérni és különleges védelmet statuálni a föld számára. Azon egvszerü oknál fogva, mert a föld nem tehető ki változásoknak, mint más magántulajdon. Ez a feüődés iránya. Ha pedig majd megtaláljuk azt a módot is, hogy a föld úgy illeszkedjék bele a nemzetgazdaságba, mint amelynek elégnek kell lenni nemcsak a mai közel 9 millió lelket számláló ország összlakosságának, hanem ennek a duplájának is, akkor jutottunk el ahhoz az igazi birtokpolitikai reformhoz, amely nemcsak egy-két évtizedre, belső erők nyomása folytán, oldatik meg, hanem egyszer s mindenkorra. Ez a megoldás azonban elválaszthatatlan az általános gazdasági reofrmoktól és a mai tudomány állása szerint ez csakis a földérték és földiáradék ie:azi értékelése útián érhető el. De nemcsak e két faktor igazi értékelése és felismerése szükséges, hanem ezeknek a közösségbe való olyan beillesztése is, amely már eleve biztosítja az egész nemzetgazdasági test egészséges továbbfejlődését. Az egytest-egylélek aranyszabálya fennáll a föld és az ország többi gazdasági ágazata között, egyik a mésik nélkül csak félmegoldást, sokszor még annyit sem jelent. Az aerárlako'ssás: gazdasági helyzetének a javítását nem látjuk megoldottnak sem a hitbizományi, sem pedig a telepítési reformnak a keresztülvitelével. Lépésnek számít, de csak tüneti kezelés a nagy betegségben. Nem akarunk vitába szállni azokkal, akik a telepítést tartják egyik megoldási módnak, eltekintve azoktól a fi193