Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám - Hozzászólás a telepítéshez

akár Molnár apát. A legnagyobb ellenzéki párt, a nem­zetiségi párt, a parlament atlagánál joboan képzett erők­kei, üe kissé rendszertelenül vesznek részt a sarcokban. Helyzetük rászorítja őket arra, hogy elég gyakran tog­lalkoznak a megbízóik, népük anyagi nyoinorusagával. Általában a jobb és értékesebb ellenzéki működést vég­telenül megnehezíti a mindent elnyomó többség kérlel­hetetlen terrorizmusa. A szétszórt és számban, erőben kicsi ellenzéket eieg sikerrel némítják el. Miután a képviselők közül (a. norvátok nélkül) 137 közép- és nagybirtokos, 111 ügyvéd, 45 állami és köz­igazgatási tisztviselő, 33 lelkész van, ez a többség ered­ményezi a latiiundiumok védelmét minden vonatkozás­ban. Bizonyos, hogy a parlamenti szereplés teréről a jobb és értékesebb elemek vonulnak vissza. Azok, akik bizalmas beszélgetés során bevallják, hogy milyen si­várnak láják a közállapotokat, akik felismerik a jelsza­vak ürességét, tuuják, hogy pártjuk és szövetségük ki­alakulasaoan őszinteség nincs. A rendkívülien gyorsított tempójú munka, a nagy tömegek visszavonulása még a szónoklás úgynevezett művészetét is visszaszorította, amelyben egykor excellált a magyar képviselőház. Az újságírás erősen koncentrálódott a parlament körül, de magával a sajtóval belső közösséget a politi­kai világ alig tart. A sajtó magatartását természetesen nem az egyéni érzelmek, hanem a helyesen alkalmazott pausálék szabják meg, de a nagy elkedvetlenedésnek, an­nak a ténynek, hogy a mai toobség, kulturális hiányok miatt, a maga sajtójával sem tud bánni, meg vannak a nyomai. A dicséretek, a frázisok mögül kiérezni az ál­Ime tehát egy gyors végigfutás, felületesen kiraga­dott idézetek a harmincévelőtti boldog Nagymagyaror­szag életéből, különböző fejezetek alatt, azokról a prob­lémákról, amelyek végeredményben a mai megcsonkított országot is állandóan foglalkoztatják. Habár forrásain­kul az ú. n. ellenzéki szemléletet választottuk, ennek oka az, hogy világosabban álljon előttünk a mai hasonló szemlélet megnyilatkozásának a teljes hasonlósága az akkori időkével. Jólehet legtöbb részben a hiteles sta­tisztika adta az adatokat. A megrázó és bennünket fő­leg ma is érdeklő problémák közül legérdekesebb a me­zőgazdaság akkori szemlélete hivatalos adatokon ke­resztül és nem ellenzéki szakemberek megállapításai szerint, miután ebből láthatjuk, hogy a jelenlegi válság­nál milyen régi bűnökkel állunk szemben. Viszont humorosan hat a felháborodás és megdöb­bent bennünket a húszmilliós magyarság költségvetési adatai, összehasonlítva a jelenlegivel, s ezzel kapcsola­tosan a fejszerinti teherkvóta. Milyen messze vagyunk ma már attól az akkor olyan nagyon kifogásolt 73 ko­ronás évi fejtehertől! Vagy a 24%-os személyi terhektől az állami költségvetésben, ma már túlvagyunk a duplá­ján is. És mégis bírjuk. De nem idéztük helyszűke miatt a halálozási statisztikát, amely szintén magas számot mutat és ime, mégis élünk, sőt — hála a magyarok Iste­nének — szaporodunk is. A többi gondolatot olvasó­inkra oízzuk, hiszen ezekben mindenki megtalálja azt, ami őt érdekelheti. talános csömört.' VI. Hozzászólás a telepítéshez Az irodalomról. „Egy országban, ahol a lakosság negyven száza­léka analfabéta, ahol az úgyis gyér polgárság rettenetes anyagi helyzete nehézzé teszi a magasabbrendü iroda­lomnak mégis luxusszámba menő terjedését, ott a kiadó sem áldozhat folyton esetleg létező nemesebb ambíció­nak, hanem lefelé licitálva, inkább egyszerű kalmárüz­leteket csinál. A magyar író is tehát végeredményben ab­ból a sebből vérzik, amely a imai termelési rend társa­dalmait s ezek között a különösen elmaradt Magyaror­szágot sorvasztja. A tömeg nyomora, a tömeg müvelet­lensége megakadályozza azt, hogy számára megértő, exisztenciáját biztosító olvasóközönség fejlődjék. Az uralkodó osztály, a hatalmon lévő csoportok maradi, ha­ladasel'enes szelleme megvonja tőle még az állami me­cénáskodás póttámaszát is. Egyedül az osztálytalanság nemes mélabújával homlokon jár ma az igazi magyar író. Mintahogy a nagy Vörösmarty írta: „Jár számkive­tetten az árva fiú, dalt zengedez és dala oly szomorú!" (Szász Zoltán: A magyar irodalom sorvadásának okai­ról, Budapest, 1908. Huszadik Század.) Most, hogy nemsokára napirendre kerül a telepí­tési javaslat, nem ismerjük annak részleteit, de az alábbi sorokban közölt élettani szempontokat olyan értékes­nek tartjük a felhasználás céljából, hogy szórói-szóra lehozzuk. Jóllehet egészségügyi szakember véleménye, de úgy találjuk, hogy ezen egyoldalú felfogáson jóval túlemelkedő javaslat foglaltatik benne, az egész össze­ség, a nemzet számára értékes meglátás. Tehát nem­csupán mezőgazdasági szakembereket kell meghall­katni ennél a problémánál, mert ez valóban nem kizá­rólag agrárpolitikai probléma. Az itt közölt cikk szer­zője Born József dr. székesfővárosi tiszti orvos és az „Egészségpolitikai Szemle" legutóbbi számában jelent meg, amely értékes lapnak egyébként a cikkíró a szer­kesztője, íme a cikk: Magyarországon egy szomorú, de tanulságos példa van már arra, hogy milyen módon nem szabad telepí­téshez kezdeni. Ez az elmúlt földreform, amely amel­lett, hogy semmiképpen sem elégítette ki a gazdasági és szociális szempontokat, a magasabbrendű nemzet­gazdasági és népesedéspolitikai szempontokat meg sem közelítette. Élénk példa ez arra is azonban, hogy meny­nyire nem lehet az életet tisztán gazdasági elvek alap­ján kormányozni, különösen akkor, ha ezek a gazdasági 186

Next

/
Thumbnails
Contents