Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám

Krónika Most már búcsúzzunk az Úr 1935. évétől és újabb reményekkel várjuk az 1936-ik évet. Úgy gazdaságilag, mint politikailag igen mozgalmas volt a hátunk mögött lévő tizenkét hónap és csak felületesen, nagy vonásokban akarunk kritikát mondani erről az elmúlt időről. Hisz egy év a nemzetek történetében nem nagy idő, sőt sokszor egy egész emberöltőnyi is gyorsan elröpül úgy, hogy nem sok változás esik a népek életén. Az elmúlt év gazdaságilag javulást mutat, ha az 1931-ikit vesszük alapul és objektív szemlélő nem tagadhatja meg elismerését a kormányzattól ebben a tekintetben. Nempedig azért, mert tudja, hogy milyen nehéz kormányozni és pláne nehéz ott, ahol olyan nagy a szegénység és oly kicsi a lehetőség. Már maga az a tény, hogy megállt a süllyedés tendenciája és néhol jelentős javulás is mutatkozott, egymaga i<s a kormányzat jó munkája mellett tanúskodik. Nem azt kell nézni, hogy más kormányzat, más szellem mit hozott volna, nevetséges és gyerekes dolog lenne, hanem azt kell elfogadnunk és mérlegelnünk, ami itt van előttünk. Az a munka, amit ez a kormány csinált végeredményben. E hasábokon egyéni, különleges célirányú, elkülönült pártpolitikai felfogás sohasem nyilvánult meg, itt mindig a napi politikán felül álló megnyilatkozások láthatnak csak napvilágot, vád sem érhet bennünket, hogy fejbólogatásból dicsérünk, de a mi dicséretünk maga a munka dicsérete, ami kijár minden becsületes, tiszta szándékú igaz munkának. Márpedig ezt elvitatni az elmúlt 1935. évben a kormányzattól nem lehet és túlságosan rosszhiszemű is lenne. Ami pedig az elmúlt év politikai mozgalmait illeti, beleértve a tavasszal lezajlott választási küzdelmet, majd a megindult parlamenti munkát, erről beszámolni nem a mi hivatásunk. Ezt osak tudomásulvesszük, miután minden politikai párt mozgalmát, célkitűzéseit tiszteletben és az ország szempontjából szükségesnek, elhivatottnak tartjuk, mert minden ilyen megnyilvánulás, bármilyen nevű politikai keretbe legyen is beleszorítva, végeredményben mélyen gyökeredzik, feltétlenül és letagadhatatlanul ennek az országnak teljes jogú polgárainak a politikai hitvallásaiból sarjadzik. Az egyvéiemiényen lévő állampolgároknak politikai pártban való •tömörülése az egész nemzet elsődleges érdeke, ennek csorbítatlanságát pedig minden körülmények között a jövőben is megőrzendőnek tartjuk. Véleményünk szeiint az igazi alkotmányosságot nem a közjogi formalizmus sokszor merev dogmái mutatják meg, hanem kizárólag mindig és mindenkor a szabad véleménynyilvánításon és azon a tisztes korlátok közé szorított lehetőségeken keli, hogy megmutatkozzék, amelyek alkalmasak arra, hogy a nyilvánított vélemény részére az ettől eltérőket is kapacitálni lehessen, mindenkor az összesség korszerű keretei között. De távol minden kalandos és nem reális doktrínáktól, viszont közel a nyugat tagadhatatlanul fejlettebb és nagymultú demokratikus irányzataihoz. S az elmúlt év ebben a tekintetben elhajlást nem mutatott, a politikai mozgalmaknak meghagyta mindazt a szükséges szabadságot, amit elsősorban is a vélemények szabad nyilvánítása jelöl meg, de azon felül megőrizte a belső nyugalomnak azt a szükséges kereteit, amelyet az érzékeny gazdasági élet a jogrendben megkíván, sőt ezen továbbmenőleg sikerült megőrizni azt a belső harmonikus nyugalmat és közrendet, amely ma már elismert szinte az egész világon, s ami biztosította az idegenforgalom emelkedését. Itt meg kell állni ismét egy pillanatra és a kormányzat javára kell írni azt, hogy ilyen ügyesen tudta alkalmazni azt a szűrőt, amely megakadályozta azt, hogy a belső nyugalom megzavartassék a szélsőségességektől. Le kell szögeznünk tárgyilagosan azt is egyben, hogy mindezt pedig nem az erőszakkal akadályozta meg, hanem igenis mindannak a szükséges szabadságok tiszteletbentartásával, amelyek önmaguktól kiküszöbölik az elkeseredés és elnyomatottságból születő ilyen erőket. A belső feszítő erők nem érezték magukon sem a gazdasági, sem pedig a politikai hermetikus zárófedőt, hanem az igazságos szűrőn keresztül mindig levegőhöz jutottak és ez a kormányzat javára szól. Ne feledjük el, hogy a diktatúra, amit oly divatos nálunk is ma emlegetni, csak ott és olyan ismérvekkel és akkor tud megvalósulni a mai korban, ahol és amikor és amilyen mértékben arra szükség van. A diktatúra jentartásához a mai új korban épp olyan lelki és számbeli többség szükséges egy nemzetnél, mint akármelyik politikai irányzatú kormányzat fenntartásához. Sem Mussolini, sem Hitler diktatúrája nem állna ma fenn, ha nem volna meg az az „alkotmányos többsége", amelyet tőlük eltagadni nem lehet sem lelki, sem számbeli többségben az ő országukon belül. Hangsúlyozzuk, hogy az ő országukon belül, miután kifelé nem különbözik vég-" eredményben például Stalin diktatúrája Miklós cárétól, pl. veié épp úgy szerződött Franciaország, mint a másikkal. De tovább megyünk és a saját történelmünkből merítünk. Magyarországon sem lehetett volna 1849-től úgyszólván egész 1867-ig, közel 18 éven keresztül diktatúrát fenntartani, ha annak nem lett volna meg itt nálunk belül a lelki és számbeli többsége. Mert megvolt a többsége azokban a felszabadított jobbágyokban, akiket az 1848-iki forradalmi reformok korszakos 177