Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 1-2. szám - A kereskedelempolitika uj utjai. 2. [r.]

Mussolini szuggesztív-kapitalizmusától egész a Hitler-féle autárkiás-kapitalizmus>!g', ezek mind csak kényszerszülöttek, átmenetiek. Az út nyitva áll: vagy visszatérünk valamennyien a háború előtti rendszerhez, a teljes nemzetközi béke jegyében folyó kapitalisztikus termeléshez éa fogyasztáshoz, ledöntve közben a sok ezernyi vámfalat, vagy pedig áttér egész Európa Szovjet-Oroszország államkapitalizmusára. A háború előtti gazdaságpolitikában legkevesebb eltérést eddig Anglia és Francaorezág mutatta és egyelőre hajlandóság sem jelentkezk abban az irányban, hogy ezen változtassanak. Helyzetük természetesen összehasonlithatatlanabbul kedvezőbb bármely más kontinentális államénál, .miután gyarmati fogyasztópiacaik úgyahogy ma is rendelkezésükre állanak, a régi rendszer épségben tartására úgy a finánc, mint a kereskedelempolitikában. Nem kell nagy jóstehetség ahoz, ha azt állítjuk, hogy az elkövetkező ötven év prognózisa a régi rendszernek fog újra helyet biztosítani valamennyi állam gazdaságpolitikájában. Még azon az áron is, ha az előbb csak háborúval váltható meg. III. Amikor kereskedelmi politikánk új útjairól beszélünk, akkor tulajdonkép a régieknek jelenleg bozóttal benőtt útjait újra használhatóvá akarjuk tenni. Erre jobb alkalmunk, mint az utóbbi hetekben lejátszódott külpolitikai események, nem is lehetett volna. Ugyanis ezekből olyan felismeréseket szűrhettünk le, amelyeket kizárólag gazdaságpolitikai téren tudunk csak értékesíteni, így többek között most már nyíltan, minden leplezettség nélkül láthattuk, hogy milyen egyedül állunk egy mesterséges, gyűlölködéstol fűtött gyűrű közepette, amely gyűrű nem más, mint a kie-antant, amely államok kótyagos fejű külpolitikusai minden erejüket a mi békés revizionista politikánk lehetetlenné tételére vszk harcba, rágalmazó méregkeverő eszközökkel. Legyünk objektívek és állapítsuk meg, hogy Mussolini kitartó barátsága ma még intak tul áll mellettün és nagy védelmünkre szolgál. Azonban a nemzetek közötti barátság, szimpátia csak egy bizonyos fokig terjedhet, semmikép sem haladhatja túl azok reálpolitikai célkitűzéseit. Példa erre a török nemzet mai viselkedése és helyzete. Hiába vagyunk testvérnemzet, hiába nyilvánitgattuk másfélévtizeden keresztül 1 öles önösen szimpátiánkat egymással szemben, ma ott látjuk Törökország képviselőjét is a mi ellenségeink táborában. Gazdaságpolitikai felismerésünk itt vezet bennünket arra az útra, amelyet követnünk kell. Vagyis nem a nemzetek szimpátiájára van szükségünk, hanem gazdasági kap. csolataira, mert ezek sokkal erősebbek bármilyen együttérzésnél. Gazdasági elzárkózási politikánkat minél előbb fel kell adnunk és ennek segítségével kell megtalálnunk mindazokat a reális kapcsolatokat az államokkal, amelyek sokkal erősebbek bármily testvéri, vagy egyéb szimpátiaérzésnél. Franciaország kitartó és nagy szerelme Prága. Belgrád és Bukarest felé sem a szimpátiára épült, hanem a francia polgárok kamatozó kötvényeire. Nekünk is ilyen utakon kell haladnunk. Ezeket az utakat viszont kizárólag vámsorompóink bizonyos irányban való megnyitásával érhetjük el. járjon az látszólag olyan áldozatokkal, mint amit ez iparunkra ma jelentene. Mi a Duna-medence súlyt jelentő tényezői vagyunk, ezt hallottuk már sokszor, csak nagyon eltértünk attól a konstrukciótól, amely ezt a 6Úlyt nekünk évszázadokon keresztül biztosította. Ez pedig az ipari fejlődésünk aránytalan emelkedése volt. Az vitán felül áll, hogy amíg az utóbbi években mezőgazdasági termelésünk fokról-fokra süllyedt a rentabilitás szempontjából, túlmenően a világgazdasági krízisen, illetve ennek reánkvonatkoztatható hatásaitól is, addig azon idő alatt igen erős és jelentékeny ipari konjunktúra állott be. Gyáripari kojunktúra. Ezt kizárólag vámpolitikánk idézte elő. Sőt célkitűzéseink közé tartozik még jelenleg is a vámvédelem táplálta ipar fentartása és erősítése. Csak egy ponton emeljük most itt ki ennek céltalanságát, azon a ponton, amit sokszor szerettek ennek alátámasztására felhozni és ezen keresztül megvédeni, indokolni ennek az irányzatnak a helyességét. Ezt a pont psdig az, hogy szükségünk van erre az iparra, hogy ne legyünük kiszolgáltatva más állam ipari-ár diktatúrájának, ne álljunk védtelenül kifelé egyik állammal szemben sem, 6Őt a mezőgazdasági termeivényeink exportjának az elősegítésénél fegyverünk legyen ez az ipar, ha a legtöbb kedvezményt nyújtó megállapodást akarunk valamelyik állammal kötni. Másik pont szokott lenni pedig az, hogy nemzetgazdasági értéket nyerünk végeredményben is ipari fejlődésünkkel, miután mi nemcsak kizárólag mezőgazdasági ország vagyunk. Ez igaz. Ezt aláírjuk, miután mi a háború előtt is nemcsak kizárólag agrárország voltunk. Azonban az első pont ncmvált be, vagyis más állammal izemben nem tudtuk fegyverül felhasználni. Sőt ez a fegyver visszafelé sült el. Majd erre később rátérünk. Most előbb ipari fejlődésünk belső hatásaira mutatunk előbb rá. Törvényszerűleg kell következnie abból, hogy a fejlődő ipar egy országban megfelelő munkapiacot is kell. hogy jelentsen, vagyis a mi esetünkben a mezőgazdasági termelésből kirekedt munkásfeleslegeket kellene, hogy felszívja ez az új teimelési ág, mintesry pótolni kellene azt a hiányt, amit jelentett a háború előtt a kivándorlás. De a számok mást mutatnak. Így például amíg a háború kitörésekor Budapesten a szakszervezetek 6600 ipari munkanélkülit, addig az 1933. évi szakszervezetek (szocialista és keresztényszocialista szakszervezetek) átlagban 28.000 ipari munkanélkülit mutattak ki. Az öszszes ipari foglalkozásúak létszáma 1914-ben és 1933-ban egyforma számot mutatnak, vagyis valamivel több. mint négyszázezer (munkás és tisztviselő együtt). Tehát törtéit iparosodás a munkapiacon is) arányítva a régi húszmilliós országot a mai nyolcmillióshoz") azonban jelentékenyen megnövelte a mezöfrazdasáfiri proletariátus mellett az ipari proletariátust is. De mindezeken felül ez a fejlett ipar. amelynek kapacitása ma már jóval túlszárnyalja az ország belső szükségletét, nem tud exportra berendezkedni, nincsenek piacai, tehát ma már ott tnrt. ho™-v kizárólag a bcl-ö fogyasztásra támaszkodik, márpcdiir ez a belső 'fogyasztás cs.akis úgv tudja ezt a'z ipart eltartani, ha annak árait természetellenesen tartják fenn. ez ped'g a sokkal fontosabb, sokkal naíryobb értéket jelentő másik gazdasági ág, a mezőgazdasági éltető ereiét szívja el. Tehát a mi iparunk, amelyre egyébként büsizkéV lehetünk, hiszen tíz év alatt gyönyörűt produkáltunk, elsősorban is megakadályozta a mezőgazdiasági exportunk egészséges fejlődését a vámsorompókkal, amit más ipari államokkal szemben tartottunk fenn. másodsorban pedig a vámsorompókkal és a kartellmegállapodásokkal mesterségesen fentartott árakkal újra csak a mezőgazdaságot terheli me<r. Az ipari exportunk nagyrésze dömpingárakon történik, o' 8