Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 19-20. szám - Egy beszámoló margójára

jesíthetését, végül pedig befejeztükkel 100 és 100 millió értékekkel gyarapítjuk a nemzeti tőkevagyont és a nem­zeti jövedelmet. Ezzel az altruista pénzrendszerrel és hitelszervezeté­vel — a betétesi érdekek sérelme nélkül — leértékelhet­jük a jelzálogos adósságokat, véglegesen rendezhetjük a gazdatartozásokat, mert a leértékelt adósságokat hosszú­lejáratú és olcsó kamatozású adósságokká változtatjuk át. Ezekkel a tényekkel, mint gyökeres intézkedésekkel aztán véget vetünk az évek óta dúló, temérdek vér és va­gyonáldozatot teljesen improduktive felemésztett gazda­sági harcnak. Ezek azok a praktikus lépések, amelyeknek, a jegy­banktudomány összes klasszikus tételeivel szemben is, sürgős megtételét dermesztő zordonsággal követelik a perceknek végpusztulásunkkal fenyegető kénytelenségei. Egy beszámoló margójára A kőszegi beszámolóról sokat olvashattunk a sajtó minden árnyalatában, meglehetős nagy polémia is ke­letkezett Németh Imre kedves barátunk szavai nyomán, azonban, azt hisszük, kevesen értették őt jól meg. Most nem arról akarunk itt szólani, hogy komoly, régi gaz­dasági szakemberek •— szintén képviselők — kissé lekicsinylően közgazdaságtudományi hibákat véltek ebben a beszámolóban felfedezni, vagy más oldalról egyenesen a kormányzati pénzügypolitikái ellenzéknek akarták beállítani ezt a megnyilatkozást. Nem lényeges ezekből a szempontokból, mert nem a szakszerűségen volt a hangsúly, nem az „osztályozáson", hanem kizá­rólag a bajok tolmácsolásán, életmegnyilvánulások re­torikai formába öntésén. Egy újságíró-képviselő meg­jelent választói előtt és vázolta legjobb felfogása sze­rint azokat a gondolatokat, amelyek őt az általános gazdasági helyzetből kifolyólag foglalkoztatják. Az újságírónak mindenhez kell érteni és ebből a szempontból nem is történt semmi hiba, mert amennyit a felvetett kérdésben Németh Imrének érteni kellett a dolgokhoz, annvit értett is hozzá és mi nem akarjuk a precízségükről híres német egyetemi tanárokat utá­nozni abban, hogy betolakodónak tartják azt, aki pl. a biológiáról mer beszélni s nincs katedrája valame­lyik német egyetemen ebből a tárgykörből. Egyszer egy ilyen biológus megkérdezte Edisont, hogy mi a véleménye az életről és a halálról. Hát bizony rettene­tesen „tudománytalan" választ adott erre Edison s ha elolvassuk ezt a választ, akkor mégis csak rá kell jön­nünk, hogy nem is olyan nagyon tudománytalan. Azt mondotta ugyanis, hogy az ember gépszerű és kémiai alkotás, s így lévén összerakva, vegybomlás, kémiai fo­lyamatok és különféle erők csatlakozása tartja életben, mint az ő villamosgépeit. Ha a gép megromlik és en­nek folytán a vegyi processzus nem ad több erőt, ak­kor a gép megáll és ez már a halál. Vagyis az élet csak erőtünemény volt és ha megszűnik, akkor nincs többe. Hát ez igaz. Hogy Edison „tudománytalan" vá­laszt adott az érdeklődő biológusnak az lehet, és mégis Edisonnak volt igaza. Nem olvastunk még egyik nagy biológustól sem, hogy bebizonyította volna, mi szerint az élet nem egyéb, mint ,,erőtünemény". De nem ezt akar­juk vitatni, hanem mindezt áttranszponálni a közgaz­daság tudományára. Sajnos, a közgazdasági tudomány is nélkülözi azt az exactságot, amelyre olyan nyugodtan rábizhatnók magunkat, mint pl. a matematikára, miután már több ízben meggyőződhettünk arról, hogy amikor a számtanban kétszerkettő négy, az a közgazdasági tu­dományban sokszor csak: három. Ezért nem tud ben­nünket megragadni Éber Antal igen szellemes és nívós cikke, amikor Németh Imre beszámolójával polemi­zálva idézi például a tőzsdei kurzusokat, az ott jegyzett bankértékek többéves árfolyamait egymással szembe­állítva. Ez lehet mindenesetre igen hatékony illusztrá­ció a számok játékával, de — bocsánatot kérünk — a tőzsde már évek óta nem jelent közgazdaságot. így tehát az ott jelentkező kurzusok sem; mondanak sem­mit. Végül pedig a tőzsdéről, a tőzsdei árfolyamokról, miként a szüzekről, legjobb egyáltalán nem beszélni. A lényeg, szerintünk ebben az egész vitában, hogy az „ortodoxia" megjelölés kizárólag csak arra vonat­kozhatott, amely szerint változott időkben változott pénzügypolitikai irányzatra van szükség. Nem azon van a hangsúly, hogy „ortodox", „neológ", (bomlu­sion-bomousion!), hanem kizárólag arról, miként szol­gálhatja a magyar pénzügvi politika jelenleg a magyai életet a legjobban, a legreászabottabban, de úgv, hogy ne essék sérelem azon a híres közgazdasági „matema­tikán sem". Példákat találhatunk, hogy igenis szolgál­hatja a pénzügvi politika a nép érdekeit minden „köz­gazdasági" sérelme nélkül. Minden csak az észszerüseg kérdése. Például láttunk már nálunk szociálpolitikát, amely a következőkben nyilvánult meg: vasszögekből szőtt szőnyeget fektettek a Ferenc József híd láncaira, hogy az öngyilkosjelöltek ne sétálhassanak fel egész a turulmadárig, ezt nevezzük mi „ortodox" szociálpo­litikának. S mi lenne pl. ebben az esetben a „neológ" szociálpolitika? Komoly munkalehetőséget nvújtarw minden öngyilkosjelöltnek, tehát nemcsak rendőrségi lebeszélő-ingyen-levest, amely prolongálja, illetve meg­hosszabbítja a dunai utat Paksig — a víz alatt. Hosszú hónapok óta jelennek meg e hasábokon Varga Lajos dr. tollából a pénzügyi rendszer újjáépí­tésére vonatkozó értekezések. A nagy gazdasági kom­plexumot felölelő, igen tárgyilagos, az optimiznussai átitatott, szakszerűséggel alátámasztott értekezés igen alaposan tárgvalja azt az egész témakört, amelynél mostanában Németh Imre beszámolójával kapcsolato­san vita támadt. Ebben a vitában elhangzott olyan meg­jegyzés is, mintha ez lenne a kiinduló pontja a kor­mányzatnak egy újabb pénzügypolitikai irányzat feli való oriantációra. Az egész kérdésnek a gerince tulaf­konkép a jegyintézeti bankjegypolitikán fordul meg, valamint vezető bankjaink pénzügytechnikai felfo­gásán. Nem szándékozzuk itt igazságot tenni egyik irány­zatnak sem, de le kell szögeznünk azt, hogy igenis szükség van a jelenlegi pénzügypolitikának sürgős reví­ziójára ezt sürgetik nálunknál sokkal jobban hiva­tott, sőt egyetemi tanszékkel fémjelzett közgazdászok is. Németh Imrének tehát teljes mértékben igazat kell adnunk — eltekintve most a beszédében elmondott In­156

Next

/
Thumbnails
Contents