Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1935 / 1-2. szám - A kereskedelempolitika uj utjai. 2. [r.]
megállapított alakulására, azt látjuk, hogy az fokozatosan esik. Ha pedig nem a zöldasztalnál tesszük meg megállapításainkat, hanem a széneladás terepén körülnézünk, azt látjuk, hogy a „kartelbe tömörült vállalatok" a legádázabb harcot folytatják egymás ellen a szénpiacon. Ezt a tényállást az OMGE-nak nem éppen a szénbányászat érdekét szolgáló, nemrég megtartott ülésén a gazdaközönségnek egyik elfogulatlan tagja is elismerte. Ezek szerint alaptalan és a hazánk iránt barátságot érző külföldiekkel szemben nem is méltányos dolog azzal érvelni, hogy Tatabánya állítólagos áremelési törekvései abból erednek, hogy külföldi főrészvényeseit szertelen haszonhoz kívánja juttatni. Aki tudja, és ezt a t. cikkíróról föl kell tételeznünk, hogy a külföldi részvényesek képtelenek „hasznukhoz", helyesebben befektetett tőkéjük hozadékához hozzájutni és aki egyúttal tudja, hogy a részvénytársaságoknak a nehéz idők beálltával menynyire kedvezőtlenebbé vált osztalékpolitikájuk, kellő értékére fogja az előbbi megállapítást leszállítani. Végezetül még csak egvet: Ha a t. cikkíró a vállalatok között bizonyos kiegyenlítést akar elérni és pedig olyképen, hogy a nem versenyképes üzemek támogattassanak, ennek egyetlen józan módja is csak egy kartel lehetne. Tudjuk, hogy azok az államok, melyek erőszakosan nyúlnak bele a nemzetgazdasági politikába, valamely formában a kartelkényszert vezették be. Ezt a kiegyenlítést azonban sem a termelők, sem a fogyasztók nem óhajtják, legkevésbbé pedig hatósági kényszer, vagy bármilyen intézkedés alakjában. Azt hiszszük, hogy ezen a gyermekbetegségen már egyszer keresztülmenvén, immunizálódtunk. Az ily erőszakos beavatkozás szükségképen ármegállapítást és hatósági szénelosztást igényelvén, azokat az állapotokat idézné elő, amelyeket már egy ízben megismerni tanultunk. Szenünk kvalitása sohasem volt oly rossz, a teljesítmények sohasem voltak oly alacsonyak és az árak oly rosszul megállapítottak, mint abban az időben, amikor a szabad verseny kikapcsolódott a gazdasági életből. A kereskedelempolitika uj utjai Irta: Csák István II. Most ha csak azt vesszük számításba, hogy mit jelentene egy olyan racionalizálási folyamat, amely egy önálló közlekedésügyi minisztérium felállításával feleslegessé tenné a mai MÁV külön elnökségi szervezetét, mert ezt közvetlenül a minisztériumból lehetne irányítani. Sokat jelentene ez a MÁV költségvetésében is>, azonfelül, ami a legifontosabb, az ügyek menete — amely mai bürokratikus lassúsága folytán igen káros — gyorsulna meg. Hiszen mindennapi dolog ma a MÁV ügykezelésében, hogy egy teljes évig eljár egy akta az elnökség és minisztérium között, márpedig minden valamirevaló ügy feltétlenül felmegy előbb a kereskedelmi minisztériumba is. A MÁV elnökségi szervezetét bele kell olvasztani egy új felállítandó közlekedési minisztérium keretébe. Külön tanulmány tárgya lehet általában egy ilyen új minisztérium és ennek keretébe tartozó olyan fontos és nagyjelentőségű ügyek, mint a vasút, hajózás, autó és repülés, valamint az útépítés rendkívül jelentős gazdasági komponenseinek összefüggő behelyezése olyképen, hogy az elválasztassék az ipar és kereskedelem mai értelmében vett mechanikus igazgatásától és csakis a gazdaságpolitikai vonatkozásaiban kooperáljon a megmaradt önálló kereskedelmi ós ipari minisztériummal. Mert az így tehermentesített önálló kereskedelmi és ipari minisztérium sokkal áldásosabban tudná működését kifejteni. Mert anyag maradna így is bőven, fontos, életbevágó anyag. Természetesen a célkitűzésekben határozott deklarációt kellene tennie, pl. hogy továbbra is az eddig inaugurált és fejlesztett kötött kereskedelmi és ipari gazdaságpolitikát óhajtja folytatni a jövőben is, vagy pedig más úra tér át. A más út természetesen nem lehet egyéb, mint ezeknek az ellenkezője. Vagyis a szabadság. A védővámok fokozatos megszüntetése és a szabadkereskedelemnek olyan irányú kifejlesztése, illetve tűrése, amely irányzat az ország többi gazdasági érdekeinek a legjobban megfelel. Mielőtt erről bővebben értekeznénk, előbb rá kell mulatnunk egy különös' helyzetre azi összefogó gazdaságpolitikánkat illetőleg. Jgy páldául közismert és tagadhatatlan, hogy a pénzügyi gazdaságpolitikánk teljes mértékben a háború előtti ortodox fináncpolitika irányvonalán fekszik, teljesen fedi azokat a dogmákat, amikre sokan szemrehányólag szeretik a „liberális" jelzőt használni és a kapitalizmusnak háború előtti felfogását tükiözi viszsza. Finámcpolitikánk tehát megmaradt a régi vágányokon (aranyfedezet, deflációs tendencia stb.) ennek ellenében azonban kereskedelmi politikánk az új irányzatok jelmezébe öltözött. Ha valaki kétségbe merné vonni, akkor figyelmeztetnünk kell arra, hogy az ortodox fináncpolitika és a szabadkereskedelem édestestvérek, tehát már ennél a pontnál mutatkozik egy bizonyos veszélyes diszGzonancia1, mert hogy képzelhető el az egyiknek a fentartása a másik nélkül? Ha jónak tartjuk az egyiket országunk gazdasági életébe, úgy feltétlenül jónak kell deklarálnunk a másikat is. Ugyanis e kettő egymástól elválaszthatatlan. Félreértés ne legyen, hangsúlyoznunk1 kell azt, hogy e sorokban nem akarunk hitot tenni semmiféle új gazdaságpolitikai irányzat mellett, nem pedig azért, mert az eddig felvetődött, akár gyakorlatban, akár csak teoretice látott minden újítást életképtelenmek tartjuk, a gyakorlat nem igazolta egyiket sem és bizonyos konzervatizmusból a régi mellé kell állnunk. Erősen támogat bennünket ebben az. hcsv a finánepnlitikában is eddig a rési mellett maradtunk. Ha a kapitalizmusnak törvényesítettük az egyik gyermekét a pénzügyi politikánkban, úgy semmi akadálya nem lehet elismerni annak másik gyermekét, a szabadkereskedelmet. Félre kell tenni minden olyan jelszót, amely ennek az ellenkezőjáről akar bennünket meggyőzni. Bármily 6ol»szor kellett hallanunk az utóbbi években azt, hogy nem tartható fenn tovább a háború előtti gazdasági rendszer, hogy a kapitalizmus megbukott, hogy új módszerek jönnek, új elvek érvényesülnek a nemzetek gazdaságpolitikájában és igy tovább, nem látunk sehol kü» lönösebb organigus változást. Mert az pl. ami a szovjetrendszernél mutatkozik mamág, az nem más, mint a' mindent uraló államkapitalizmus, amely végeredményben épúgy magában hordja mindazokat a hibákat és vétkeket, melyeket oly sokszor kiprédikáltak már az egyéni kapitalizmusban és tényként állapithatják meg, hogy az állaimkapitalizmus sem hozta meg azokat az óhajtott eredményeket, amelyeket lírai költőkből lett gazdaságpolikusok oly szépen tudtak megénekelni. Amit más országokban látunk átmenetileg, kezdve 7