Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 17-18. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja 6.[r.] Nemzeti pénzügyi önállóság

ban, hogy bármelyik részletben kezdődnék is valamely reformmunka, — nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy az ennél a részletnél elért sikerek valamely másik, esetleg több részletnél viszont nagyon is kedvezőtlen hatást váltanak ki. A gazdasági életnek összes ágazataiban a pénzügy az az egyetlen — emberi — tényező, amely a maga átfogó erejével abroncsként tartja össze és tömörítlieti egységbe a gazdasági életnek minden jelenségét. A pénzügy az egyetlen — emberi— tényező, amelynek ereje a gazdasági életnek minden szerves részletébe behatol. Ám vegyük szemügyre a társadalom gazdasági élettevékenységének legfőbb részleteit, u. m. a nyers- és ipari termelést, a kereskedelmet, a közlekedést, a termelő tőkének és munkának viszonylatait, a kivitelt és a behozatalt, — úgy találjuk — és meg kell állapítanunk, hogy ezek a gazdasági legfőbb életnyiilvánulások kivétel nélkül a pénzügyet uralják. Valamennyit átkarolja, mindegyikbe és mindegyiknek további részleteibe behatol a pénzügynek átfogó és behatoló ereje. Hogyha aztán pénzügyi berendezkedésünket csak felületes vizsgálat alá vesszük is, rögtön megállapítható, hogy abban sincs egység. Két kategóriára oszlik. Egyik a hitelügynek, másak a biztosítási ügynek kategóriája. Mindegyik kategória aztán tovább tagozódik: egészen utilitarista és — névlegesen — altruista kategóriákra. Előbbiek együttvéve alkotják a bank és biztosító kapitalizmust. Utóbbiak a gazdasági és szociális közérdeknek védelmére — tetemes összegű — közpénzekkel alakultak és dolgoznak. Az eredmény mindkettőnél ismeretes: a nemzeti jövedelemnek külföldre kivezető csatornái, — a belfölddel szemben pedig a tehetetlenségnek pigra massa-i. Ezeknek a tényeknek megállapítása után túlzás nélkül állítható, hogy a társadalom gazdasági élettevékenysége csak akkor szervezhető meg és irányítható egységesen, hogyha ez azt átfogó és mindenüvé behatoló pénzügyi erő a gazdasági élet felett álló valamely nagy egységnek eredőjeként jelentkezik. A nemzetnek gazdasági élettevékenysége felett pedig csak önmaga, a nemzet gyakorolhat felsöbbséget. Mert a nemzet az a felsőbb egység, amiből a pénzügyi erő egységes eredőként kiindulhat és egységes nemzeti érdekben, egységes nemzeti szellemmel gyakorolhatja az átfogó és behatoló erőt. A nemzeti pénzügyi önállóságnak elméleti eszményében egységbe forrt magyar nemzet önmaga a legfőbb hitelforrása és egyúttal pénzforrása is önmagának. Ezt az elméletet a gyakorlati életben akként valósíthatjuk meg, hogyha a Magyar Nemzeti Jegybankot a nemzetnek eleven szervezetébe, — mint a nagy organizmusnak vele együtt élő és érző részét begyökereztetjük. Ha a gyakorlati megszervezésnél ekként járunk el, akkor a Magyar Nemzeti Jegybank a nemzet organizmusának az a része lesz, amelyen át a nemzetnek pénzügyi ereje egységes eredőként teljesíti a gazdasági életben, de a politikai, a közművelődési és szociális téren is, a pénzügyre nehezedő feladatokat. A nemzet élő organizmusának, nem pedig az államnak, a mechanizmusnak lesz élő, organikus része az ekként megszervezett Jegybank. Nem Állambank, hanem az állami szervezettől és a pártpolitikától független társadalmi intézmény lesz, mint a nemzeti társadalomnak egyetemes, osztatlan és örökös tulajdona. Ebben a társadalmi intézményben és általa forr egységbe az egyébként szertetagolt egész társadalom. Egyedül és benne szervezi meg — írott jogszabályok nyíltságával — saját magának: a nemzetnek felelősségére (erre a hallgatagon ma is fennálló tényleges állapotra) a pénzügyi rendszert és állapítja meg kizárólag közérdekű pénzügyi szervezetét. Egyedül általa, tehát minden külföldi befolyástól függetlenül állapítja meg és gyakorolja a nemzet egyetemes érdekeinek megfelelő hitelpolitikát. Gyakorolja, de nem a bankkapitalizmusnak részvényesi érdekben kizsákmányoló, hanem a nemzetnek egyetemes közérdekeiét altruista szellemben. A nemzeteknek aranykészletére ármánykodó pénzcsászároknak, az önző érdekekért egymással torzsalkodó, azonban a nemzeti érdekeken elérhető nyereségeken osztozkodó bankkapitalizmusnak decentralizált hatalma alul ezzel a szervezkedéssel ragadja ki a nemzet és helyezi saját örök és egységes birtokállományába a pénzügyi hatalmat. Ezzel a szervezkedéssel lesz teljes a nemzetnek pénzügyi szttverénitása. A pénzügyi szuverénitásnak teljességével biztos kezekkel foghatunk a gazdasági életnek egységes irányelvek szerint megszervezéséhez, a foglalkozási ágazatok összhangjának megteremtéséhez, a tervgazdálkodás részleteinek megállapításához és gyakorlati keresztülviteléhez. Az ekként megszervezett Nemzeti, jegybank a pénzügyi hatalomnak a nemzet kezében centralizációja által az individuális kapitalista gazdasági rendszernek haszonelvűségét az altruizmus szellemében alakítja át. Évezredes politikai és gazdasági pályafutásunkkal túlhaladtunk a rendiségnek, a jobbágyságnak lépcsőfokozatain. Most a fejlődésnek azon a fokán állunk, amelyet az egyéni önzésre alapított kapitalista rendszer tőkeuralmi korszakának nevezhetünk. A fejlődésnek logikai és természetes folyománya épen nem ennek a rendszernek és lépcsőfoknak lerombolása. Hiszen magunk is a mélybe zuhannánk. Hanem feleemelkedés a következő lépcsőfokra. Amely lépcsőfokon az egyéni önzés helyett az evangéliumi altruizmusnak szelleme lesz a kormányzó erő. Eszköze pedig a nemzetnek egyetemes, örökös és osztatlan tulajdonaként megszervezett Jegybank. Ez a kormányzó erő és eszköz nem rombolja le, hanem átalakítja a töke egyeduralmi rendszert, a tőkének és testvér termelötársának: a munkának egyenlőjogú gazdasági rendszerévé. Ez a rendszer győzedelmeskedik aztán mindazon akadályok felett, amelyek a XX-ik század felvilágosodott szociális szellemének érvényesülését a földbirtoknak, a jövedelem és a vagyon eloszlásnak, a szellemi és testi munka érdemei elismerésének és honorálásnak kérdéseiben akadályozzák. Azonban a magántulajdon szentségére alapított gazdasági rendszernek fenntartásával, sőt fennmaradhatásának biztosításával. Csupán a rendszer ferde és közérdekben káros kinövéseinek lenyesegetésével. A pénzügyi szuverénitásnak teljessége egyben mindennél nagyobb hatalom lesz a nemzeti öncélúság és a nemzeti egység eszméinek és nagyszerű célkitűzéseinek a politikai téren úgy a belföldön, még a nemzetiségi széthúzó törekvésekkel szemben is, mint a külföldi viszonylatokban. Hogyha a nemzeti öncélúságot komoly politikai célnak tekintjük és ennek a nagyszerű politikai célnak elérhetése érdekében a nemzeti egységnek megszervezését szükségesnek tartjuk, akkor ezeknek a céloknak elérhetéséhez szükséges és alkalmas eszközöket egyáltalán* nem mellőzhetjük. Aki komolyan akar valemly célt, ugyanazzal a komolysággal akarnia kell a célnak elérhetésére alkalms eszközöket is. Nem szenvedhet kétséget, hogy a gazdasági öncélúság a nemzeti öncélúság eszményének legvaskosabb része. 142