Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 17-18. szám - Miért kell megakadályozni a Habsburg-restaurációt?

podás jött létre a monarchia visszaállítására. A Chigi palota véleménye szerint ez lenne a legkomolyabb akadály az Anschluss útjában, amitől Olaszország annyira fél. A bekövetkezett tények igazolták helyes információnkat. Ausztria összes vezetői ezen cél érdekében dolgoztaik. A sajnálatra méltó sorsú Dollfuss, mint Mussolini megbízottja, aprólékosan .előkészítette a tervet a riagymjultú Habsburg uraikodónház visszatérésére Ausztria trónjára. Nem talált azonban Dollfuss megfelelő formát, amely kielégítette volna a nagyhatalmakat és a kisantantot. Eleinte Jenő főherceg trónra ültetésére gondolt, aki Miklas megbízatásának lejártával került volna az elnöki ihelyre. Ez a terv azonban elejtetett. Azután tervezték az elhunyt Károly császár földi maradványainak hazaszállítását, hatalmas pompával a Habsburgok ősi temetkezési helyére, a Kapucinusok templomába, hogy ez is alkalom legyen a monarchikus eszme melletti tüntetésre. A nemzetközi helyzet nem volt alkalmas ekkor sem. Elhalasztották a terveket, de nem mondtak le róla. Olaszorszának volt rá gondja, hogy áiHandóan felszínen tartsa ezt a kérdést. A látogatások alkalmával, amikor az osztrák prominens politikusok látogattak el Rómába, Mussoliini mindig ujabb szerencsés tervekkel szolgált, felbátorítva őket továbbra is a monarchia helyreállítására, másrészről pedig az el len táJlásra minden, a dunavölgyi államok közötti gazdasági együttműködése ellen, nehogy létrejöjjön a tervezett Dunai Szövetség, amely Róma közép-európai befolyását kisebbítené. Meggyőződésünk, hogy Ausztria új alkotmányát szintén Rómában készítették. Nemcsak azért, miért átvette a korporációs rendszert, nem is a reakciós elvekért, amelyen nyugszik és amely alkalmas az 1867. előtti osztrák „szentszövetség" és abszolutizmus feltámasztására, hanem mert Ausztria az új alkotmányában kihangsúlyozza „szövetség" voltát történelmi hagyományainaik megfelelően és így a köztársaságból „osztrák szövetséges állam" lett, amivel ajtót nyitott a Habsburgok restaurálásához, ezt bizonyítja az államtanács által hozott új törvény is. Milyen lesz a helyzet, ha a Habsburgokat tényleg visszahozzák a trónra? Románia, amely abszurd módon faja ellenfeleinek imperialista ambícióit támogatja, nyerhet-e valamit? Mert a Habsburgok restaurálása nem olyan egyszerű dolog, mint azok hiszik, akiket más okok késztetnek, mint a román állam miindenikori érdekei. Tudjuk, hogy sokan az olasz, osztrák, magyar és román „legitimisták" így gondolják elterelni a figyelmet, zavart keltve, a gazdasági kérdések körül tapasztalt tehetetlenségükről. Csakhogy ez sokkal komplikáltabb. A román diplomácia — meg vagyunk győződve róla — nincs pontosan tájékoztatva arról, hogy milyen céljai vannak Olaszországnak a Habsburgok restaurálásával. Mert többféle verzió van. Egyesek Rómában Bécs esetleges uralmáról beszélve egy olyan clsinasztiát értenek, amely nemcsak Ausztriában uralkodna, hanem Magyarországon is, sőt továbbmenve az psszes „katolikus" államok felett, értve ezalatt Horvátországot, a Szerémséget Szlovéniát, a Tótfelföldet és Erdélyt. Olaszország ezzel a tervével a kisantant helyettesítését célozza. Mások továbbmenve még egy olyan katolikus alakulatot is elképzelnek, amely Bajorország és Ausztria egyesítésével magja lehetne egy ujabb Szent Birodalommal, Bécs központtal. De feltételezve, hogy jelenleg a Habsburgoknak nincs szándékában csak Bécsben megtelepedni és hogy a kisantant energikus, határozott tiltakozása csak platonikus és tegyük fel még, hogy a dinasztia helyreállítása Bécsben száz százalékig beváltja a hozzáfűzött reményeket, amire Olaszország számít, vagyis a Habsburgok jelenléte feléleszti az osztrákok függetlenségi érzését, egy, az osztrák (történelemi során precedens nélküli miszticizmust teremtve. Mi következne mégis? Elsősorban a Habsburgok automatikusan 'kötelezve lennének, hogy legalább egy részét a reményeknek valóra váltsák, amit az osztrák nép vár tőlük. Mert nem lenne elegendő, hogy az osztrák népnek Bécsben újra ragyogó császári udvara legyen,, ezt egyébként eléggé drágán fizetné meg ez a legyöngült ország zsebe, de hogy bírná tovább is ezt az „iramot"? Anyagilag továbbra is a külföldre lenne utalva. A Habsburgok jelenléte egy nagy mult emlékeit is jelentik és idézik fel úgy az osztrákoknak, mint a magyaroknak. A monarchia mindkét népnek egy nagy országot idéz az emlékezetébe, egy nagyhatalmat, ahol ők otthon voltak Boszniában éppúgy, miint Prágában, Zágrábban és Kolozsváron, Dalmáciában és a lengyel Kárpátokban. Bécs és Budapest volt a két főváros, ahol összejöttek az összes fajok, hol nagy kincsek és vagyonok voltak felhalmozva sok millió embernek, biztosítva nemcsak az állam pénzügyi egyensúlyát, hanem lehetővé téve a vezető és parazita osztályok fényűző életét. Mindezek a Habsburgok nevéhez fűződnek. Hogy tehát elejét vegye az új császár a csalódásoknak, nevezzék ezt az új császárt, vagy királyt Ottónak, Albrechtnek, vagy Jenőnek, kénytelen lesz új irányt teremteni Ausztria és a „független" Magyarország számára, hogy megfeleljen a dinasztia hagyományainak, akarva nem akarva kénytelen lesz imperialista politikát folytatni. Bármilyen kötelezettséget is vállalna magára a külfölddel szemben, kénytelen lenne, hogy tekintetét állandóan azokra az országokra irányítsa, amelyek felett elődei évszázadokon keresztül uralkodtak. váltakozva, hol dicsőséggel, hol legyőzve. Ezekben az országokban, még Olaszországban is, vagy talán még itt leginkább, találni fog olyan elégedeteleneket, régi kegybelieket és ezzel együtt új reményeket, irredenta ambíciókat és érzéseket, amelyek kiaknázásra várnak majd. Vagyis akarva, nem akarva az új császár vagy király szinte önkénytelenül kényszerítve lesz arra, hogv „dinamikus" politikát csináljon, ahogyan a modern terminológia az imperializmust nevezi. Ezeken kívül a Habsburg-ház visszaállítása (egyelőre) Bécsben arra a lehetőségre mutat, hogy Ausztriáiból egy elégedetlen hatalmat csinál, amely elégedetlenség nem szűnik meg akkor sem, amikor esetleg Olaszország már kezdi majd megelégelni ezt az elégedetlenséget, például egy Abesszin siker után. Lesz tehát négy revíziós hatalom Közép-Európában, amelyek egy összefüggő egységet formálnak: Németország, Ausztria, Magyarország és a többé-kevésbé ingadozó Lengyelország Romániának pedig délről a Dobrudzsában lenne gondja a rágalmakkal és komitácsi támadásokkal, amelyek késlekedés nélkül megindulnának. Mindezek a tények intő példák a kisantant részére egy határozott ellenzésre, amely menjen el akár a mozgósításig is, hogy megakadályozza egy olyan merény134