Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 15-16. szám - Tallózások a választójog történetéből: 1848. évi V. t.-c

megnövekedést nem indokolja semmi. Itt nincs mentség, itt nincs más segítség, mint a sürgős leépítés. Bármily fájdalmas is ez a mai viszonyok között, azonban nincs más kiút. Nem lehet a régi bűnöket máskép jóvátenni, mint egy császármetszéssel arányosítani a háború előtti helyzethez a főváros adminisztrációs kiadásait. Ebben a tekintetben még az a mentség sem állhat fenn, amit sok esetben az államnál találhatunk, amit úgy hívnak, hogy trianoni teher, amely pl. az államvasutak büdzséjét nyomja elháríthatatlanul. Sajnos ez a megnövekedés adminisztrációs terhekben az elmúlt évek — 1920-tól 1933-ig — a főváros autonómiájának a bűne, amikor nyakra-főre állította fel az újabb és újabb közigazgatási kereteket és töltötte meg azokat, ügyelve természetesen mindig a pártarányokra pártfogoltjaiknál. Szó sincs róla, ideális lenne az, ha még húszezer hivatalnoknak adhatna kenyeret a főváros, de a számlát mégis csak az adózóknak kell megfizetni. A jelek azt mutatják, hogy az adózók nem tudnak többet fizetni, nem tudják azt sem fizetni, amit kellene. Így áll elő az, hogy az adóhátralékok összege az 1934. évi zárszámadás szerint 19.5 millióról 29.6 millióra emelkedett. Ezekbe a számokba nem lehet politikumot belevinni, ezek beszélnek önmaguktól is és bármelyik párt olvassa is el azokat, csak egy lehet rá a felelet: nem lehet tovább így gazdálkodni a városházán. Mi is rajongó hívei vagyunk ennek a gyönyörű szép városnak eltántoríthatatlan hívei vagyunk az autonómia elvének is, azonban máskép értelmezzük a gyakorlatban mindezeket. Mert például mi nem azt nevezzük autonómiának, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok kijárásokkal, protekciózásokkal feküdjenek rá a milliós főváros ügyeire, hogy csakis abból a szempontból intéződjék el a legkisebb ügy is, hogy azt ki és hogyan protezsálta, ez nem lehet az autonómia elve, hanem csakis a korrukció melegágya. Mert akkor egész természetes, hogy az adminisztráció nem tud kitérni a nyomások elől, hanem úszik az árral és önkéntelenül is kijátsza egymás ellen a törvényhatósági bizottságot előbb pártok szerint és aztán a felügyeleti belügyminisztériumot s így folyik ez a társasjáték már évek óta. A feketepéter mindig csak a szegény adófizető fővárosi polgár. Az a néhány ember, aki jóljár, az meg lehet elégedve, a kiterebélyesedett városházi adminisztráció, élükön a nagyszámú, nagyjövedelmű és nagyhatalmú tanácsnokokkal, főhivatalnokokkal, valóságos kisminiszterekkel és vannak még az ú. n. „láthatatlan tanácsnokok" is, a lepénzelt informátorok, akik szintén rendszeres szép jövedelmet húznak a polgárság pénzéből titokban, szóval mindezek jóljárnak, de a terhek növekednek. Csak a teljesen beavatottak tudják, hogy Borvendég komolyan vette azt, amit úgy hívtak „szanálás", s hogy ha a halál nem ragadta volna el, akkor igenis sok megvalósult volna azokból, amit azóta a szegre akasztottak, amit a politika görögtüzes békével elhomályosítottak, de amelyre mégis csak sor kell, hogy kerüljön: a személyi és anyagi leépítésre. Nagy tisztelettel viseltetünk Sipőcz Jenő értékes személyéve! szemben, ideális megtestesítője volt tizenöt éven keresztül egy világváros első polgárának, azonban az ő puhaszívü, optimista, naiv jóhiszeműsége gyenge azokhoz az operációkhoz, amelyekre szükség van. Ide olyan sebésztanárokra volna szükség, mint Sztamoray János, vagy Jakabffy Károly, azzal a felhatalmazással, amellyel a mai főpolgármester bir még egypár hónapig. (cs. i.) J§0§G§E§L§E§T IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH Tallózások a vállasztójog történetéből: 1848. évi V. t.-c. Bármily gyökeres legyen ma a választójog reformja, méreteiben és hatásában, nem hasonlítható össze az 1848. évi V. t.-c. jelentőségével. Ez a törvényünk csak egy darabja annak a nagy reformalkotásnak, amely a rendi Magyarország helyébe a polgári Magyarország alapjait rakta le. A 200.000 kiváltságos választó helyett 800.000 polgári választót teremtett, tehát négyszeresére emelte a politikai jogokban részesek számát. És ha intézkedéseit nem a nemzeti társadalom jelenlegi állapota szerint ítéljük meg, hanem az 1848-iki korszak társadalmi tagozódása alapján, elmondhatjuk, hogy az 1848. évi V. t.-c, eltekintve attól, hogy a választójogot egyelőre a törvényesen bevett vallásfelekezetek híveire szorította, jóformán minden akkoriban fennálló és kifejlett társadalmi osztályt választójoggal ruházott fel. Egyes fogyatékosságait megmagyarázza a törvénynek ez a bevezető kijelentése: ,,. . .Ideiglenesen következők rendeltetnek." Tehát csak bevezető, alapvető, ideiglenes intézkedésnek szánta a jogkiterjesztésnek első törvényét a 48-as törvényhozás. Ugyanaz a kijelentés ez ,amely az erdélyi 1848. évi II. t.-c. bevezetésében is megtalálható: ,,A folyó évi július 2-ára már kihirdetett Pesten tartandó közös hongyűlésre küldendő erdélyi követek népképviselet alapjáni választása, a rögtönös alkalmazás lehetségesítését is tekintetbe vévén, csupán ez egy esetre következően lesz intézendő." Az 1848. évi V. t.-c. először is kimondotta, hogy „politikai jogélvezetet azoktól, akik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyűlés hivatásának nem érezhetvén, mindazok, kik a megyékben és a szabad kerületekben az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal birtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak." (1. §.) Ugyanezt az elvet alkalmazta azokra is, akik eddig városi polgárok voltak (2. ?. e) pont). A választójog általános kelléke a 20 éves kor. A választójogból ki voltak rekesztve, akik atyai, gyámi, vagy gazdái hatalom alatt állanak, vagy bizonyos súlyos bűncselekmények miatt fenyíték alatt vannak, továbbá a nők (2. ?. 1. bek.). A törvény alapja a birtok, a jövedelem, a foglalkozás és a magasabb értelmiség cenzusa. A birtok cenzusának mértéke szabad királyi városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 303 ezüst foríint értékű ház, vagy föld, egyéb községekben pedig az eddigi úrbéri értelemben vett „egynegyed telek" kizáró tulajdona. A jövedelmi cenzus alapján választók, akik földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó és biztos jövedelmet kimutatni képesek. Foglalkozás alapján választók, akik mint „kézművesek, kereskedők, gyárosok, telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel, vagy kereskedési teleppel vagy gyárral bírnak, és ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak." Magasabb értelmiség alapján választók a „tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémüai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolatanítók, 118