Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Politikánk lélektana

bullánk közelről hasonlít a magna charta-hoz. De nem akadt egyetlen koponyánk sem, aki fejcsóválva olvasgatta volna ezt a történelmi jogforrást és igyekezett volna bebizonyítani, hogy a mi aranybullánk a jogtudomány föpillérre, amihez képest minden más alkotmány decretum, kezdetleges káposztalevél, bár azok között még olyan kitűnő is akad, mint a magna charta. Ha akadt volna, bizonyára kinevették és bolondozták volna s kimondták volna rá a legszörnyűbbet, hogy sovén, noha a sovinizmus tett naggvá minden egyéb nemzetet. Nálunk azonban bűn volt sovénnak lenni. A magyarruha, a pörge kalap az ,,alsóbb kasztok" szégyenbélyge lett és exportcikk, afféle kuriózum, melynek megtekintésére csábítani lehet az idegent, mint nyargal a csikós lobogó gatyában az őslakók utolsó territóriumain — a pusztán. És kivinni való érdekesség lett a délibáb, a gulyás, de a mezőkövesdiek rokkolyája is, melvet csodálatosképpen egy-egy párisi palota gyűjteményében, az indiai fejdíszek mellett találhat meg az, akit oda bebocsátanak. Milyen furcsa volna, ha például egv ötletes francia, vagy angol szabó divatba hozná a magyar viseletet s a hazai hölgvek és urak is többé nemcsak a maskarabálon, hanem a köznapokon is abban járnának — via Páris. Ezen csodálatos kivitellel szemben, melv nincs is olyan nagyon messze a nemzetgyalázás kritériumától, van egv hasonló behozatalunk is. Ez a behozatal a ..Poulard de la Bresse" innvencvágva'tól a joion át minden divathóbortig elér és tetőződik azokkal a szellemi és tudományos importokkal, melvek révén, mint a traktor példa is icazo'ia, súlvos gazdasági csapások zúdultak ránk. A külföldi bölcsességek pedig sokszor hallatlan dolerokat szültek. Közismert dolo? például, hogv hosszú évtizedeken át azért nem tclenítettek mpgfelelő mértékben akácfát, mert a német szakkönyvek megállapították, hogv az ákác rosszul díszlik és senki nem mert ráiönni arra, hogy ez a megállaoítás Németországra vonatkozik, s nálunk éppen fordítva van. Nem hoztuk be azonban az önhiftsécet. a parancsolni tudást, a felsőbbrendűség és a nemzetközi fölény tudatát, mert a külföldi művekből csak azt tudtuk mef?, hogv mások miiven kiválóak és mi milyen hitványak vagyunk azok szemében, akik ezzel a hirdetménnyel ránk és más gvengébekre rá akariák úszítani a maguk sovén nemzeti vagv faii öntudatának gőzhengerét. Ilven gőzhengerekkel szemben, állítólag a politikai előrelátás az egyetlen mentség. Vannak előre is előrelátó politikusok és vannak utólag előrelátók is a „nem megmondtam" mindenttudói. Ezen politikai Janus mindakét arca hazug, mert ha lehet is bizonyos meglátások alapján igen magas százalékig terjedő valószínűségszámításokat végezni, a realitás mégis feltűnően messze marad azért, mert akár egyetlen őrült felboríthatja az összes, szinte biztos támpontokat és olyan új helyzetet teremthet, mely a prófécia babérait megtépázza. A leghelyesebb tehát örökké fenséges önmagunkban állni, mert tudjuk, hogy az ellenségeinkkel megbírunk valahogy, s barátainktól talán megvéd majd az Isten. Mert a politikában nincsenek lovagi erények, a barátok csak a drága eladó jószág szerepét töltik be, akiket barátaik jó áron eladnak, — minthogy egyetlen szövetséges sem a másik nemzeti aspirációt szolgálja, hanem azt saját céljainak mindenre jó eszközének tekinti. Szövetséget tehát csak az kössön, aki használni is tudja szövetségét és elég erős ahhoz, hogy a saját kihasználását megtagadhassa, különben bábbá vagy vazallussá válik. Kiserejű államok, ha történelmi hivatásuk van, erről meggyőződtek, alkalomrólalkalomra csinálják politikájukat, úgymint Apor mondja, hogy „amikor Erdély kicsiny sajkája mint Szkilla és Charibdis között a török és német között bukdácsolt, hogy •mindanyian tudtuk, hogy mit lett volna kívánatos tenni, de mindig azt tettük, amit lehetett s az adott körülmények megengedtek.' Ez a kishatalmi politika tízparancsolata. Aki nem ezt tenné, hanem csak feltételezett időben és realitásban le nem mérhető előnyökért barátságunkat adná, hazaárulást követne el. Amióta az önálló Erdély históriai példája mutatja, a két körülkerítő hatalom között az önálló magyarság csak a mérleg nyelv szerepére tudott nagyra és hatalmassá terebélyesedni, bár mindkét oldalon, a németnél és a töröknél is igyekezett előnyöket elérni, egyedül maradt és önmagának való, mint symbolikus figurája amaz Bethlen Gábor, kinek koráról Makkai Sándor azt mondja, hogy „a török politika célja az volt, hogy a magyarságot örökre kettészakítsa, hogy a nyugati és a keleti magyarság teljesen külön életet éljen, soha erejét ne egyesíthesse, s így többé komoly erctényezővé ne lehessen. Bécs hatalmi politikát folytatott és a hübérségi germán impérium elvei szerint akarta kezelni Magyarországot is. Sajátos magyar célt, érdeket, életet el nem ismerve, a magyarországi önállósági törekvéseket a hűbéres német fejedelmek pártikulárizmusával egyenlően bírálta el. Egyszerűen bele akarta olvasztani a magyarságot az impériumba. A magyarságnak mindezekkel szemben csak egy célja lehetett: az önálló nemzeti érdek megmentése. A mérlegelendő körülmény csupán az maradt: a két egyformán életére törő nagyhatalom közül, melyikhez alkalmazkodva tegye magát nélkülözhetetlenné, a másik ellen? Ebben a nélkülözhetetlenségben rejlett volna az élet megtarthatásának alapja." S ha ma a csonkahaza magyarsága előnyösebb helyzetben is van, s a két hatalmi erő. a germánság és a szlávság között vannak egyéb eszközei és lehetőségei is, a közbizalmat nem lehet politikai érvényesülésünk aktivái közé adnunk, mert minden barátságot csak drága áron vehetünk s ha már többet egyszer adni nem tudunk, vagy a Do-ra des nem következik, nem csalódhatik még egvszer a magyarság, mert önbizalmát végleg elvesztheti. Nem lehet és nem szabad a magvarságot ránevelni arra, hogy nemzeti céljait mások váltiák valóra, mert könnyen újra a tatár hordák elől menekülő Béla vagv a Hl. Károly által visszahódított Magyarország sorsára juthat, mikor drága zálogot, vagy kétszáz éves szabadságvesztést fizetett mások segélyéért. A magyarságot helyes, hogy öncélúságra nevelik, mert egyenjogúságot, emberi elbánást, revíziót, nem másoktól, egyedül magunktól várhatunk, amihez mások segédkezhetnek ugyan, de , segíts magadon, az Isten is megsegít". A háború utáni magvarság ettől elszokott, bőven osztotta bocsánatát ígéretekért és beburkolódzott az ígéretek hitébe, ahelyett, hogy a maga hallatlan értékének tudatosításával másban nem, nemcsak önmagában bízzon. Más nemzetek hallatlan fejlődésüket önön bámulatuknak köszönhetik. Évtizedek a történelem útjának rövid szakaszai, mégis elegendőek arra, hogy egy meealomániát szerzett nép, abban a hitben, hogy halhatatlan óriás, mely minden munka elvégzésére képes, gyengeségéből világhatalommá nőjjön. Marden az új amerikai embertípus psychologusa, abban jelöli meg az egyéni érvényesülés diszpozícióját, hogy az embernek hinni kell sikerében, céljainak elérésében — és sikerül. Flchte, Hegel, Nietzsche, a pesszimistákat kivéve, vala76