Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Politikánk lélektana

tett. Kifelé Europáer habitusa megjelenése, kint az egyetemleges középeurópai politika képviselőjéé, kontinentális nagyság, a határokon túl, bent egy megfejelt hatalmas főszolgabíró, akinek a hivatalos dísz vagy magánvagyonának ornamenser csak eszköz, de nem boldogság. Boldogság — ha van ilyen — talán a néma, befelé forduló hallgatás nosztalgiája, melyből minduntalan felzavarja a parancsolás hivatása. Ha a népnek még ma is a nyelvén forog Tisza Pista emlékezete, az abból a hasonlatosságból származik, mely közte és a nyáját legeltető juhász, közte és a járását kormányzó főszolgabíró lelkivilága között fennállt, párosulva a gentry és a főúri világ külső formáival. A magyar mythosz általában nem valami hallatlan magaslat, ahová a polgári szem csak térdenállva merészkedik feltekinteni. Az „uria et eademque nobilitas" ma is alapja a jogrendnek, mentől demokratikusabb berendezkedésünk, annál inkább. A szónoklatok, a nagy szavak csak ritkán, vagy egyáltalán nem hatnak már. A nem teljesített ígéretek lidércként nehezednek a közvéleményre. A tömegek meglesték a szavak titkait és jobban tudják mérni azok súlyát, mint a szónokok. Tudják, hogy a szavak csak leplezik a tényeket, hogy az igazság és a valóság más síkon fekszik, mint a kijelentések. Aki azt mondja magáról, hogy erős, az valóban gyenge. Aki azt mondja haragszik, szeretne kibékülni. Aki azt mondja okos, valóban nem az, a szó nem egyéb inint a lépés, mellyel kardunk rövidségét megtoldjuk — ezt legjobban a tömegek tudják. A szerep tehát, melyet egy vezérlő államférfi magára vállal, nagyszerű színészt kíván. Egy örökös énjévé váló pózt, melytől csak halála váltja meg. Gandhi fehér burnuszától épp oly kevéssé válhat meg, mint Hit'er a germán imperialista gondolattól, vagy Mussolini a nagy római birodalmi axiómáktól, mert szerepe egyetlen biztosítéka hatalmának, egyéni, de tömegei becsületének is. A tömeg elhagyhatja vezérét, de vezére nem pártolhat el. Hinnie kell, hogy az Isten malmai örökké neki őrölnek, ma lenn, holnap fenn, csak örökké játsza a halálos szerepét, a tömegek hódolatáért, melynek birtokában mindent elkövethet. Rombolhat és alkothat, barátait istenekké teheti vagy megöletheti, dc a szerepe legyen örökké a prófétáé, a megváltó szerepe és ékespéldák bizonyítsák halhatatlanságát. Töröljön könnyeket és olykor váratlan rajtaütéssel kisebbítse meg egy-egy zsarnok kiskirály hatalmát. A magyar nemzet széles rétegei csak egészen kivételes esetekben szeretik a hivatalos tekintélyeket, különösen közvetlen feletteseiket kritizálják. Átlátják emberi gyöngéiket, zsarnokságot vélnek felfedezni, akár lelkiismeretes kötelességteljesítéseikben is. De magasztalják és örökké emlékükbe vésik a Mátyásokat, akik megdorgálják a kiskirályokat és megfélemlítik a hatalmasokat. Az az első községi adóügyi jegyző vagy városi tanácsnok, aki személyesen fog drámai körülmények között elmozdítani, illetve elmozdíttatni, hozza majd meg annak az államférfinak is a hallhatatlanságot, aki ma hazánk boldogulását akarja vezérelni. A tekintély rossz sáfárainak ledöntése, különösképen ha fentről jön, hálás cselekedet a vezéreknek, mert a tömeg hallatlan bizalmát hozza meg. fant corromper pour gouverner" állítja a mondás, ez azonban nem a korrupció segítését jelentheti — legalább nálunk, — hanem a vezérlés közvetlen segítségét a közönségnek azokkal szemben, akiknek tekintélyével szemben tehetetlen. A közvetlen cselekvésben a tömeg heroizmust lát, az igazság azonnali foganatosítását, ami nem egyéb, mint az a lelki hatás, mellyel a csapattiszt az altiszteket is megfegyelmezi, magatartása a legénység lelkesedését és érte való meghalni készségét elnyeri. Egyetlen jól átgondolt és nyomban foganatosított cselekedet, — mely lehet egész lényegtelen pozitív eredménynyel — psyhologiai hatásánál fogva, sok esztendő bonyolult szervezési munkáját tudja megtakarítani. A megnyert tömeg mindaddig, míg előtte egy jól betanult szerepet játszanak, hiba nélkül, vakon követi mesterét. Ezért használták közepes politikusaink mindig nemzeti nagyjaink nevét és idézeteit, hogy lelki hullarablásaikkal, magukat azok szellemi örököseinek tüntessék fel, mint a pogány népek jövendőmondói, akik a holtak csontjaival a nyelvük alatt, azok üzenetét közvetítik. Új korszakok, mint tudjuk, új embereket kívánnak. A mai is. Olyanokat, akik a múltnak csupán tanulságait, de nem eszméit, főleg nem minden lelki támla nélkül, megülik a maguk paripáját, s szavait veszik birtokukba. A régi motívumokat új tartalommal betölteni szörnyű feladat, a művészek sokszor évtizedekig vajúdnak rajta, a politikai egyéniségeknek azonban pillanatnyilag kell határozni. A tömeg mindig lázadásra kész, csak a vezér ökle tartja vissza, a gazdasági életben is örökös rombolásvágy zavarja a népeket előre, a termelés eredményeinek elpusztítására, s a lángelméknek mindig újabb talmányokkal kell jönniök, hogy a mindenre éhes tömegeknek, újabb és újabb pusztítási felületet nyissanak meg, hogy ízlését differenciálják. Enni, ruházkodni, lakni, dohányozni, szórakozni, olvasni akar a tömeg, mindent elnyüni, felfalni, mindig újat és mindig mást és mindig jobbat akar, csak eszköz kell s máris csődöt mond a legnagyobb termelési erő is. Ugyanez áll a politikában. Midnenütt ott leselkednek a szellemi rongyszedők, a gúnyolódok, a lekicsinylők, a gáncsoskodók és a közömbösek, hogy elpusztuljon a politikai teremtők műve. Aki tehát alkotni akar s a tömeget magáévá tette, annak tudnia kell, merre megy, nem elegendő, hogy intézkedéseket adjon, ez kisebb feladat, mint mindenkor megteremteni azt a lelki állapotot, mellyel a rendeletből vagy törvényből nemcsak betartott parancs, de nemzeti meggyőződés is származik. Mint ahogy a politika nem kíván különös képesítést, hanem rátermettséget, ugyanazonképpen a politikus nem adminisztratív tisztviselő, hanem psychologus és mint ilyen a cselekedetek kellő légkörének kialakítója. Ez a feladata minden tekintetben belső, de külpolitikai viszonylatban is, csak bent több magyarosság, kint több nemzetköziség zamatával. Súlyos politikai kudarcaink mindig abból eredtek, hogy belsőleg túlságosan nyugatiak, kifelé túlságosan magyarosak voltunk, mikor éppen fordítva kellett volna cselekedni. A magyarság nagyhatalmi törekvéseinek éppen ez volna a nyitja. Anglia sem ürücombbal és dudaszóval, vagy a ,,magna charta"-ból eredő jólét igazságával igyekezett meggyőzni a világot az angolság világhatalomra való jogairól, hanem belsőleg olyan kívánatos állami berendezkedést honosított meg, ami sírna nemzetközi megjelenésével párosulva, minden hatalmi aspirációját lehetővé tette. Soha nem voltak Angliának problémái, hogy vájjon elég európainak nézik-e és kultúrfölényét a világ népei elismerik-e, hanem mindig a maga útján ment, igyekezett életét lehetőleg legszebbé és legjobbá tenni, s minthogy ez sikerült, hüvelykmértékkel és fontsúllyal, más népek aspirációit észre sem véve, kívánatosságának tudatában, bevonult a világ legelső hatalmi méltóságába. Mi sajnos Angliából csak a kockás szöveteket, a hobykat, a böftöket és falkavadászatot tanultuk meg, s olykor egyegy kakaskodó tudósunk odavágta, hogy a mi arany75