Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Politikánk lélektana

nemzet erősségét keressük, csak akkor emelhetünk igazán kalapot vezéreinknek, akik hazánk vezérlését elvállalják. Mert ha egyesek sokat, talán túlságosan sokat okultak, tapasztaltak is, a nemzet egyeteme ma sem jutott túl a múlt gyászos példáin, csak hallgat, mert elvesztette ideáljait, s mert Tiborcai az ellenzéken s Bánk Bánjai az ámbituson ülnek, ahelyett, hogy bölcs tanáccsal és segítséggel szolgáljanak az újjáépülés önfeláldozásában. Örök tragédiánk, hogy nem a jog s az alkotmányos kérdések, hanem a nemzeti gondolkodás nyugszik Verbőczy Tripartitumán, melyet a reformáció és az ellenreformáció újjáéledt eszmeköre súlyosbít, egyes társadalmi osztályok, vagy törzsek mindent gáncsoló vétójává. Nagy gondolkodóink kevesen voltak — Eötvös és Madách — önmagukkal meghasonlott lelkek, keserves pesszimisták, a halálos döfésben vergődő nemzeti szabadság jajkiáltásai. Bíztató szavuk, korholásuk — nincsen. Az önmagából és önön erejéből felmagasztosuló nemzet eszméje csak felhős foszlányokban dereng bennük, mint a sír széléről, a temető kapujából küldik fanyar bíztatásul a karthausi örjöngését és az Ember tragédiájának morálját, az „ember küzdj és bízva bízzál"-t, a „küzdj és győzz" keményebb, alkotóbb és pozitivabb tudománya helyett. A germánság s a szlávság — vesztére vagy szerencséjére — több, erőteljesebb, derűsebb és alkotóbb bölcselőre akadt, mint a magyarság, karakánabb, keményebb tollforgatói születtek, akik elégületlenségüket, haragjukat és fájdalmukat nem a legyőzöttség letargikus hangulatába fojtották, hanem élve a szellem szabadságával, bátran hirdették felsőbbrendűségüket, nagyszerűségüket, nemcsak hencegésképpen, hanem biztatásul is, hogy a keserves tapasztalatok tudománya immár elegendő legyen arra, hogy az egész világot felforgassák és maguk alá gyűrjék. A magyarság azonban szinte beleáradt a pesszimizmusba. Ezt tette gondolkozása vezérfonalául, hogy patópálos nemtörődömségét valamiképen heroizálja. Ekként beleesett a külföldi bölcselkedők jól ásott vermeibe, akik a „gloire", „isteni rendeltség" vagy „Übermensch" mumusaival a magyarság nemzeti önhittségét hosszú időkre megfélemlítették. A magyar nemzet lélektanának a szabadságnak és a felemelkedés gondolatának csak egyetlen nyíltszavú bölcselkedője akadt, — Katona József. Tiborc s a megtörödő Bánk Bán nagyszerű felismerései a magyar élet problémáinak. Ma is itt élő, közülünk való egyének, s míg Tiborcot meg nem békítik, s Bánk Bánt nem mozdítják duzzogó megalázottságából, örökké lappang a Dózsák, a Vatták és Koppányok szelleme bennük, s a nemzet egységét mindig hajlandók lesznek megbontani. Nemcsak földet kell Tiborcnak adni, hanem hatalmat is. Őt is bele kell sorolni azok közé, akik a nemzet sorsát irányítják, hiszen ő a nemzet láthatatlan, de törhetetlen gerince. Nála nélkül nincsen egység s nincs hatalom, mely naggyá tudjon lenni, hiszen a tisztelés és a megbecsülés között halálosan nagy szakadék tátong, mert innét a süveg és az engedelmesség, túlról azonban a szív, a vér, a meggyőződés és a lelkesedés díszlik. Különböző erők ezek. A bizalom és a megtisztulás ver rajtuk egyedül hidat, melyen át a néma kérések bőséges teljesítésével megvámolva juthat át, bárki legyen. Nem mesebeli három nagy kérés ez, száz, ezer vagy "millió apró seb orvoslása, ugyanennyi apró kérdés megfejtése vezet szétforgácsolt, láthatatlan törzsekre bomlott társadalmunk összefogására. Bármily őszinte, jóindulatú akarások, külföldi példák kihirdetése, csak a közönségig, az ,,éljen"-ig visz, a szívek azonban válasz nélkül hagyják a túl magasról zengő igét, s a pipák néma bánatába fojtják a magűk" soha ki nem mondott igazságait. A történelem lapjai hirdetik, hogy a nép és vezetői között az egység már sok százada megrendült. A korszakalkotó újítások csak nehezen vertek benne gyökeret, idegenkedve, bizalmatlanul fogadják, még a feléjük nyújtóit 'kezet is, mint a karácsonyfa titkát megtudó gyermek, lelki élmények nélkül fogadja az ajándékot. A nagy újítások nem a saját alkotásaiból, nem a belőle vagy az énjévé lett dolgokból fejlődnek elé — a magyarságnak. Hadseregét nem a banderiális nemesi insurrectiókból növelték naggyá reformok által agrárszervezetei, nem a „fonó" történelmi népi kultúrszervezeíéből fakadtak, de még vezérlő embertípusaiban sem jelentkezett mindig a lélek szerint való magyar eszmény. Ritkán a szabadságharc óta a Deákon, Wekerlén s Tisza Istvánon, s néhány pregnáns mellékalakon kívül, csak ritkán jutott igazi magyar vezérmythosszal valaki a hatalom birtokába. A személyes pompa, a dúskálás a hatalomban, az egyéni fény nem magyar mythos. Mátyás nagysága is inkább a szőlőkapálásból eredt, mint a budai palota fényéből, s ha Ferencz József nagyságát kutatjuk, annak magyarországi erősségeit keressük, az a bécsi Burg búja gazdagságában, az egyszerű katonaágyon nyugodott- A káprázatos fényben megjelenő egyszerűség hallatlan hatalmat biztosít a magyarság felett, fokozottan akkor, ha a gondolkodás is ebből a forrásból indul, s a tudomány határtalan bőségében az egyszerű gondolatok pallérozatlan igazságának helyet ad. Tisza István levelei között a hatalmas kötetben, melyben a háború alatti világpolitika veszedelmesen nagy kérdései forognak, csak két levél mutatta meg Tisza vezéri mythoszának gyökereit, mely számára a népi erőt, kapillaritását jelentették. Egy ismeretlen falusi leány levelet írt a miniszterelnöknek és a hadi szolgálat alól felmenteni kérte a vőlegényét, akinek fivére már elesett s akinek özvegy édesanyja és egy kis ingatlana van, erre ment a felelet: „Kedves húgom, a levelét megkaptam. Jó szívvel segítenék a baján, hacsak lehetséges volna. Fájdalom, biztos sikerrel nem biztathatom, mert ebben a nagy háborúban minden épkézláb magyar embernek a veszélyben forgó haza védelmére kell sietnie és még az ilyen különös esetekben is nagyon nehezen megy a felmentés. A dolgot azonban meg lehet próbálni. Kérje meg szépen a tiszteletes urat, írjanak meg egy folyamodványt, amelyben előadják és bizonyítványokkal támogatják a dolgot, intézzék a földmívelésügyi miniszter úrhoz, de küldjék el én hozzám, hogy egy pár ajánló sor írással adhassam át a miniszter úrnak. Azután ha sikerül a dolog, annál jobb, ha nem sikerül, akkor is tudnék orvosságot. Én legalább tudom, hogy mit csinálnék, hogy ha olyan értelmes, jó felfogású jóravaló menyasszonyom volna. Elvenném nyomban feleségül, hogy ha háboiúba kell mennem, legalább asszony maradjon odahaza, aki rendben tartsa a háza táját..." A másik levél egy újpesti tanítónénak szól, melyben Tisza szinte világszemléletét adja, írván: „Ha valamiben, talán abban az egyben lehet az én csekélységemről példát venni, hogy az ember semmiféle munkát ne kicsinyeljen és szívvel-lélekkel teljesítse minden kötelességét. Higyje meg, a megelégedés és siker egyik első titka az, hogy az ember ott teljesítse kötelességét, ahová az élet állítja ..." Anélkül, hogy Tisza politikáját bírálnók, anélkül, hogy egyéni súlyát lemérnök, a közelmúlt bö ismereteiből meríthetjük korunk mythoszának alapismere74