Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Parlamentárizmus és választójog

romszáz év előtt törvényileg súlyos terhekkel rakták meg j a tehetősebbeket a szegények, az elesettek eltartásáért? ' Nálunk csodálkoznak, amikor olvasunk az angol kincstár „névtelen adófizetőinek kontójá"-ról, amelyen a befizetések az utóbbi években emelkedtek, mert egyes gentlemanek úgy találták, hogy a rájuk kivetett adó kevesebb volt, mint amennyit tényleges jövedelmük után kellene fizetniük. Nem politika van ebben a dologban, nem demokrácia, nem liberalizmus, nem szabad sajtó és más egyéb elkoptatott frázis, hanem mentalitás, lelkiség. Mert az angoloknak angol lelkiségük van. Anekdotaként szokták emlegetni, hogy a régi angol kereskedők, amikor árut szállítottak a külföldnek, akkor ráadásul hozzácsomagoitak két könyvet: egy bibliát és Adam Smith könyvét. Az előbbit azért, hogy a vevő megtanulja a lelkiismeretes fizetést, az utóbbit pedig, hogy megismerje a szabadkereskedelem törvényeit. Ez is a mentalitás dolga. Az angolok igyekeztek még az üzleteiket is az evangélium szabályai szerint lebonyolítani. Mit kell tehát nekünk tanulni Angliától? Nem a demokráciát, hanem az evangélium szabályait.. . * Mégis csak rendet kellene teremteni az emberek felfogásaiban, elveiben, szemléleteiben. Ha a statisztika alkalmas erre, akkor kötelezővé kellene tenni annak igazságos, alapos, való-értelmü tanulását. Főleg pedig nem szabad vele játszani, mármint a statisztikai számokkal Mi, kis ország létünkre, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy már a statisztikába is politikát vigyünk bele. Ne játszunk a számokkal. Mert amikor az egyik kis amerikai vidéki egyetem reklámul felhasználhatta ezt, pl. így hirdették intézményüket: „Egyetemünk nő-hallgatóinak 50%-a műit évben a férjhezmenés miatt hagyta abba tanulmányát." Hát ez igaz is volt, csak az hiányzott a hirdetésből, hogy abban az évben összesen két női hallgatója volt az egyetemnek és ebből egy tényleg férjhezment. Ez jut eszünkbe, amikor olvassuk a statisztikai harcot a földbirtok-problémával kapcsolatosan. Mi volna ebben a józan igazság? Igen egyszerű: a statisztika megmondja pontosan, hogy ennyi az ország lakossága, ebből mennyi ma a foglalkozás és kenyér nélküii kisgazda, földmunkás, iparos, kereskedő, napszámos, ipari munkás, tisztviselő és diplomás. Ha ezt tudjuk, akkor a statisztika megmondja azt is, hogy mennyi az ország termőföldje, mennyi embert tud ez ilyen és ilyen szisztéma mellett eltartani és így tovább. Akkor miért nem így gondolkozik az is, akinek van vagyona, kenyere és munkája? Akkor annak a statisztika nem ezt mutatja, mint a többinek? Vagy nézzük meg Hitler Németországának a statisztikai jelentéseit arról, hogy 1934-ben több gyermek született, mint 1933-ban, hogy több házasság köttetett, hogy 379.000 házasuló részesült az ezer márkás segélyben és így tovább. Hitlernek eredményei vannak, ez tagadhatatlan. Legyünk okosak és józanok. Nincs ördöngösség ezekben a dolgokban, ne engedjük, hogy ideges félelem szálljon meg egyeseket arra a hírre, hogy végre nálunk is keresztül akarják vinni — mindegy, hogy milyen eszközökkel, a cél a fontos! — az emberek jogát az élethez, a munkához, a kenyérhez. Hát már ez is bűn? Hitlert igazolják az eredményei, ami természetes, miután diktatúra nem állhat fenn máskép, de az is tény, hogy a szociáldemokrata Németország nem tudta mindazt megteremteni, mint Hitler Németországa. Ezt be kell látni... Parlament ári zmus és választójog Irta: Wagner Lilla dr. I. Arra a folyton vajúdó kérdésre, hogy a demokratikus államforma jobb-e a diktatórikusnál, nehéz általánosságban megfelelni. A diktatúra lehet nagyon jó és lehet nagyon rossz, de a demokrácia csak közepesen jó és csak közepesen rossz lehet. A baj csupán az, hogy az erre feleletet adók nem mindig veszik tekintetbe azt az elvet, hogy a népeket, amelyekért vannak, voltaképen az államok és az államformák, kell elsősorban kímélni. Vannak orvosok, akik mindig operálnak, — s vannak, akik mindig kezelnek — s persze, mindkétféle orvos betegei közül vannak, akik megmaradnak, s vannak, akik elpusztulnak. Hogy csak a siker igazol, természetesen kettőzött mértékben érvényesül a politikában. Ha bajok vannak a demokráciával, a diktatúrával ugyanannyi lehet. De a távolság szépít: demokratikus ország közvéleménye a diktatúrával, a diktatorizált országé pedig a demokratizmussal kacérkodik, különösen, ha rajongásuk első mámora már elmúlt. A társadalmi, nemzeti, szociális célokat sem a diktatúra, sem a demokrácia, mint olyan, nem valósítja meg, de megközelíteni igenis megközelítheti: a tisztességes és tehetséges államférfi. Azért közelítheti csak meg, s nem érheti egyszersmind el, mert: ha demokratikus formák között működik, akkor céljainak tökéletes kivitelében meggátolja hatalmának csekélysége, — ha pedig diktatórikus formák között működik, akkor alkotása efemer jellegű, — hiszen később vagy önmaga nem tudja magát fékezni, vagy maga helyébe méltó utódot állítani nem képes. Már Aristotcles meglátta, hogy az uralom formái az örök emberi elégedetlenség folytán a történelem síkján örök körforgásban követik egymást: a katonai diktatúrából királyság, a királyságból arisztokratikus, majd demokratikus köztársaság lesz, amelyet, ha a csőcselék uralmává lesz, ismét diktatúra vált fel. Ami pedig a forradalmi eshetőségeket illeti, azok egy államforma mellett sem kisebbek vagy nagyobbak, de igenis nőnek a rossz kezek uralma alatt és nem tűnnek el egyhamar, ha már a korszellem a népek idegrendszerét irritábilissá tette. Csakhogy a demokratikus uralom alatt a diktatúra, — a diktatúra alatt pedig a diktátor bukása a mumus. Biztosítani egyetlen államrendet sem lehet: csendőrökkel éppoly kevéssé, mint belátásos kormányzattal, mert a csendőröket elsöpörheti a népakarat, a belátást pedig a demagógia hatalma. A demokráciának, legalább nyugat- s középeurópai elgondolás szerint, alapja a parlamentárizmus. Ha a demokrácia tökéletlen, annak okait a parlamentárizmus hibáiban kell keresnünk. Kérdés, hogy feléleszthető és felélesztendő-e a demokrácia a parlamentárizmus reformja által? Legnagyobb hiba volna azonban feltételezni, hogy ha valami a ma fennálló formájában nem jó, akkor annak eltörlése okvetlenül jó lesz. Minden intézmény bevezetésekor elkerülhetetlenek azok a hibák, melyekre rájönni csak a tapasztalat által, s melyeket eltörölni csak a kitapasztalás után lehet. Emberi valószínűség szerint, egyenlő értékek mellett a teljesen újonnan bevezetendő intézményben legalább annyi, ha nem több, hiba rejtőzhetik, mint a megreformált régiben, viszont az államformák lényegének a megváltoztatása semmikép sem csekély feladat: 71