Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 7-8. szám - A mezőgazdasági cikkek árának javitása

Akik a monarchia korabeli közös vámterületet sír­ják vissza, azok elfelejtették, hogy Magyarországon épen akkor virágzott a legelszomorítóbb iparág: a ván­dortarisznya szövése és a vándorbot faragása. Egész falvaknak földművelő és kézműiparos népe hagyta el ezt a tejjel és mézzel folyó Kánaánt. Miért? Mert nem akadt számukra munkaalkalom. A nyersterményt kivit­tük, a készárut behoztuk. A magyar állam nem tudta ezen a tejjel és mézzel folyó Kánaánon a saját gyerme­keit munkához juttatni, eltartani. Pedig a nagy földrajz­tudósnak: Reclusnak megállapítása szerint a történeti Magyarország „született" ország volt. Olyan ország vol­tunk, amelynek egész népe Istentől megáldott értelmisé­gével, annak a Kárpátok koszorúzta földnek állat-, növény- és ásványvilágából minden, de minden szüksé­gességét bőven fedezhette. Az a gyászos történelmi tény végre megérlelhetné bennünk azt a tudatot, hogy az egyoldalú, vagy legalább is túlnyomóan agrárberendezkedésre alapított nemzeti életszervezet törékeny. Politikailag is, társadalmi téren is azok az államok erősek, amely államokban a mező­gazdaság maga mellett találja a maga nagy fogyasztó­ját: a nyersterményeket és termékeket feldolgozó kéz­műves és gyáripart. Amely államokban a saját lakosság szellemi és testi munkaerejének, mint a legbecsesebb nemzeti adottságnak állandó kihasználása a legfőbb állampolitikai cél. Amely államokban ennek a legfőbb célnak érdekében összhangot, szerves összefüggést te­remtenek, tartanak fenn és fejlesztenek a kétféle terme­lési ágazatt: a mezőgazdaság és az ipar között. De maradjunk csak a búzakivitel kérdésénél. A búza, általában a kenyérmagvak, a húst, tejet, a zsírt stb. szolgáltató állatállomány, a ruházati cikkeket szolgáltató állati és növényi termékek a létfentartásnak nélkülözhetetlen eszközei. Az a gazda tehát, aki búzá­ját, lábasjószágát, nélkülözhetetlen állati és növényi ter­mékeit előbb eladja, mintsem saját magának, családjá­nak létfenntartásáról, saját gazdasági üzemének zavar­talan folytathatásáról gondoskodott volna, önmagát, családját a nélkülözés, gazdaságát pedig a pusztulás veszélyének teszik ki. Ugyanezt mondhatjuk a nemzeti háztartásra is. A nemzeti létfenntartás és a nemzeti gazdálkodás zavarta­lan folytathatásának érdekében a legközvetlenebb cél a belső fogyasztási szükségleteknek teljes fedezése és ki­elégítése. Amiből következik, hogy csak azok a mező­gazdasági termények és termékek adhatók el a külföld­nek, amelyek a társadalom fogyasztási képességének tel­jes kielégítése után maradnak meg, mint feleslegek. Vagyis nem volna szabad a külföldnek addig eladni egyetlen kilogramm kenyérnek valót, általában nélkülöz­hetetlen létfenntartási cikket, amíg itthon egyetlen éhező és egyetlen ruhátlan ember van. A családtagok a csa­ládfőhöz, a nemzetnek fiai a nemzetnek politikai egysé­géhez, mindnyájan önmagunkhoz állunk legközelebb. Elsősorban tehát önmagunkról kötelességünk gondos­kodni. A trianoni Magyarország is termel annyi kenyér­magot, annyi egyéb élelmiszert és annyi ruházati cikket, hogy egyetlen egy olyan éhezőnek, egyetlen egy olyan ruhátlannak sem volna szabad lennie, aki ezen a földön dolgozni akar. A trianoni Magyarország nyolc és fél millió fogyasz­tójának legalább a fele, de valószínűleg több mint a fele része már régóta nem takarékos, hanem nélkülöző éle­tet él. Ezen felül a népességnek igen jelentékeny része a munkanélküliség, a keresetnek hiánya miatt valóság­gal koplal és ruhátlan. Hogyha már most a nélkülöző életmódot folytatók, továbbá a munkahiány miatt kere­setnélküliek a mezőgazdaságnak produktumaiból annyit fogyaszthatnának, mint amennyit kereseti képességük­höz, munkabírásukhoz mérten valóban elfogyaszthat­nának: egészen bizonyos, hogy a nemzeti háztartás pro­duktumainak sokkalta kisebb része volna külföldre ki­vihető, mert azoknak a produktumoknak sokkalta na­gyobb része fogyasztatnék el itthon. Egészen bizonyos aztán, hogy a belső fogyasztási képességnek teljes ki­clégíthetése folytán az élelmiszerek és ruházati cikkek körében állandó volna az igen élénk kereslet. Az élénk keresletnek pedig legközvetlenebb következménye az áraknak javulása és egy bizonyos színvonalon állandó­sága. Hogyha a nélkülöző életmódot folytató, továbbá a munkahiány miatt keresetnélküli családok kereseíképes­ségiikhöz mért arányban fogyaszthatnának: okvetlenül emelkedne a házasságkötéseknek és a születéseknek a száma.*) Uj Toldi Miklósok és Kinizsi Pálok sarjadná­nak a trianoni ugaron. Egészséges, a munka és hadi­fáradalmakat könnyen eltűrő, betegségnek ellenálló, erős szervezetű nemzedék növekednék évről-évre. Ez a számbelileg állandóan gyarapodó és egészséges, erőtel­jes nemzedék új fogyasztóként szintén kenyér és ruhá­zat után kiált. A mindennapi életsziikségleti cikkeknek kereslete tehát nemcsak élénk, hanem állandó is volna, sőt folyton fokozódnék. Hogyha pedig a mezőgazdaság produktumait — még hozzá nyersállapotban — a belső fogyasztási képességnek teljes fedezése és kielégítése előtt eladjuk a külföldnek: kiszámíthatatlan károkat okozunk önma­gunknak. Mert a nyersállapotban kivitel által potom áron eladjuk a növényi termékeknek a mezőgazdaságban rendkívül fontos talajjavító, — az állati termé­keknek pedig az iparban egy-egy egész iparágat foglalkoztató melléktermékeit. Megfosztjuk önmagun­kat a fő- és melléktermékek ipari feldolgozásá­nak lehetőségétől. Önmagunk mesterségesen idé­zünk elő munkahiányt. Önmagunk teremtjük meg a nél­külözésnek, a koplalásnak, a ruhátlanságnak kényszer­helyzetét. A családalapításoknak, a születéseknek számát önmagunk korlátozzuk. Pusztít az egyke. Toldi Mikló­sok és Kinizsi Pálok helyett horpadtmellű, sápadtarcú, papírfülű, a tüdövész és egyéb betegséggel szemben ellenállásra képtelen, satnya nemzedék jön utánunk. A nélkülözés, a koplalás pedig még inkább rossz tanácsadók. Egyideig csak eltűrhető, elszenvedhető. Az a társadalmi rend és béke, amely a tömegeknek nélkülö­zését, sőt szenvedését karhatami erővel leplezi: nem igazi lelki béke és csupán az erőszak előtt meghajló tár­sadalmi rend. A gazdasági érdekeken felül tehát nemzetpolitikai érdekek is egyenesen azt diktálják, hogy a belső fo­gyasztási képességnek teljes kielégítése, ennek a fo­*) A színtiszta magyar Hajdú vármegyében 1933. évben 1500-zal kevesbedett a születések száma. 74

Next

/
Thumbnails
Contents