Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 7-8. szám - A mezőgazdasági cikkek árának javitása

így áll a dolog a búzakivitelnek erőszakolásával — általánosságban. A búzának nyersállapotban kivitele tehát a föld termőképessége fenntartásának és az állattenyésztés fokozhatásának szempontjából határozottan káros. Ezekkel a rendkívül fontos közérdekekkel egyenlő erejű ellenérv a nemzeti munkának a vele kapcsolatos nemzeti törzsvagyonnak és a nemzeti háztartás jövedelmének kérdése is. A búzának nyersállapotban kivitele által megfosztjuk a szellemi és testi munkaerőnek társadalmát attól a rengeteg munkaalkalomtól, amit a búzának lisztté és szárított tésztává, tarhonyává, makarónivá stb. itthon feldolgozása nyújthat. De nem csupán a munkaalkalmat korlátozzuk és szaporítjuk a munkanélkülieknek számát mesterségesen, hanem épen a búzának nyersállapotban kivitele által üzembeszüntetésre kárhoztatott malmainkba fektetett óriási nemzeti tökevagyon is nemcsak parlagon hever, hanem folytonosan pusztul. Pedig az 1933. évi termésből 6 millió q búzának itthon megőrlése, tésztává, kenyérré feldolgozása egyrészt a nemzeti munkaerő társadalmának, másrészt a nemzeti tőkének igen számottevő és olyan keresetét és jövedelmét jelentené, amely kereset és jövedelem ha itthon maradna, itthon költetnék el, okvetlenül emelkedne a fogyasztási képesség, emelkednék magának a mezőgazdaságnak, azonfelül az iparnak, kereskedelemnek forgalma is. A tésztává feldolgozás a falusi nép által télen is folytatható új iparágakat teremtene amellett, hogy a baromfitenyésztést (tojástermelés) erőteljesen fellendítené. A gazdának pedig a szövetkezeti malom visszaadná a korpát. A búzának nyersállapotban kivitele által, amidőn nemzeti háztartásunkat ezektől az előnyöktől megfosztjuk (a munkanélküliek eltartása érdekében pedig magunkat megterheljük), ugyanakkor a külföld munkatársadalmának számára adunk munkaalkalmat és a külföld iparvállalatainak biztosítunk jövedelmezőséget. A búzának nyersállapotban kivitelét egymagában még az a tény sem indokolhatná, hogy ha nemzeti háztartásunk az itthoni, akár 10, akár 15 pengős átlagos áron felül annyi bevételi többlethez jutna, mint amennyi többlet legalább is kiegyenlítené a nemzeti háztartás mérlegein a fenti címeken kimutatható veszteségeket. Mert az a bevételi többlet, amely csak a veszteségeket fedezi: haszonnak, nyereségnek egyáltalán nem tekinthető. Egyáltalán nem okszerű gazdasági politika az, amely a gyakorlatban itthon előbb kárt, veszteséget okoz és aztán ennek a kárnak, ennek a veszteségnek helyrepótlásáért feszíti meg minden erejét. Az a gazdaságpolitika a helyes, amely a károknak, a veszteségeknek tételeit a nemzeti háztartásnak mérlegéből előre kirekeszti! Azonban tegyük fel, hogy a kiviteli ártöbbletből a nemzeti háztartás mérlegén a fenti címeken mutatkozó veszteségeknek kiegyenlítése után még marad, mondjuk: igen jelentékeny összeg, kérdés, vájjon kit boldogít ez a többlet? A gazdát közvetlenül semmiesetre sem, mert nem a gazda, hanem rendszerint a kereskedő, a bank, vagy ezeknek kiviteli vállalata, egyszóval: a merkantilizmus exportál. Mi, kifejezetten agrártársadalom, még annyira sem vittük, hogy a kivitelt egységes és állandó szervezet útján a gazdatársadalom hatáskörében tarthatnánk és ily módon a kivitellel elérhető ártöbbletet a termelő számára biztosíthatnánk. (Pedig az ily irányú szervezkedés községenként a Községi Takarékpénztárnak és a reáju ktámaszkodó Községi Vásárcsarnok Szövetkezetnek megszervezése által könnyen keresztülvihető volna!) Azt a bizonyos ártöbbletet azonban aranyban, avagy aranyértéknek minősített külföldi valutákban, devizákban a külföldi pénznemekre vonatkozóan fennálló gazdálkodási rendszebályok miatt a merkantilizmus sem kapja meg. Mert hiszen mi a külföldnek állandó és annyira adósai vagyunk, hogy fizetési mérlegünknek állandó passzívái mindig elnyelik külkereskedelmi mérlegünknek, a búzának és egyéb cikkeknek kivitelével elérhető mindenkori aktivált. A kivitt búzának a külföldi piacokon elérhető legmagasabb ára is tehát külföldi adósságainknak szolgálatára a külföldön marad, a megfogyatkozott nemzeti aranykincset egyetlen unciával sem gyarapítja. A külföldi árakat az exportőr itthon megkapja — papirpengőben. Hogyha tehát a búzának, általában a kenyérmagvaknak nyerállapotban kivitelét erőszakoljuk, annak a gazda aligha, legfeljebb a merkantilizmus láthatja hasznát. Elméletileg helyeselhető a szomszédos államokkal szerződés kötése nagyobb fogyasztási terület alakítása céljából. De csak elméletileg. Mert bizonyos, hogy minden ilyen szerződésből a velünk szerződő másik állam is hasznot húzni akar. Azért a haszonért tehát, amit pl. mezőgazdasági érdekben elérni kívánunk: áldozatot kell hoznunk. A háttérben lappangó politikai áldozatokon felül gazdasági áldozatokat. Pl. ipari érdekeink rovására. Ez az áldozat aztán nem csupán abban állhat, hogy vámmentesen, vagy mérsékelt vámtétel ellenében eresztjük be a külföld ipari áruját és ezzel sújtjuk a saját ipari termelésünket. Hanem abból is áll, hogy mezőgazdasági cikkeinket nyers állapotban bocsássuk a velünk szerződő állam rendelkezésre és ezzel mondjunk le a nyerstermények és termékeknek ipari feldolgozásával előálló melléktermékekről, hanem mondjunk le a nyers-, a fő- és melléktermékeknek ipari feldolgozásával járó munkaalkalmakról és nemzeti jövedelemről is. Az ipari árunak készállapotban behozatala, a mezőgazdasági cikkeknek viszont nyersállapotban kivitele ugyanis a legfontosabb, a legbecsesebb nemzeti adottságunkat: a nemzeti munkaképességnek kifejlesztését, a szellemi és testi munkaerő társadalmának sorsát bénítja meg. Ezen a ponton a szociális probléma kapcsolódik be a külkereskedelmi szerződéseknek megkötésébe. A monarchia felbomlásáig Ausztriával egy fogyasztóterületet alkottunk. Az akkori Ausztriával vámmentesen vihettük mezőgazdasági cikkeinket, mi pedig vámmentesen fogyasztottuk az akkori Ausztriának iparcikkeit. A búzának, általában a kenyérmagvaknak árát Ausztria akkor is a csikágói és a rotterdami gabonatőzsdék áraihoz igazodva fizette. Megesett az is, hogy az oroszországi búza is nemcsak a kül-, hanem a belföldön is erőteljesen nyomta a magyar búza árát. Ellenben az osztrák ipari árunak árát nem a tőzsdék szabályozták, hanem szabályozta a monarchia határaira érvényes vámbédelem alatt meghúzódott osztrák gyárosi önkény. 73