Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 7-8. szám - A mezőgazdasági cikkek árának javitása
A mezőgazdasági cikkek árának javitása Irta: VARGA LAJOS dr. (Debrecen) Bármelyik gazdasági természetű kérdést vesszük is beható vizsgálat alá, azonnal megállapítható, az épen vizsgált kérdésnek más, szintén gazdasági természetű kérdésekkel összefüggése, kapcsolódása, a különböző gazdasági kérdéseknek egymásra hatása. Ügy oszlanak el ezek a kérdések és mégis akként függenek össze, mint az emberi szervezetnek véredény rendszere. És amint a véredényrendszer is egv középponti szervből: a szívből indul ki és szervesen abba kapcsolódik, épúgy meg van az összes gazdasági kérdéseknek is a maguk középponti szervük: a hitelforrás. Ebbe a középponti gazdasági szervbe: a hitelforrásba kapcsolódnak az összes gazdasági természetű kérdések. U. m. hogy csak a legfőbbeket említsem: a nyers és ipari termelés minden ágazatával, a kereskedelemnek és közlekedésnek, a termelésnek és fogyasztásnak, a tőkének és munkának, a kivitelnek és behozatalnak, a politikai közületek költségvetési egyensúlyának, a nemzeti háztartás jövedelmezőségének, az általános népjólétnek, a szociális fejlődésnek roppant jelentőségű kérdései. Végeredményben aztán kiderül, hogy a gazdasági kérdéseknek ez a szerves összefüggése és a középponti szervbe: a hitelforrásba természetes úton és módon bekapcsolódása egyszersmind az alapja, a csontrendszere az állami élet rendjének, zavartalanul biztos fejlődésének, a társadalmi osztályok egyensúlyi helyzetének, a teljesítőképességnek úgy a közületekkel, mint magánosokkal szemben. Vagyis a gazdasági természetű kérdéseknek rendes mederben fejlődése egyben előfeltétele a politikai élet mindenkor kívánatos és sohasem nélkülözhető rendjének is, tehát a gazdasági és a politikai kérdéseknek egymással összefüggése és egymásra visszahatása is nyilvánvaló. Mindezekből következik, hogy csupán egyik, vagy másik gazdasági ágazatnak a tömkelegből kiszakítása és megsegíteni akarása egv oldalúságot jelent. Ez a — bármily jóakaratú — egyoldalúság aztán a többi gazdasági kérdésekkel szervesen összefüggő érdekeken kegyetlenül megboszulja magát. Például a búza és más mezőgazdasági cikk árának 15—18 P-ben minimálása, látszólag — megsegítené a mezőgazdaságot. De viszont kegyetlenül sújtaná a fogyasztást, hogy ha őt, a fogyasztót is egyidejűleg nem segítik arra, hogy ezeket az árakat meg is fizethesse. Ebből aztán — nem is szólva az egyoldalú árminimálásnak kirívóan antiszociális természetéről — az következik, hogy a búzának, a kenyérnek fogyasztása csökken, a mezőgazda azt el nem adhatja, tehát egyenesen — de egyoldalúan — az ő javát célzó árminimálási rendelkezés vele szemben is meddő marad. Bármily súlyos feleadat is a mezőgazdasági cikkek árának javítása: annek a kérdésnek megoldása égetően sürgős, — előle ki nem térhetünk. A javításnak módszerét megállapítanunk és a módszernek alkalmazását követelnünk kell. A módszer semmiesetre se álljon közvetlen állami beavatkozásból. Mert a közvetlen állami beavatkozás újabb súllyal nehezednék a gazdasági életnek máris erősen korlátozott szabadságára. A termelő és fogyasztó közé állítaná a rendszerint szakértelmetlen, de azért rendkívül költséges hivataloskodást. Az árjavulásnak a gazdasági élet természetes — tehát nem mesterkélt — módszerével kell bekövetkeznie. Sokan vannak, akik szerint a kivitelnek erőteljes fellendítése az a módszer, amelytől az árjavulást eltikkadtan várják, legalább is remélik. Szerintük tehát a búzaexport volna az az elsőrendű gazdaságpolitikai feladat, aminek érdekében visszasírják a háború előtti közös vámterületi állapotot is: Csonkaországunknak Ausztriával egy fogyasztóterületté összeszervezését. A búzakivitelnek erőteljes fellendítése azonban elsősorban magának a mezőgazdaságnak óriási kára. A ma fennálló őrlési rendszabályok szerint 100 kg búzának megőrlése után 23 kg korpát kap vissza a gazda. Minden 10 tonnás vasúti kocsiban 23 q korpa megy a külföldre. Ez a korpamennyiség az 1933. évi búzatermelésből kivitelre kerülhetett 6 millió q búza után 1,380.000 q-ra emelkedhet. A búzának nyersállapotban kivitele által kétféleképen károsítja önmagát a gazda. A korpa ugvanis a búzatermeléssel szemben is, még ma is rentábilisnek mondható állattenyésztésnek egyik leghathatósabb eszköze. Állattenyésztéssel termelhető az az istállótrágya, ami által kapja vissza a föld a termelő erőt. Bizonyos tehát, hogy a búzakivitelnek erőszakolásával az állattenyésztés számbelileg is, minőségileg is hanyatlik, a földnek termőképessége pedig fokozatosan csökken. A föld termőképességének fenntartása, sőt fokozása azonban leselsőrendü közgazdasági, sőt nemzetpolitikai cél és érdek. Hogy ez a cél teljes mértékben elérhető-e műtrágyának használatával, vagy sem, afelett vitatkozhatunk. Az azonban bizonyos, hogv a gazda ugyanakkor, amikor a búzával együtt a korpát is (potom árért) eladja: nemcsak önmagát megfosztja annak lehetőségétől, hogv földje termőképességének fenntartásáról a sajátjából és természetes úton gondoskodjék, hanem állattenyésztési lehetőségeit is korlátozni kénytelen, tehát önmagát egy lényeges bevételi forrástól fosztia meg. Ezenfelül gazdaságát a műtrágyának, a korpáét lényegesen meghaladó kartellizált árával kénytelen megterhelni. Műtrágyával természetesen állatot nem tenyészthet. Csak a búzakivitelnek tulajdonítható, hogy mi, kifejezetten agrár ország korpa behozatalra szorultunk. Es a gazda kénytelen volt megfizetni a korpának árát Bukarest—Budapest paritásban, plusz pl. a Budapest— Debrecen vasúti fuvarköltséget. Aligha téves az az állítás is, hogy a jószágtenyésztésnek úgy számbeli, mint minőségi hanyatlása is a búza, általában a kenyérmagvak nyersállapotban erőszakolt kivitelének tulajdonítható. 72