Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - A kartelpolítika csődje

Segítség helyett tehát a munkanélküliség újabb réme, élő üzemek elnémítása. Ez lenne tehát az eredmény. A gazdasági élet egy örök és hatalmas körforgás, amelynek minden kereke egymásba van illeszkedve s nem bolgatható meg az egyik anélkül, hogy azt a egész meg ne érezze, hogy az az egészben ne hozna létre változásokat. Vonatkozik ez minden mesterséges beavatkozásra a gazdálkodás, az ipar, vagy a kereskedelem terén. A terveknek egész légiója árasztotta el Európát az utolsó 10 esztendőben, a gazdasági válságokkal kapcsolatosan és az egyes országok szomorú tapasztalatai alapján törvényszerűségként lehetne kimondani, hogy minden mesterséges beavatkozás a gazdasági élet természetes menetébe, csak káros lehet s óriási megrázkódtatásokat okoz olyan oldalakon, amelyekre azok, akik egyik vagy másik bajon segíteni akartak, nem is gondoltak. A kartelpolítika csődje Irta: nagykálnai LEVATICH LÁSZLÓ Azoknak, akik a kartellárak rendszerét s a túlzott ipari vámvédelmet egy vagy más oknál fogva védelmükbe szokták venni, régi és kedvelt szólama az, hogy a nagyipart még a mezőgazdasági termelés terhére, tehát súlyos áldozatok árán, is fejleszteni kell, mert hiszen az agrártermékek fokozott fogyasztását és a falusi lakosság népfeleslegének foglalkoztatását csak ez biztosíthatja. Nemrégiben egy igen előkelő közéleti tényező tette a parlamentben azt a kijelentést, hogv az utóbbi időben az ipari termelés nagy lépésekkel fejlődött. Teljes tárgyilagossággal meg kell állapítanunk, hogy a túlzásba vitt ipari vámvédelem és a kartellárak rendszere egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy az agrártermékek fogyasztását fokozza és új munkástömegek foglalkoztatását tegye lehetővé. Az ipari termelés fejlődése pedig nagy általánosságban egyenesen a mesék birodalmába tartozik. A Magyaar Statisztikai Szemle 1933. évfolyamának szeptemberi számában jelent meg Farkasfalvy Sándor dr.-nak A gyáripar 1932-ben című kitűnő tanulmánya, amely mindenben igazolja fenti megállapításainkat. 1929-ben a gyáripar átlagos évi munkáslétszáma 242.192 fő volt, míg 1932-ben már csak 176.751, vagyis csaknem 70.000 fővel kevesebb, úgy, hogy a munkáslétszám több mint 25%-kaI csökkent. A munkaórák száma 1932-ben csak 65.2%-át, tehát nem egészen kétharmadát tette az 1929. évi munkaórák számának. A tisztviselői fizetések és munkabérek az 1929. évi 459,415.000 pengőről 1932-ben 292.308 millió pengőre estek, míg a gváripari termelés értéke az 1929. évi 2.867,094.000 'pengőről 1.800,223.000 pengőre sülyedt 1932-ben. 1932-ben a magyarországi nagyipari termelés mennyisége semmiesetre sem haladta meg a békebeli termelési mennyiséget, úgyhogy szó sem lehet a nagyipar fejlődéséről a mezőgazdasági termelőkre és a fogyasztókra rakott horribilis áldozatok ellenére sem. A fenti számadatok egyenesen a kartellpolitika csődjéről beszélnek, mert hiszen 1929 óta a gyáripari termelés egyenesen visszafejlődött. Hiába volt a horribilis védővám, hiába a valutáris védelem 1931 óta! A kartellárak politikája megbosszulta magát, mert olyan magas árakat szabott, amelyeket sem a városi fogyasztó, sem a vidéki iparcikkvásárló agrártermelő megfizetni nem tudott. A magyar mezőgazdaság 1932. évi összes bruttó hozadéka a hivatalos statisztika megállapítása szerint 1925 millió pengő volt, míg a nagyipari termelésé a kartellárak folytán 1800 millió pengő. A nagyiparnál kevesebb ember talál foglalkoztatást, mint amennyi bérest a magyar földbirtokosok tartanak! A magyar mezőgazdaság bruttó hozadéki mégis alig haladja meg a nagyipaar bruttó hozadékát. Ez már önmagába nis közgazdasági abszurdum s a nemzet további gazdasági leromlásának okozója. A kartellpolitika csődje még szembeszökőbb, ha az állatni pénzügyek szempontjából tesszük a problémát vizsgálat tárgyává. Az 1933/34. évi állami költségvetésben a nagyipar és bankók együttes adóterhe, a társulati adó — mert hiszen csaknem minden nagyipari vállalat és hitelintézet részvénytársasági formában működik — 15 millió pengő, míg a földadó 30,200.000 pengő, a házadó pedig 86 millió pengő. A földadó és a házadó együttes összege tehát több mint 100 millió pengővel haladja meg a társulati adót. A föld és ház együttes bruttó jövedelme aligha haladja meg a bankok és a nagyipar bruttó hozamát, nettó jövedelme pedig összehasonlíthatatlanul kisebb, hiszen pl. a magyar agrárlakosság összes bruttó készpénzbevétele az 1933/34. pénzügyi évben alig lesz több 500 millió pengőnél, míg a nagyipari vállalatok tiszta haszna csak 20%-os haszonkulcs mellett is felül fogja múlni a 300 millió pengőt. A magyarországi összes részvénytársaságok az 1932. évi adatok szerint összes állami és helyhatósági közteher címén kereken 106 millió pengőt fizettek. Azóta ez a megterhelés természetesen lényegesen kisebb lett. A föld és házadó pótlékai és a föld és ház egyéb közterhei nélkül is meghaladja az összes részvénytársaságok teljes közterhét. A föld és ház összes közvetlen köztehét legalább a 116 millió háromszorosára, vagyis 350 millió pengőre kell tenni. Az iparfejlesztés politikája állampénzügyi szempontból is csődöt mondott. A rosszul gombolt kabátot tehát újra kell gombolni. Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete a gazdasági és pénzügyi politika megfelelő irányítása mellett korántsem tekinthető vigasztalannak. Az ország 53