Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Állami beavatkozás és munkakényszer

megtermi a lakósság eltartásához szükséges élelmiszer­mennyiséget s az ipari nyersanyagok jó részét is, a külföldről behozandó ipari nyersanyagokért pedig sem­mivel sem kell több agrárcikket c serébe adni, mint azelőtt. Az egyedüli baj az, hogy az árak, jövedelmek és termelési ágak egyensúlya az agrárcikkek árzuhanása révén súlyosaan megbomlott s az ország boldogulását vagy a régi egyensúly helyreállítása vagy egy új egyen­súlyhelyzet teremtése révén biztosíthatjuk csak. Nem a termelésnél van a baj elsősorban, hanem a termelt ja­vaknak a jövedelmeken keresztül történő szétosztásánál. Ha a nemzeti jövedelem számszerű összege csaknem 5 milliárd pengőről 2.200—2.300 millió pengőre esik, nem lehet számszerűleg csaknem ugyanannyi adót be­szedni az adófizetőktől. Ha az agrártermelés termékei­ben kifejezve, a pénz háromszorannyit ér, mint néhány évvel ezelőtt, úgy a pár évvel ezelőtt felvett adósságok után még 3%-os kamat is szinte elviselhetetlen teher volna! Egy nagyvonalú gazdasági és pénzügyi politikának nem lehetne más feladata, mint az ország lakossága fo­gyasztóképességének és ezen keresztül a nemzeti jöve­delemnek fokozása a jövedelemeloszlás megfelelő kor­rekcióján keresztül. Állandóan agrártúltermelésről beszélünk, holott be kellene vallanunk, hogy agrárnépességünk táplálkozása sok kívánnivalót hagy hátra, mert hiszen minden elad­ható! piacra kell vinni, hogy csak a kamat és közteher fizetésének eleget lehessen tenni. A mezőgazdasági nap­szám a munkaadók hibáján kívül csaknem kínai szín­vonalra sülyedt már! Az első feladat tehát a mezőgaz­daság körterheinek és kamatterheinek csökkentése, hogy ne legyen kénytelen minden eladhatót piacra vinni, ezzel csökkentse a termékek piacai kínálatát és több iparcik­ket vásárolhasson. A városi lakósság élelmiszerfogyasz­tását is növelni kellene a tej, liszt, kenyér stb. olcsóbbá­tétele révén. A kartellárak rendszerének likvidálása, az iparcikkárak leszállítása növelné a városi és falusi la­kósság iparcikkfogyasztását és lehetővé tenné az állam­háztartás kiadásainak csökkentését úgy a dologi, mint a személyi kiadások rerdukciójaa révén. A nemzeti jövedelem sorvadásának és a társadalom elnyomorodásának megakadályozása sürgős kormány­zati teendő. Evégből a követkzeő intézkedések lennének szükségesek: 1. a közterhek számszerű összegének aránybahozatalaa a nemzeti jövedelemmel; 2. a közter­hek igazságos megosztása, az ingatlan és a fogyasztás túladóztatásának megszüntetése. 3. az ingatlanokat ter­helő adósságteher átértékelése a csökkent teljesítő­képesség figyelembevételével s a kamatnak 3—4%-ban való maximálása; 4. új, olcsó kamatozású törlesztéses kölosönök nyújtása az ingatlanok értékének 40%-a erejéig a Magyar Nemzeti Bank által; 5. az állami és egyéb közületi üzemek szolgáltatásai árának leszállítása (vasút, posta, telefon, vágóhíd stb. díjainak olcsóbbá tétele); 6. az iparcikkek árának mérséklése; 7. egyes élelmiszerek városi, fogvasztói árának mérséklése; 8. az állam és egyéb közületek dologi és személyi kiadá­sainak csökkentése; 9. produktív közmunkák (útépí­tés, csatornázás) inségakciók helyett. X Áll ami beavatkozás es mun kak Irta: CSÁK ISTVÁN enyszer Nemcsak külföldön, nálunk is tapasztalható bizo­nyos javulás a gazdasági élet mechanizmusában. Ez vagy annak a jele, hogy azon a bizonyos mélyponton már túljutottunk, vagy pedig a hullámvölgy után egy kis emelkedés következik, a legközelebbi sülyedésig. Mindenesetre általánosan érezhető optimizmus kereke­dett felül, ami megkönnyíti a nehéz viszonyok elviselé­sét. Ha azonban tüzetesen tekintünk a dolgok mélyére, akkor még mindig a régi bajok, régi sebek gyógyulat­lan serege tűnik elénk. A kormányzat elismerten he­roikus munkát végzett eddig és végez jelenleg is, de nem tőle függ száz százalékban a kilábolás lehetősége. Miután csonkaországunk mégis integráns függvénye a nagy világgazdaság hatóerőinek. Amit ma itthon csi­nálhatnak, az csak defenzív munka lehet, kivédeni a rossz hatásokat, stabillá tenni a helyzetet addig az ideig, amíg a kívülről jövő javulás nálunk is érezhetővé lesz. Amikor tehát a kormányzati intézkedésekről beszé­lünk, akkor csakis abból a szempontból nézhetjük azo­kat, vájjon a belső gazdasági élet irányítása tud-e olyan eredményeket produkálni, amelyek elegendők és jók ahhoz, hogy ezt az átmeneti időt — amelyben ma élünk — úgy gazdaságilag és ezzel kapcsolaatban tár­sadalmilag is, zökkenés nélkül úszhatjuk meg. A célkitűzéseknél nem lehet ma egy rögzített irányt és elvet felfedezni, miután a teendők szinte napról-napra változnak, az orvoslás ezer és egy gyógymódot igyek­szik alkalmazni, gyors bajokat szeretne elhárítani, min­den mélyebbre ható beavatkozás nélkül. így például ak­kor, amikor a kormányzat a diplomás ifjúság elhelyez­kedésével kapcsolatban tett kezdeményező lépéseket, hangoztatva ugyan mindjárt, hogy ez semmiesetre sem szolgálhat precedensül arra, hogy az egyetemet végzet­tek elhelyezéséről ezentúl mindig a kormány fog gon­doskodni. De közelebbről nézve ezt a problémát, akkor többféle dolgot kell megállapítanunk. Elsősorban is az elhelyezni kívánt fiatalok száma 5—800 csak egy töre­déke annak a 3—4000-nek, akik kenyérre várnak, nem szólva azokról, akik például ez év végén hagyják majd el egyetemeinket, akiknek a száma szerényen becsülve is kétezer lesz. Ez az egyik oldal. A másik oldala ennek az éremnek pedig az, hogy amikor példát statuálnak az iparnak a leépítésre, ugyanakkor felszólítják őket bizo­nyos számú diplomás ifjúnak a felvételére. Az is részletkérdés, hogy milyen kis összegeket ál­54

Next

/
Thumbnails
Contents