Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Kalózkodás a jogszabályok védelme alatt

Az elgondolás most már a következő: Az ismertetett részvénytársaság előre meghatározott — a megállapított átlagos önköltségnél pár pengővel magasabb — áron venné meg a gazdáktól a búzát és rozsot. E művelethez a forgótőkét a Magyar Nemzeti Banktól nyerné, amely a vállalkozás váltóit leszámítolná, s ennek ellenében a búza eladási ellenértéke is odafolyna be. A gazdáktól való átvételi ár és a tényleges exportelhelyezési lehetőségek közti differenciát, valamint az emiitett vállalkozás költségeit azután a belföldön elhelyezett búza árába kalkulálnák bele. Számokban az elgondolás a következőképen alakul: Az idei kb. 26 millió mázsa termelt búzából az őstermelés saját szükségleteire 9 és y2 millió mázsát használna fel, számítva az \y2 millió mázsa ocsút és elkallódást, valamint 4 millió mázsa vetőmagot, 11 millió mázsa jut a kereskedelmi forgalomba. Ennek körülbelül fele a belföldi szükséglet s a felét kellene exportálni. Ha tehát a belföldi 5]/2 millió mázsa búzára hárítjuk át az exportveszteségeket és a vállalkozás költségeit, kb. 60 millió pengővel kell azt megterhelnünk. Ha most már a búza átvételét 15 pengőben kalkuláljuk, az őrlés után a liszt ára 29 pengő körül mozogna. Hozzászámítva tehát a fenti veszteségeket, 41 pengőért kellene a liszt mázsáját a belföldi piacon forgalomba hozni. A lisztellátást pedig úgy bonyolítaná le a tervezet, hogy a jelenleg működő 3500 vámőrlő malmot leállítaná, s azok csak átcserélnék a gazdák gabonáját lisztre, míg magát az őrlést a kényszerszindikátusba tömörült 25 nagykereskedelmi malom végezné. A kalkulációk szerint a lebonyolításhoz kb. 250 millió pengőre volna szükség s minthogy a részvénytársaság 30 millió pengő tőkével alakulna, a hiányzó 220 millió pengőt a Magyar Nemzeti Bank nyújtaná hitel formájában. Eddig a terv. Nagy koncepciójú, merész elgondolású, de mint az utóbbi időben felmerült és a gazdasági élet nehézségein segíteni akaró tervek, majdnem mind a gazdasági élet örök törvényszerűségeinek ismerete nélkül a légüres térben mozog. S ami talán a legsúlyosabb, beleesik abba a hibába, hogy nagyon rászegzi a szemét arra a pontra, amelyet gyógyítani akar s nem veszi észre, hogy annak az egy pontnak a megmozgatásánál folyamatokat indít meg, s az eredmény épen ezért csak relatív, szemfényvesztő lehet. Nézzük meg mit jelent ez a csillogó köntösbe burkolt terv, amely a gazdáknak csodát mutat s az országnak virágzást igér, valójában azonban nem egyéb, mint a terheknek az átrochirozása, egy drágítási folyamat megindítása, ami azért nagyon fájó, mert ott kezdi azt, ahol a szegények érzik a legjobban, kenyérnél. Nézzük meg tehát a tervezetet a maga meztelenségében és sallangtalanítva a számoktól próbáljuk kivenni a lényeget. A magja az elgondolásnak az, hogy a világpiaci terményárak és a rentábilis hazai termelési ár közötti differenciát a gazdának meg kell kapnia. Minthogy pedig a világpiaci árak alakulására befolyást gyakorolni nem tudnak, a terhet a belföldi fogyasztásnak — vagyis minthogy a mezőgazdaság saját felhasználását a tervezet a kalkulációból kiveszi — az iparnak kell viselnie. A számítások szerint kb. évi 6 millió pengő az, amelyet a belföldi fogyasztásnak mint többletet viselnie kell, ezek azonban csak előkalkulációs számok, amelyekről nagyon jól tudjuk, hogy változni csak felfelé szoktak. Önkéntelenül merül fel a gondolat, hogy vájjon nem volna-e egyszerűbb, a termények árát a belföldi fogyasztás részére minimálni, azáltal a cél — amely úgy sem más, mint a gazdák megsegítése a belső ipari fogyasztás rovására — el van érve, sőt minthogy a hatalmas részvénytársaság adminisztrációs költségei is megtakaríthatók, a terhek még kisebbednének. így fest ad absurdum véve a terv, amelyhez csak annyit kell hozzátenni, hogy az az ipar, amelyre a terheket nyomni akarják, ép oly szegény és támogatásra szoruló, mint a mezőgazdaság és létezése egy heroikus küzdelemnek köszönhető, amelyet a másik oldalon ép a kormány kellő méltánylásban is részesít. De menjünk csak tovább és vizsgáljuk meg, hogyan hatna a gyakorlatban ez a terv, ha megvalósítására sor kerülne. A belföldi fogyasztás számára megdrágított búza — mert hiszen az tagadhatatlan, hogy itt csak egyszerű drágításról van szó a gabonaértékesítés széphangzású nevébe burkolva — természetszerűleg vonja maga után a legelsőrendü élelmicikknek, a kenyérnek a drágulását is. Hiszen ha az árvizsgáló bizottság a mai lisztárak mellett sem tudott az árakból bármit is leszorítani, később sem lehet kényszeríteni senkit, hogy veszteségre adjon el. Ha pedig drágul az elsőrendű élelmicikk, drágul a megélhetési index is, ami azt jelenti, hogy vagy még lejebb sülyed az a nivó, amelyen ma a magyar ipar alkalmazottai élnek, vagy munkabéremelkedést kell maga után vonnia. A nivó további sülyedéséről aligha lehet szó, hiszen a viszonyok már így is évtizedekkel vetették vissza fejlődésben az ipari munkásságot s amit ma nivónak nevezünk, az már az elsőrendű szükségletek kielégítésének lehetősége alatt van, de meg furcsa is lenne egy oly tervezetnek gyógyító hatást tulajdonítani, amely az egyik bajban lévő gazdasági csoporton úgy akar segíteni, hogy a másik szintén segítségre szoruló szájától üti el a falatot. Ha pedig a második lehetőséget vesszük, a munkabérek emelése szükségszerűen vonja maga után az ipari cikkek drágulását is. Ezt megakadályozni annyit jelentene, hogy évi 60 millió pengős adót vetnek ki az iparra, amit elképzelni is hihetetlen lenne. Eljutottunk tehát végeredményben oda, ahová a liszt drágulása folytán szükségszerűen el kellet jutnunk és ez az általános drágulás. Az a 15 pengő, amit a gazda gabonájáért kapna, sokkal kisebb vásárló értékű lesz, mint ma, s a cél a legkevésbé sincs megközelítve, sőt a megoldás mesterségesen előidézett jelenségekkel csak nehezebbé vált. De annak a rengeteg vidéki kis vámörlő malomnak a leállítása is egyike a legkétesebb értékű vállalkozásoknak. Akik tudják, hogy mit jelent ezeknek a malmoknak a működése az egyes kis falusi gócokban, akik ismerik, hogy a hazai szénfogyasztásra és a bányák közti helyes széneladás megoszlására mit jelent ez, azok egyenesen romboló hatásúnak kell hogy bélyegezzék a tervezetet. Egész sorát a kisvidéki szénbányáknak tenné ez lehetetlenné és vonná ki alóluk a létezés alapját. 52