Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Egyén vagy állam - ember vagy gépember

valutaháborút, az árudumpinget állandóan és fokozatosan kiélesítik. Én természetesen gazdaságilag is a szabadság, az individualisztiko-kapitalisztikus rendszer alapján állok és kétségbevontam mindig és kétségbevonom ma is, hogy létezzék az a hatalmas szellemi erő egy emberben, vagy emberek egy csoportjában, amely emberek millióinak gondolkodását és munkáját helyettesíteni tudja. Akkor is, ha az emberek milliói ezt a munkát és ezt a gondolkodást kizárólag ki-ki saját érdekében és egyéni öncélúsággal fejtik ki. Ennek a munkának a rezultánsa az emberiség egyetemessége szempontjából egy benthamisztikus elmélet szerint, amely a legtöbb ember lehető legnagyobb boldogulását keresi, jobb eredményt kell hogy produkáljon, mint bármely nagyszerű qualitású férfiak íróasztalt mellett kiagyalt bölcsesége. Lényegében tehát szkeptikus vagyok minden tervgazdaság és minden économie dirigée gondolatával szemben, magában véve az alapprincipium miatt, amelyre fentebb utaltam. De azért is, mert alig képzelhetők el azok a férfiak, akik a tervet súlyos tévedések nélkül meg tudják konstrulálni. Mert alig képzelhetők el azok, akikre akaratukat hiánytalanul oktrojálni tudják, különösen a mezőgazdaságban, ott pedig, ahol más termelési ágakban az oktrojálási lehetőség megvolna, nem vihető keresztül az illető termelési ágak súlyos összezsugorodása nélkül. De akkor is szkeptikus vagyok, mert egyes ország tervgazdasága csak akkor független más országoktól, ha minden tekintetben önmaga tudja fedezni saját szükségletét. Ilyen pedig sehol a világon nincs. Teljes autarchia hiányában pedig egyik ország tervgazdálkodása függvénye a másik ország tervgazdaságának, amelynek alakulásával áll vagy bukik. A tervgazdaságok összeegyeztetése még ezerszeresen súlyosabb feladat volna, mint a kereskedelmi szerződések megkötése és hogy ezeknek milyen akadályai vannak, azt napról-napra látjuk. Vagyis, egy céljainak megfelelő, valóságos, minden ország érdekeit kielégítő tervgazdálkodás csak akkor birna valamennyire célt érni és még ezt is némileg kétségbevonom, ha nemcsak egyes világrészekre, hanem az egész világra egyöntetűen volna keresztülvihető és kidolgozható. Erre a munkára pedig azt hiszem még Wotan, a germánoknak újból annyira divatba jött istene sem volna képes. Nem szeretném azonban, ha félreértenének. Én igenis úgy vélem, hogy a világ ma egy strukturális átalakulás közepén van, amelynek sem valódi indító okait, sem végső kifejlődését világosan nem látjuk. Közhely arról beszélni, hogy milyen nehéz történelmet írni általában. Közhely az is, hogy világosan meglátni, megítélni egy korszakot és ebben a korszakban szereplő embereket csak egy bizonyos távlatban lehet. Képzeljük csak el, milyen rettenetesen nehéz feladat elé állít bennünket a mai korszak, amelynek konvulziói soha nem látott világfelfordulást jelentenek és amelynek napról-napra bekövetkező alakulásait pontosan követni már egy olyan szellemi és idegmunkáa képez, amelyet bizony mindannyiunknak igen nehéz elvégezni. Annál kevésbé lehet diagnózist felállítani a kétségbeejtően beteg világról és még sokkaal nehezebb therapeutikus szempontból véleményt mondani. Egyben azonban be kell vallanom, az utolsó időben kénytelen voltam véleményemet revideálni. Nem tudok ma már abban hinni, hogy az individualisztiko-kapitalisztikus rendszer, amely a világháború kitöréséig lényegében az emberiség boldogulását hihetetlen mértékben szolgálta, olyan normális állapota a világ gazdasági rendszerének, amelynek feltétlenül, változatlanul vissza kell térnie és amellyel szemben a mai világ jelenlegi sorsa csak egy kellemetlen ciklikus krízist jelentő megszakítása. Nem tudok hinni többé ebben nemcsak azért, mert a háborúban súlyosan megváltozott a világrészek egymáshoz való viszonya; mert a háborús szükséglet és a technika páratlan fejlődése nemcsak megváltoztatta a világtermelés egész képét mezőgazdaságilag és iparilag, előbbiben hatalmas túltermelést idézve elő, utóbbiban a túltermelés mellett megszüntetvén Európának eddig létezett piacainak egy tekintélyes részét, az illető világrészekben autokton ipariság megteremtésével; nemcsak azért, mert Európa Amerika hitelezőjéből annak adósává vált; nemcsak azért, mert Európának kereskedelmi mérlege súlyosan megromlott és fizetési mérlege rettenetesen szenvedett; nemcsak azért, mert az európai népesedési kérdés hatalmas változáson ment keresztül, az európai nemzetek szaporodása, az egy olaszt kivéve, — az oroszt Ázsiához számítom, — megszűnőben van; nemcsak azért, mert az európai kivándorlás, amely évenként kétmillió embert tett, a háború alatt teljesen megszűnt és nemcsak azért, mert Európának ezt a strukturális legyöngülését páratlan mértékben fokozzák azok a rettenetes belső ellentétek a nemzetek között, amelyek úgyszólván a gazdasági háború bellum omnium contra omnes helvzetét taratják fenn évek óta és egv eljövendő háború kibírhatatlan nyugtalanságában tartják ezt az egész világrészt. Ezt a felfogást vallom azért ís, mert nem fogadhatom el tisztán véletlennek azt, hogy Európának az a népesedésileg leghatalmasabb állama, Németország, amely egész háború előtti nagyságát, gazdagságát, hatalmát és erejét hihetetlen energiával és rendszerességei kiépített világkereskedelmének köszönhette, a legszélesebb autarchiának legerősebb képviselője ma Európában és egyöntetűen viseli ennek a tragesét, dacára annak, hogy ez év januárjában először jelentkezett kereskedelmi mérlegének eddigi óriási aktivitásával szemben egy 30 milliós passzivitás. Nem fogadhatom el tisztán véletlennek azt, hogy az individualisztiko-kapitalisztikus gazdasági rendszer leghatalmasabb és megdönthetetlennek hitt fellegvára, az Északamerikai Egyesült Államok egyik napról a másikra szakítottak mindazzal, ami ott a végletekig vitt liberális gazdasági rendszert jelentette és Rooseveltben egy olyan gazdasági diktátort viselnek el hónapok óta, aki a gazdaságtörténelemben páratlanul álló merészséggel, a dollártól kezdve a bankjegykibocsátó bankok aranytartalékáig, az ipari termelés minden részletétől kezdve a munkásszerződések ellenőrzéséig, a bankok, a mezőgazdasági termelés, a kereskedelem kérdésein keresztül azt az Amerikát, amely semmire sem volt büszkébb, mint a gazdasági szabadságára, a maga 134 millió lakosávala kísérleti nyúllá tette meg. Az a tény, hogy Rooseveltnek ezt a hihetetlen bátorságú diktátori rendszerét a 134 milliós ország elviseli, sőt többségében szívesen viseli el, annál csodálatra47