Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Egyén vagy állam - ember vagy gépember

forradalmak háborúit, a háborúk között számos olyat, amelyeknek indoka kizárólag gazdasági okokon nyugodott. Társadalmak, országok, világrészek egymáshoz való vonatkozásai épúgy változtak, mint a háborúk indokai. A nagy strukturális átalakulások közepette még az ember, — mindezeknek a változásoknak megalkotója, — a volt az, aki természetének lényegében a neandervölgyi ember, tehát kb. 50.000 év óta Ieghasonlóbb maradt önmagához. Történelemfilozófiai vizsgálat szempontjából tehát minden valószínűség szerint a tévedésnek sokkal kisebbek a lehetőségei, mintha más, a századok során állandóan változó struktúrák alapjából indulunk ki. Nagy tisztelője vagyok Oswald Spenglernek és az „Untergang des Abendlandes"-ben lefektetett gondolatok egy része, — nem tagadom, — igen nagy hatással volt reám. Nem is osztom azt a felfogást, amelyet egy rosszmájú kritikusa épen legutóbb alkalmazott vele szemben, mondván, hogy soha mélyebben szántó felületességet senki nem produkált, mint ő. De hihetetlenül érdekes gondolatvilága iránti minden megbecsülésem mellett elfogadhatatlannak tartom legutolsó könyvének azt a domináló megállapítását, amely szerint az elkerülhetetlen és végzetes történelmi átokként az emberiséget örökre megülő háborús jövőt az ember fenevadi karakteréből vezeti le, és hogy az emberiségre szakadt minden katasztrófának indokát a liberális irányzat tekintélyromboló hatásának tulajdonítja. A japánok voltak az a nemzet, amely a háború előtti időkben hihetetlen tanulékonysággal, hihetetlen szorgalommal, bámulatos szervezettséggel és páratlan utánzási talentummal átvette az európai nemzetek kultúrájából mindazt, amit gazdasági fejlődés és különösen háborús felkészültség szempontjából szükségesnek tartott, anélkül, hogy a faj nagy történelmi hagyományait, a lelki vonatkozásban megváltoztatta volna. A lelki tulajdonságok között első helyen azonban az áll, hogy japánban az egyén, az ember jelentősége összezsugorodott, semmivé lett a nemzet minden kérdésével szemben. Az egyénnek a szabad érvényesüléshez való jogát, azt az erősen individualisztikus társadalmi rendet, amelyet magának Európa és Európa nyomán Amerika kiépített és amelynek az egész európai kultúra és civilizáció kifejlődése köszönhető, Japán nem vette át. Megszerezte készen tehát mindazokat az előnyöket, amelyeket az egyéni szabadság rendszere kiépített, anélkül, hogy az európai nagy haladás társadalmi alapkövét, az egyéni jogok és az egyéni szabadság, majdnem vallásos kultuszát átvette volna. Különös fejlődése a történelemnek, hogy a háború után Európa és újabbaan az Amerikai Egyesült Államok térnek rá a japán rendszerre és a szovjet, Hitler és sok tekintetben Mussolini és más államok is, az egyén teljes háttérbe szorítása mellett a nemzet elsőbbségét hirdetik. Ez érvényesült nemcsak az emberi szabadságjogok összeomlásában, amelyek a francia forradalom vívmányai voltak, és amlyek védelmében semmiféle eszközt nem tartott túlzottnak az a kor, amely magát ezt a szabadságot megalkotta. Mindazok az intézkedések, amelyek az ember és az ember igazának védelmét jelentették rendőri attrocitásokkal szemben, amelyek a vizsgálati fogságok szabályozására és minuciózusán kidolgozott, legmesszebbmenő védelmére vonatkoznak, hiánytalanul elsülyednek, — hogy csak egy páldát mondjak, — a német házkutatások, a Schutzhaft, koncentrációs táborok rendszerében és abban a küzdelemben, amely a római joggal szemben a germán jogért való harc álarcában jelenik meg, eltűnik a szovjet rendszerben is és eltűnik sok tekintetben más államokban is, csak akkor igen szembeötlőek, amikor nyilvánvaló súlyos megbántását jelentik az emberi érzésnek. Mert ha a dolgok mélyére tekintünk, az egyéni jog és ezzel együtt a magántulajdon lefaragása a háború alatt és közvetlen a háború után teljes mértékben megkezdődött és mindaz, amit ma ezen a téren látunk, nem egyéb, mint a háború által szült pszichózisnak, amely beletorkolik az új háborútól való jelelem pszichózisába, átvitele a jog és a társadalmi rendszer új kialakításába. Már most ez az éremnek csak egyik oldala. Az érem másik oldala gazdasági téren érvényesül a maga teljes átütő erejében. Az individualisztiko-kapitalisztikus világrenddel szemben, amely a háború előtt Európa hihetetlen gazdasági fejlődéséi, páratlan kulturális haladását és az emberiség általános szempontjából is folyton tökéletesbedő, humanisztiko-szocialis civilizációt épített ki, amely lehetővé tette, hogy ez a kis világrész, amely területileg 5%-át teszi ki a földnek, a maga kulturális építő ereje, népessége egy részének áttolásával és saját gazdasági értékeinek megőrzésével négy másik világrészre terjessze ki, az államok egy igen tekintélyes részében, amelyek gazdaságilag és politikailag számottevőek, ma guzsbakötve és valódi formájából kiforgatva léteznek csupán. Nem is beszélve arról, hogy a 150 milliót meghaladó orosz birodalom egy olyan politikai és gazdasági rendszer alatt él, amely az individualizmus principiális tagadását és a kapitalizmussal szembei; a halálos ellenséget jelenti. Anglia, Franciaország, Svájc és a további néhány állam, amely ma még az etatizmus napról-napra jobban fejlődő rendszerével szemben meg tudta védeni a maga kapitalizmusát, az országok természetes kölcsönhatása következtében az autárkizmus állandó erősödése folytán maguk is kénytelenek határakon a multat mindenben megtagadó és meghamisító vámvédekezéssel őrtállni. Mindezekben a gazdasági megnyilvánulásokban az ember egyéni kiélési lehetőségének, — hogy egy közkeletű szóval éljek, amely a fogalmat, amelyet kifejezésre akarok hozni, nem egészen fedi, — az emberi szabadságnak fokozatosan kifejlődő megszorítását látom, azért, mert mindezekben a tényekben egy végzetesen veszedelmes circulus vitiosus elemei működnek. Minél nagyobb az etatizmus, annál könnyebb, messzemenőbb és hatékonyabb az elzárkózás. Minél nagyobb az elzárkózás, annál erősebb a kifejlődése a nemzet önmagára utaltsági érzésének és ellenséges indulatának más nemzetekkel szemben. Ezeknek az érzéseknek kifejlődése fokozza a háborús veszedelem kifejödését. A háborús veszedelem lehetősége további indoka a gazdasági szabadság visszaszorításának és az emberi, egyéni élet korlátozásának, valamint a nemzeti öncél mellett az emberi öncél elhomályosításának. Mindezen hatóerők pedig szükségszerűen úgy érvényesül, hogy a külső megnyilatkozás eszközei az autarkiát, a vámvédelmet, a 46