Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Mezőgazdasági egyesség

doskodik. A hivatkozott törvény 2. §-a értelmében a pénzügyminiszter a kisbirtokos gazdaadósok hitelintézeti tartozásainak részbeni átvállalása mellett könyvadósságot vállalhat általában a gazdatartozások egyességi rendezésének előmozdítására is. Miután pedig az összesen 75 millió aranypengőig terjedhető könyvadósságból az alaprendelet csak 25 millió aranypengőt köt le a kisbirtokosok terheinek az átvállalására, 50 millió aranypengő az az összeg, amely mint állami könyvadósság-vállalás az egyességek keretében való felhasználásra rendelkezésre áll. De ezen állami könyvadósságvállaláson felül a hivatkozott törvény 1. §-a értelmében felvehető 100 millió aranypengős kölcsönből is mintegy 10 millió aranypengő fordítható a gazdatartozások rendezésével kapcsolatban esetleg szükséges átmeneti hitelek nyújtására, egyességi eljárások előmozdítására és általában a rendezés végrehajtási költségeinek fedezésére és ezenfelül az egyességi eljárás során szükségessé váló kényszer-eladásokkal kapcsolatban bizonyos fokig az egyességi eljárással megvalósítani kívánt teherrendezés szolgálatába állítható az állami elővásárlások céljára szolgáló 15 millió pengő is. A hitelintézeti terheknek a kat. tiszta jövedelem 40-szeresét meghaladó része 153.6 millió aranypengő, amelyből a 10 holdon aluli és az alaprendelet szerint külön rendezés alá eső ingatlanokra 29.6 millió aranypengő esik, s miután feltehető, hogy a mintegy 88.000 védett birtokos között a negyvenszeresnél jobban terhelt 55.600 gazdaadós teljes számban szerepel, 124 millió pengő lehet az a hitelintézeti teher, amely mintegy 8600 ügyben egyességi rendezés alá esne. Ha ehhez az összeghez hozzászámítunk mintegy 30%-ot a nem hitelintézeti terhekre, még az így adódó mintegy 160 millió pengővel szemben is igen jelentős az a 65—75 millió pengő körüli összeg, amely részint készpénzben, részint állami adósság-átvállalásban az egyességek keretében felhasználható lesz. Ez az állami támogatás az egyességek gyakorlati megoldásnak kilátásait nagy fokban javítani fogja. Azok az intézkedések, amelyek a mezőgazdasági termények árának az emelését célozzák, ha sikerrel járnak, szintén fontos tényezői lesznek az egyességi megoldásnak, mert fokozván a mezőgazdaság jövedelmezőségét, a hitelezők biztonságát is fokozni fogják a tekintetben, hogy az aadós az egyességi hányadot tényleg meg is fogja tudni fizetni. Ez a hitelezőket minden valószínűség szerint nagyobb engedékenységre fogja birni. De a mezőgazdasági termények árának várható emelkedése remélhetőleg a mezőgazdasági ingatlanok élénkebb forgalmában is éreztetni fogja hatását és ezzel elő fogja segíteni azokat az egyességi megoldásokat, amelyek a kibontakozás útját az ingatlanok egy részének értékesítésében keresik. Ugyanilyen irányban kell hatni majd annak a telepítési tevékenységnek is, amely illetékes helyről elhangzott nyilatkozatok szerint tervbe van véve és amelynél a telepítés céljára felhasználható ingatlanok között a mezőgazdasági egyességek során értékesítésre váró ingatlanokat is számításba kell venni. A rendelkezésre álló pénzügyi eszközök és figyelembe jövő gazdasági tényezők azonban csak akkor fogják az egyességi rendezést tényleg hatékonyan előmozdítani, ha az egyességi eljárás maga alkalmas lesz arra, hogy ezeket az eszközöket megfelelően felhasználja. Miután a teherrendezési eljárás során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem vezethet sikerre az olyan egyességi eljárás, amelyben a hitelezők többségi akaratának elhatározó szerepe nincsen és a hitelezők kisebbsége, vagy akár egy hitelező is megakadályozhatja még a hitelezők többsége által helyesnek tartott egyesség létrejöttét is, az alaprendelet 16. §-ában körvonalozott egyesség mikénti értelmezésénél csak olyan mezőgazdasági kényszeregyességi eljárásra lehet gondolni, amely az érvényben lévő kényszeregyességi jogszabályokat a föld birtoklásához fűződő nemzeti és szociálpolitikai szempontoknak és a mezőgazdaság különleges helyzetének megfelelően átalakítva a kényszeregyességet a mezőgazdaság számára is a gazdasági kibontakozás járható útjává teszi. Annak a részletezése, hogy a szükséges változtatásoknak mire kell kiterjedniük, túlhaladná ennek a cikknek a keretét, annyit azonban mégis meg kell állapítani, hogy a mezőgazdasági kényszeregyességi eljárás aligha mutathat fel tényleges gyakorlati eredményeket akkor, ha a zálogyogokban birt külön kielégítésijogok illuzóriussá teszik egyrészt a hitelezők egy nagy csoportjánál a quotára szorítást, másrészt a quotára szorítható hitelezőknek a kielégítését. A mezőgazdasági kényszeregyesség a terhelési határnak visszamenő hatállyal való bevezetése éss a terhelési határon túleső jelzálogos hitelezőknek — természetesen a hitelezők többségének elhatározása alapján történő — quotára szorítása nélkül nem lehet a teherrendezésnek gyakorlati módja. Kétségtelen, hogy a terhelési határnak visszamenő hatállyal való megállapítása és ennek következtében a terhelési határon túl eső zálogjogok tartalmának szűkítése sérelme lenne a telekkönyvi jognak, de sérti a telekkönyvi jogot az alaprendelet 4. §-a is, amely a lejárt kamatokat a tőkével egy telekkönyvi rengsorban tőkésítette és ezzel a zálogjogok terjedelmét a hátulálló hitelezők terhére lényegessen megváltoztatta, az elérni kívánt gazdasági cél érdekében azonban még sem lehetett azt mellőzni. Alég inkább indokolható a szerzett telekkönyvi jognak megszorítása a terhelési határ megvonásánál, mert anélkül értelmét veszítené az egész egyességi eljárás és mert a jogi sérelem mögött sokkal kisebb tényleges gazdasági sérelem áll, mint a kamatok tőkésítésénél, amennyiben a zálogjogok bizonyos terhelésen túl úgy sem bírnak reális gazdasági jelleggel. Általános hitelezői szempontból pedig talán azért is elfogadható a terhelési határon túl esső zálogjogok tartalmának a megszorítása, mert az nem az adós részére biztosít előnyt, hanem a hitelezők egymásközötti viszonyában jelent eltolódást. Az adósnak a legtöbb esetben mindegy, hogy a rendelkezésére álló fedezetből csak a rangsorban előbb álló egy-két hitelező nyer kielégítést, vagy megfelelő százalékos engedmény alapján a hitelezők hátrább álló egész csoportja. Azt pedig, hogy a kedvezőbb helyzetben levő hitelező a fedezetből átenged valamit a kedvezőtlenebb helyzetben levő hitelező számára, az egyes hitelező érdeke fölé emelkedő általános hitelezői szempontból, aligha lehet mereven visszautasítani. Miután az állami adósság-átvállalás elfogadásának kötelezővé tételével az alaprendelet 28. §-a a 10 holdon aluli ingatlanokon érdekelt hitelezőkkel szemben már a kényszerkonverzió álláspontjára helyezkedett, számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy nem általánosan 44