Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Mezőgazdasági egyesség

Mezőgazdasági egyesség Irta: DEMEL ALADÁR dr., m. kir. kincstári főtanácsos A 14.000/1933. M. E. számú rendelet (ezentúl röviden alaprendelet) számos kérdésben a főelvek megállapítása mellett a részletes szabályozást később kiadandó külön rendeleteknek tartotta fenn. Az időközben megjelent tizenegy pénzügyi, igazságügyi és kormányrendelet ennek a részletes munkának legnagyobb részét már elvégezte, hiányzik azonban még mindig a kat. tiszta jövedelem 40-szeresén felül eladósodott gazdák ügyeiben az alaprendelet 16. §-a szerint kötelező egyessegi eljárás szabályainak a megállapítása. Pedig kétségtelen, hogy az egyesség nemcsak a külön rendelettel szabályozandó részletkérdések közül a legnagyobb jelentőségű, hanem az alaprendeletet sugalmazó elgondolásnak is gazdaságilag legfontosabb és jogilag legkényesebb része. Az alaprendeletnek a kamatleszállításra és a védett birtokra vonatkozó rendelkezései ugyanis általában csak a status-quo fenntartását akarják biztosítani. Céljuk elsősorban az, hogy a gazdaadósokat terhelő kötelezettségeket átmenetileg és időlegesen összhangba hozva a lecsökkent teljesítő képességgel, átmentse őket arra az időre, amikor — akár a mezőgazdaság jövedelmezőségében beálló és a földértékekre is kiható valamely kedvező változás, akár a gazdaadósságok végleges rendezésének valamely most még hiányzó, de később talán mégis adódó lehetősége — a gazdavédelmi rendelkezéseket már feleslegessé teszik. Csak két olyan intézkedése van az alaprendeletnek, amely a status-quo fenntartásán túlmenően a teherrendezésre irányul, s ezzel részben megvalósítja a végleges rendezést, részben pedig — a normálisabb gazdasági viszonyok között is túlterheltnek jelentkező esetek kikapcsolásával — előkészíti a különleges gazdavédelem rendszerének a lebontását. Ezen intézkedések közül az egyik a 10 holdnál nem nagyobb ingatlanokat terhelő és a kat. tiszta jövedelem 30-szorosát meghaladó hitelintézeti tartozások egy részének állami kiegyenlítése, illetve átvállalása, a másik pedig a 40-szeresnél jobban megterhelt gazdaadósok ügyében az egyességnek kötelező megkísérlése. Amíg azonban a 10 holdon aluli gazdadósok ügyeiben az állam által teljesítendő fizetés és adósságátvállalás feltételeit és mértékét az alaprendelet pontosan megállapítja és így a rendezésnek lényege, tartalma és előrelátható hatása tekintetében nincs bizonytalanság — bár az ezen pénzügyi rendelkezések foganatosítása végett szükséges eljárásra vonatkozó rendelet sem jelent még meg — addig az alaprendelet 16. §-a a magánegyesség tekintetében csak egészen általános keretek között mozgó rendelkezést tartalmaz, amely a kötelező egyességi kísérlet előfeltételét és célját meghatározza ugyan, de teljes tájékozatlanságban hagy az egyesség kereteit, tartalmát, terjedelmét, eszközeit és az eljárás módját illetően. Miután pedig ezen kérdések mikénti megoldásától függ, hogy az alaprendelet mennyiben válhat a 10 holdasnál nagyobb ígazdáknál is a teherrendezésnek alkalmas eszközévé, érthető, hogy a vonatkozó rendelet megjelenését mind a gazdaközönség, mind a hitelezői érdekeltségek feszült érdeklődéssel várják. Ez a várakozás természetesen bizonyos nyugtalanságot kelt az adósoknál és a hitelezőknél is, mert senki sem tudja, hogy az egyességi eljárás végeredményben milyen megoldási lehetőségeket, milyen előnyöket vagy milyen újabb terheket fog jelenteni az adósok és hitelezők számára. Épen ezért, bár kétségtelen, hogy a védett birtokokra vonatkozó adatok statisztikai feldolgozása, — ami egyik oka lehet a késedelemnek, — a kérdés megnyugtató rendezésének szükséges előfeltétele, már ennek a nyugtalanságnak az eloszlatása érdekében is kívánatos lenne, ha a rendelet minél előbb megjelennék. De hiányzik már a rendelet azért is, mert az alaprendelet 16. §-a szerint a védett birtoknak a kat. tiszta jövedelem 40-szeresét meghaladó terhelése esetén meg kell kísérelni az egyességet, ha az adós vagy valamely hitelező kérelmére megállapítást nyer, hogy az adós tartozásai vagyoni erejét meghaladják. Az ilyen védett birtokról tehát a védettség feljegyzését sem lehet törölni addig, amíg az adós vagy hitelező kérelme folytán az egyességet meg nem kísérelték. A rendelet ugyanis az egyesség megkísérlését csak a védett birtok tekintetében teszi kötelezővé, nem lehet tehát az adóst vagy a hitelezőt a magánegyességi eljárás igénybevételétől elütni azzal, hogy a védettségre vonatkozó feljegyzést az egyesség megkísérlése előtt törlik. Ebből azonban következik, hogy addig, amíg az egyességi eljárást szabályozó rendelet meg nem jelenik, a kat. tiszta jövedelem 40-szeresénél jobban terhelt birtokoknál a védettség törlésére irányuló és az előírt fizetések nemteljesítésére alapított kérelmek elintézését függőben kell tartani, mert az eljárási rendelet hiányában a'bíró az egyességi eljárás megindítása iránt nem intézkedhet, anélkül pedig a védettségre vonatkozó feljegyzést sem törölheti. Hogy a magánegyességi eljáráshoz fűződő remények mennyire fognak beteljesedni és hogy az egyességre vonatkozó elgondolások a gyakorlatban mennyire fognak beválni, az elsősorban attól függ, hogy milyen pénzügyi, gazdasági és jogi eszközök fognak az egyesség sikerének a biztosítására rendelkezésre állani. Az egyesség célja az alaprendelet 16. §-ában foglalt meghatározás szerint az, hogy a tartozásokat az adós vagyoni erejével és teherbíró képességével megfelelő arányba hozza. A célkitűzés tehát ugyanaz, mint amelyet az 1931. évi VIII. t.-c. a teherrendezés céljául megjelölt. A magánegyesség megkísérlésénél is arra kell tehát törekedni, hogy a hitelezőkkel való megegyezés útján az adóssági teher az ingatlan értékét meg nem haladó keretek közé szoríttassák és hogy az egyesség után fennmaradó terhek évi tőke- és kamatszolgálata az adós teherbíró képességét meg ne haladja. Ezen cél érdekében az alaprendelet és illetve az 1933. évi XVII. törvénycikk igen jelentős pénzügyi eszközökről is gon43