Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 3-4. szám - Biztosítási problémák a politika előterében

nulmiányozás és a várható haszon, valamint az ilyen törvényhozási intézkedések egyéb irányú hatásainak gondos mérlegelése után történhetne — ha ezen meggondolás az emiitett intézkedéseket kívánatosnak és haznosnak mutatná. Az állami bizto6Ítá6 kérdése sem új idea, hiszen külföldön léteznek és működnek állami és községi jellegű biztosítók. A tüzbiztosítási kötelezettség imperativ, törvényhozási úton Való elrendelése nélkül. Persze a lakások berendezésére, üzletekre, áruraktárakra ezt kimondani, vajmi nehéz volna. De talán meg lehetne tenni az ingatlanoknál. Hogy azonban az ország összes épületeinek együttes tüzbiztosítási díja — az épületek tudvalevőleg a legalacsonyabb díjtétel mellett kaikul ált atnak — száimbavéve a viselendő' károkat és adminisztrációs költségeket, végeredményben jelentős bevételi forrást eredmén3rezne az állani számára, nem igen hihető. Az egész hazai tűzbiztosítás évi díjbevétele összesen cca 41,500.00 pengő. Leszámítva ebből a gazdaságok, termények, ingósiágok, gépek, gyárak tűzbiztosításénak diját, a tisztán épületbiztosítások dija címén fennmaradó összeg hozzávetőleges becslés szerint aligha lehetne több ezidőszerint cca 10,000.000 pengőnél. Ezen összeg a biztosítási kényszer folytán természetesen igen lényegesen emelkedne. A 60—65%-os kárarány azonban valószínűleg nem javulna az államosítási esetén sem, az adminisztrációs és kárfelvételi költségek sem csökkenének, 6Őt, a szakértők egyöntetű nézete szerint jelentékenyen emelkednének és mindenesetre elnyelnék azt a kevés hasznot, almit az üzletek1 jutalékmenteeség Jelenthetne. Mindenesetre elveszítené az állam1 a tüzbiztositó kapcsán az eddig élvezett jövedelmeit, Csökkene a biztosítási intézetek adó- és illetékszolgáltatiása stb. és így az állam egy jelentékeny jövedelemforrásról mondaná le egy kockázatos, bizonytalan jellegű nyereség elérése céljából. Nem kétséges, hogy az állami biztosítás csak kifejezett biztosítási kényszer mellett prosperálhatna és még így is, mint fentebb röviden kifejtettük, igen kétséges eredményeket ígér. Biztosítási kényszer nélkül — tehát a 'magánbiztosítás versenye mellett — létesíteni állami biztositót, amely gondolatnak szintén vannak hívei, a külföldi példák alapján, egészen siralmas eredményekre vezetne. A biztosítás csak a magánvállalkozás keretén belül élet- és fejlődőképes. Csak a fürge kereskedői szellem, a mindenki igényéhez való alkalmazkodni tudás1, a gyorsaság és rugalmasság az üzletek kezelésénél és a kárügyek elintézésénél teszik hasznothajtóviá a biztosítást. A Magyar Biztosításügy Története (Dr. Csury—Marosy 1931.) tanulságos adatokkal szolgál éppen a gróf Bethlen István által említett Marosszéki Kölcsönös Tüzbiztositó Társulat sorsára nézve. Ez az egyébként szépen és nemesen elgondolt hatósági jellegű biztosító még akkor sem tudott kellően prosperálni, amikor a magánbiztosító intézetek konkurrenciájával alip kellett számolnia. Később is mind gyengébben funkciónált míg végre 1909-ben kényszerült ál'ományát az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak átadni. Az intézet megszűnését nem a károk nagy száma vagy katasztrofális volta, hanem inkább a közönség lassú elmaradása és a magánbiztositókhoz való pártolása okozta. Vájjon mit ie várhatott volna a biztosított gazda attól a társulattól, melynél vitás ügyekben elsőfokon az alispán, másodfokon a közigazgatási bizottság és harmadfokon a vármegyei közgyűlés döntött, és ahol a díjakat közadók mójdára hajtották be. . . Nem kell nagy fantázia annak az elképzeléséhez, hogy — az állami vagy közületi adminisztráció minden különleges hibájának feltételezése nélkül, egyszerűen annak sajátságos természetéből és ezer egyébirányú feladatból kifolyólag — milyen volna az ügyvitel egy állami jellegű biztosítónál. Az elmúlt évtizedek folyamán többször felmerült már a biztosítás államosításának gondolata. Már 1847-ben találkozunk ilyen irányú törekvéssel (gróf Dessewffy Emil törvényjavaslata). Kossuth Lajosnak is alkalma volt pénzügyminiszter koráiban egy ilyen tartalmú beadványnyal foglalkozhatnia. 1869-ben, majd 1878-ban, később 1910-ben újból felmerült a tűzbiztosításnak vagy az ingatlanok tűzbiztosítása államosításának gondolata. A gondolatot azonban végül mindenkor elejtették, mert győzött az a megfontolás, hogy a tűzbiztosítás államosítása egyrészt rendkívül kemény és közéleti, valamint gazdasági hatásában ki sem számítható következményekkel járó beavatkozás a magángazdaság feladat- és tevékenységi körébe, másrészt a várható financiális eredményele etryáltalán nem olyan jelentékenyek, amelyek szükségessé tennék. Valószínű, hogy ezen súlyos érvek miatt nem talált helyet eddig a biztosítás államosításának gondolata semmiféle hivatalos kormányprogrammon. Hogy a tűzbiztosítás állmosításának kérdése nem találkozik az intéző illetékes körök felfogásával, arra bizonyos mértékben következtetést enged az a tény, hogy igen előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban egy tüzbiztosítsi adó bevezetésére nézve. A tárgyalási anyag még folytonos átalakulásokon megy át, de egyébként is súlyos titok gyanánt kezelik és így egészen pontos információkkal ez ügyben még a legközvetlenebbül érdekeltek sem rendelkeznek. A hazai tűzoltás és tűzrendészet elhanyagolt voltán akarnak sepriteni ezen új adónem bevezetésével. Minthogy pedig a jól felszerelt tűzoltóság és a kifogástalanul működő tűzrendészet bizonyos felfogás szerint kizárólag, vagy legnagyobbrészt a biztosító intézetek érdeke, az újjászervezés költségeit a biztosítóintézetekre kívánják hárítani. Az ötlet a Magyar Országos TüzoltószÖVetiségtől ered, amely e célból egyszerűen 10%-át kívánta igénybe venni a biztosító társaságok évi tűzd ijbe vét elén ek. Budapest székesfőváros már 1926 óta szedi a budapesti tüzbiztosítási díjak 10%-át kitevő, u. n. községi tűzoltó járulékot. A kormány általi ezen annak idején átmeneti és ideiglenesnek jelzett, adó csak a Székesfőváros újabb kérelme folytán van még életben és szedhető egészen kifejezetten azért, mert a főváros ezt a jövedelmet állítólag nem tudja nélkülözni. A fővárosi tűzoltóság fenntartásának költsége tehát a polgárság azon kisebb részét terheli, amely előrelátóbb, gondosabb és felelőssége tudatában biztosít. Kétségtelen, hogy ez nem a legigazságosabb adónem és már a bevezetéskor is csak az ideiglenes, az átmeneti jelleggel lehetett számára a szükség nyomása alatt híveket szerezni. Kézenfekvő volt, hogy az országos tüzoltós&ervezet fenntartását már most ezen a példán elindulva, az egész országos tüzdíjbevétel megadóztatásából lehetne fenntartani. Csakhogy ami kicsiben téves és igazságtalan, az nagyobb arányban sem válik elfogadhatóvá és igazságossá.. A tűzoltás, illetve az országos tűzrendészet fejlesztése a nemzeti vagyon integritásának védelmét és megóvását jelenti és így minden kétséget kizárólag az egész ország egyetemes érdeke, tehát állami feladat és költségei az állam rendes jövedelmeiben, adóiban kell, hogy fedezetet 34