Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 3-4. szám - Kereskedelem és ipar
1922-höz viszonyítva kb. 40 százalékos csökkenést mutat. Hogy az autáikia okozta ezt, vagy hogy ennek következtében épül így ki az autárkia, nem lehet tudni. Ennek az autárkiának csodálatos példái vannak. Németországban igen jól használható, de igen drága benzint állítanak elő barna szénből. A gyártás nem gazdaságos, de Németország a jövő háborúját tartja szem előtt és így függetleníti magát az olcsó természetes benzintől. Szintetikus gumit gyártanak és a természetes gumit nem lehet eladni. Magyarországon a búza ára oly mélypontra esett, hogy a gazda a Kánaán áldott földjén nyomorog és ipari szükségleteit nem képes bevásárolni, ezzel szemben Ausztriában ezer méter magaságban próbálnak búzát termelni. A londoni konferencián kimondják, hegy a gazdasági protekcionizmust meg kell szüntetni, de mindjárt kimondják azt is, hogy ez a mezőgazdasági termékekre nem vonatkozik. Ennek megfelelően Németcrzág a tej is vámját 5-ről 70 márkára, a disznózsír vámját 6-ról 75 márkára, a szalonnáét 6-ról 100-ra emeli, a vaj vámját megháromszorozza és a behozatali kontingensekben ez utóbbi behozatalát a tavalyi egyötödre redukálja, ugyanekkor pedig Magyarország, hogy a vaj feleslegeit a külföldön el tudja helyezni, 100 százalékos prémiumot kénytelen a vajra adni. Londonban összehívták a gazdasági konferenciát. A világ úgylátszik a tudományok végére érkezett és nacfy optimizmus kellett a konferencia öszehívásához. Hogy az optimizmus mennyire volt indokolt, azt a konferencia kudarcából láthatjuk. Ez a konferencia eszembe juttatja Deák Ferenc egyik ismert anekdotáját. Egy könyvben, mely az állati betegségekről íródott, egy rajzon az összes lóbetegségek illusztrálva voltak, mire Deák Ferenc megjegyezte, hogy ezek a betegségek ugyan külön-külön megvannak, de ő még olyan lovat nem látott, amelyik az összes, a képeken ábrázolt betegégeket egyszerre hordta volna magán. A londoni konferencia azonban tcfkéletes gyűjteményét mutatta a világ összes gazdasági betegségének, melyek mindegyike külön-külön is a szó szoros értelmében halálos kimenetelű lehetett és így bizonyította, hogy minden betegség magvát magában hordta. A londoni konferencia programjából láthattuk, hogy a világ gazdasági élete mindabban a betegségekben szenved, melyeket a konferencia gyógyítani akart. A betegégeket hat csoportra osztotta: a devizakérdésekre, az áralakulás kérdésére, a tőkemozgalom megindítására, a nemzetközi kereskedelem korlátozására, a vám- és kereskedelmi szerződéses politikára, a termelés és a külkereskedelmi forgalom megszervezésére. Az eredménytelenség ismeretes. De mit mutat ez? A kereskedelem helyzetének nagy veszélyét, amit előidéz az etatizmus előretörése. Az egyesek ezeket a nehézségeket nem képesek leküzdeni. Maga az állam lép fel mint kontraháló fél, kormány tárgyal a kormánynyal kontínengensek állíttatnak fel szörnyű behozatali nehézségekké], áttekinthetetlen kedvezményezési szisztémákkal és bizonyos gazdasági kérdéseknek központi irányításával. Milyen szerepe marad ezekután a kereskedőnek? Amíg természetes problémák megoldásáról volt szó, addig a magyar kereskedő megállotta helyét. Én mindezek dacára nem látom a helyzetet pesszimisztikusan, azért nem, mert a realitásokkal szemben, melyek a pesszimizmust indokolják, vannak hitbéli parancsok és szerintem a gazdasgái életben állók tízparancsolatának a legelső pontja ezt mondja: légy optimista! Hiszem és állítom, hogy a kereskedelem tevékenysége volt mindig az, ami az iparra fejlesztő hatással bírt és bizonyos, hogy a mai idők gazdasági marazmusa azonnal megszűnne, ha a kereskedelem világszerte kifejthetné azt a tevékenységet, amelyre múltja, felkészültsége és berendezettsége predesztinálja. A legrégibb idő óta is konstatálható, hogy a kereskedelem és ipar között a történelem folyamán állandó viszonosságon alapuló kölcsönhatás volt megállapítható. Ezen kölcsönhatás már az idők eleje óta fennállott és a tapasztalatok és a történelmi tények igazolják, hogy a gazdasági élet fejlődésében a kezdeményező hatást állandóan a kereskedelem váltotta ki. Természetesen ezt a mai világgazdaság katasztrófájának kaotikus idejében kimutatni igen nehéz. Ezzel egyidejűleg a fejlődés történelmében a kerekedelemnek predomináns szerepe volt az iparral szemben. Az ipart Smidth Ádám a munkamegosztás szempontjából klasszifikálja. Hat főcsoportot különböztet meg. Az első csoport nem tartozik vizsgálatunk körébe: Robinson-szerűén, ha valamire valakinek szüksége volt azt elkészítette. A második csoport a családi vagy háziipar, ahol D család számára együttesen készült minden, amire szükség volt. A munkamegosztás csirája itt már konstatálható. Különben ezen ipar formája ma is létezik és ha nem tud reuzálni, úgy ennek oka a technikai felkészültség primitív volta. A harmadik csoport a vándor- vagy béripar, amikor a család gazdálkodásából egyesek kiválnak, de nincsen tőkéjük anyagira vagy műhelyre, tehát ott dolgoznak, ahol munkára van szükség. Vándorüvegesek, drótostótok stb. formájában ez a csoport még ma is konstatálható. A negyedik csoport az előbbiek által alapított kisipar. A hűbéri rendszer kifejlődésével a vándoriparosok letelepednek a várak mellett, később a városokban is és már nem mint bérmunkások, hanem saját számlára dolgoznak és ezzel alapját képezik a későbbi céh-rendszernek. Az ötödik csoport az otthoni munka, vagyis a házilag űzött nagyipar, amilyen ma is a konfekció iparban szokásos. Ámbár technikailag gyenge, de már első lépés a tömegtermelés felé. Most következik a manufaktúra, amely a gyáripari módon modern gépek nélkül, tehát kapitalista vállalkozás, munkaadókkal és munkásokkal és végül a gyáripar mai formájában, a legnagyobb munkamegosztással és tömegtermeléssel. A modern közgazdaság a kereskedő fogalma alá tartozónak tartja mindazt a tevékenységet, amely szükségleti cikkek kicserélésére irányul és amellyel a kereskedelem az értékek termelésében hiánytalanul 24