Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 1-2. szám - Az 1933. év köz- és magántisztviselőket érintő kormányrendeletei

Ebben a sítuatióban jelent meg a kormány 670Q sz. M. E. rendelete, amely most már kb. ugyanezeket az elveket a magánvállalkozásokra is, amelyek minden állami érdekeltségtől mentesek, kiterjeszti. Mindenekelőtt kimondja, hogy az aktív tisztviselőknél, ha a szolgálati illetményt csökkenti a vállalat, automatice csökken a már előzőleg elért magasabb nyugdíj is. Azoknak pedig, akik már húzzák a nyugdijat, az aktivok fizetéscsökkentésével párhuzamosan csökken a nyugdijuk olymódon, hogy ezután csak annyit kapnak, amennyit a most hasonló rangú és szolgálati idejű aktiv tisztviselő kapna, ha nyugdíjaznák. Hatálytalanítja a nyugdijszabályzatok maximumain felül levő szerződéses nyugdijmegállapodá^okat s azt a szabályzat mérvéig leszállithatónak engedélyezi. Ezenkívül is csökkenthető, ha a vállalat szerződésileg többet biztosított, mint amennyi a nyugdijszabályzat szerint járna, arra az összegre, amelyet a nyugdijszabályzat előír. Ha pedig sem nyugdijszabályzat, sem nyugdíjpénztár nem lenne, akkor aszerint, ahogyan a vállalat rovására azok a gazdaság iviszonyok változtak, amelyekben a nyugdijat megállapították, csökkenthető a szerződéses nyugdíj. Ennek a rendeletnek a megjelenése még csak fokozta a káoszt és elégületlenséget, s bizonyos, hogy célját még' csak megközelítőleg sem érte el. Mindenekelőtt nagyon súlyosan érintette a jognak egyik legszilárdabb pillérét, a szerzett jogok biztonságának az elvét. A biztonságnak az a hiánya, amelyet a rendelet felszínre vetett, a már mégszérzett nyugdíjigények csökkentése, a szerződések 'na* tálytalanitása, sokkal nagyobb rést ütöitt a jognak a testén, mint amennyit a gazdasági életben segített De nemcsak elveikbe nyúlt bele keztyütlen kézzé.1 e rendelkezés az életbe, hanem gyakorlatilag is sok szempontot figyelmen kivül hagyott. A vállalatok nyugdíjintézetének rendelkezései vagy nyugdijszabályzatának pontja nem közös nevezőjüek. Nagyoc sok vállalat éppen azért állapította meg a nyugdíj maximumát igen alacsonyan, mert magasabbrangu tisztviselőivel állandó szokásként nyugdijszerződéseket kötött s'az uj rendelkezés e szerződéseket hatálytalanná téve, nagyon súlyosan érinti a vezető állásban lévő tisztviselők nagy részét. Ugyancsak aránytalanul súlyosabban érinti a r;éndelet azon vállalatoknál levő tisztviselőket, ahol semmiféle díjszabályzat nem volt, mert hiszen a vállalatok \egnagyobb része esetleg mérlegtechnikával veszteséget mutat ki és örömmel használja ki a rendelet nyújtotta alkalmat ,sokkal nagyobb mértékben, mint azt egy esetleges nyugdilyszabályzat engedné. A 4600 M. E. rendelet és az azt kiegészítő 27400 I. M. rendelet érdekesen és uj jogintézményt kreálván szabályozza a rendeletek alapján történt intézkedések elleni jogorvoslatot. Kiveszi az eljárást a rendes bíróságok hatásköréből és felállít egyfokú fórummai és felebbezhetetlen ítélettel egy döntőbivottságot, amelynek elnökét az igazságügyminiszter két tagját pedig a pénzügyminiszter nevezi ki. A bizottság elnökét a bírák közül jelöli ki az igazságügyminiszter s a költségeket, amely a panaszlott csökkentés három évi összegének 2.4 százalékát teszi ki, a felek fele-felereszben viselik, a panaszosnak azonban a maga részét előre le kell tennie. A költségek) azután a bizottság tagjai között kerülnek felosztásra. Mindenekelőtt szomorúan kell megállapítani azt. hogy a tisztviselők képviselői ebben a döntőbizottságban helyet nem kaptak, annak ellenére sem, hogy a pénzügyminiszter a döntőbizottság tagjait az érdekképviseletek küldöttei közül nevezte ki. Nagyon szomorú a rendeletnek az az antiszociális intézkedése is. rmellyel meglehetősen magas és előre fizeténdő költségeket állapit meg áthárithatatlanul a panaszos terhére. Szinte ugy látszik, mintha megakadályozni akarná ezzel az intézkedéssel a rendelet az igazságos jogonovslatot anyagi nehézségeket gördítve elébe. A döntőbízottság gyakorlata még nem alakult ki s az egyetlen, ami talán vigasztaló az, hogyj a rendeJet méltányosságból módot ad arra, hogy a túlságosan lecsökkentett illetmények a végleges döntésig a bizottság által közbenvető határozattal megállapíthatók legyenek s hogy a döntőbizottság sok kirívó esetben az ideiglenes illetmények megállapítását a méltányossági szempontok figyelembevételével és jóakaratulag intézte el. A nyugdíj törvény két igen hatalmas gondolatkört ölel fel. Az egyik a végelbánás alá vonás módjait szabály ozza, a másik a nyugdijilletmények csökkentését. Az illetmények csökkentését két módon viszi keresztül. Elsősorban a lakáspénzeket állapítja meg százalékosan a szolgálati időtől függőleg a nyugdijasok számára, másodszor a nyugdijasoknak az álláshalmozását szünteti meg olymódon, hogy kimondja, miszerint a nyugdíjasnak minden mellékilletményével együtt uj esetleges keresete nem haladhatja még azt az összeget, amelyet, mint tényleges szolgálatot teljesítők kapnak, ha igen, ugy nyugdiját, lakáspénzét, illetőleg családi pótlékát megfelelő mértékig, be kell szüntetni. A kereset szempontjából az állami, az állammal viszonosságban levő, vagy az állam által kezelt intézmények, vagy olyan magánvállalatok, amelyeknél az állam 30 százalékos érdekeltséggel bir, illetőleg 100.000 pengőt meghaladó subventióval támogatja, jönnek tekintetbe. Ezzel a részével a törvénynek a nyugdíjas álláshalmozások kérdését akarja a kormány megoldani, ha elvileg 100 százalékig helyeselhetően, gyakorlatilag nem sokat jelentve, mert a nyugdíjas álláshalmozások többnyire a magánvállalatok keretein 'belül történnek, (igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságok stb.) * mert hiszen összeköttetéseiket és volt állásukbeli befolyásukat ép ezekben az irányokban tudják érvényesíteni. | ! j \< Sokkal nagyobb jelentőségű a törvénynek a végelbánás módjait tárgyaló része, amely gyökeresen nvu) bele jogrendünkbe. A törvény szerint: Szabályszerű elbánás alá kell vonni: azt, akinek szolgálatára a hivatal vagy állás átszervezése, vagy megszüntetése következtében szükség nincsen, ha az ezt megállapító határozat keltétől számított hal hónapon belül megfelelő állásra, illletőleg dijnokokat és kisegítő szolgát három nőnapon belül megfelelő alkallmazásban elhelyezni nem lehététt; akit fegyelmi uton más hivatali állásra áthelyeIS