Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 23-24. szám - Uj ügyvédi rendtartás előestéjén

Az ügyvédi érdekvédelemnek nemcsak időszerintí, de elvi alapja is a helyes ügyvédképzés. Ennek előfeltétele a jogásznevelés rendszerének gyökeres megújhodása. Az egyetem egyik-másik kiváló professzora törekvéseiben mutatkoznak már az egészséges irány körvonalai, általánosságban azonban főiskolai tanulmányi metódusunk, sem az elméleti, sem a gyakorlati jogászképzés emelkedettebb igényeit nem elégíti ki. A képzés második szakában a jelölti joggyakorlat szigorúan ellenőrzendő, az álbejegyzések kíméletlen üldözésén túlmenőieg az önképzés és a tényleges prakszis kvalifikáló tartalma szempontjából is. Intézményesíteni kell ismét a kötelező bírósági joggyakorlatot. Mind elevenebb az óhaj az ügyvédhelyettesi intézmény visszaállítása iránt. Az ügyvédség szervezetét illetően a bifurkációs megoldások egyike sem vált népszerűvé a kari közvéleményben. Ugyanígy nincsen talaja a szakügyvédség gondolatának. Szinte egyértelmű a felfogás, hogy a jogkereső közönség és a szegény ország szegény ügyvédsége nem bírja el sem a megosztott hatáskörű, sem bármilyen más szempont szerint széjjeltagolt ügyvédség luxusát. A szervezeti kérdések homlokterében ma is a szabad és a karlát ózott létszámú ügyvédség küzdelme áll. Kétségtelennek látszik, hogy a kar túlzsúfoltsága tulajdonképen csak egyik szimptomája az ügyvédséget pusztító veszedelemnek, nem pedig annak okozója. Viszont nem lehet tagadni azt, hogy a gazdasági nyomorúság és az az eredménytelenség, amellyel eddig minden kari mentőakció zárult: az ügyvédség mind szélesebb rétegeiben kelti fel azt a hitet, hogy a számbeli korlátozás lesz az a csodaszer, amely a megváltást jelentheti. Az igazság valahol a középen van. Ha a korlátozott létszám a szerzett jogok sérelme nélkül, elvileg kizárva a karon kívül álló tényezők beavatkozást, kizárólag a kari önkormányzat keretén belül valósul meg, úgy nyilván fog némi megkönnyebbülést hozni és részletsikerét fogja jelenteni annak a kétségtelenül kemény beavatkozásnak, amelynek értéke nem az intézmény népszerűletlen elnevezése által felidézett emlékek mérlegén, hanem kizárólag gyakorlati basznavehetősége alapján vizsgálandó. Szabadelvűség, szerzett jogok védelme, szabadságjogok tisztelete: mind olyan értékei és eredményei az emberi életnek és kultúrának, egyúttal olyan kevés reális összefüggést tartanak a kari élet sajátos szükségletei és törvényei szerint kialakítandó szervezeti kérdésekkel— hogy nem szabad őket a súlvos kenyér^ondokban vergődő ügyvédség élet-halál harcában, az egyik — egyébként nagyon is tiszteletreméltó álláspont, jelszóütegjeiként felvonultatni. Az összeférhetetlenség túlliberális szabályozása és az idekapcsolódó gyakorlatnak a törvény intencióján is túlmenő lazasága egyik legközvetlenebb oka a túlzsúfoltságnak, de szerepet játszik az ügyvédi munka értékének csökkenésében és a kari tekintély lerombolásában is. Az összeférhetetlenség szigorú szabályozása csökkenteni fogja a pályára tól.ulók számát és megfogja nehezíteni azt, hogy azok az ügyvédek, akik csak mellékfoglalkozásként praktizálnak illojális versenyt űzzenek. Az állami és törvényhatósági ügyészektől is megkövetelhető, hogy idejüket kizárólag hivataluk képviseletének szenteljék. Nem eshetünk viszont az ellenkező végletbe és nem fogadhatjuk el azt az ügyvédség egyetemes etikai és gazdasági érdekei által nem indokolt, gyakorlatilag igazságtalanságra vezető megoldást, amely a magánvállalatok ügyészeit kizárólag egyetlen ügyfél képviseletére szorítaná. Az új rendtartásnak határozott tételeket kell tartalmaznia az ügyvédi hivatás védelmét illetően kiegészítve annak közjogi vonatkozásaira, a hivatási immunitásra, továbbá az ügyvédi munkaterületek oltalmára, végül az ügyvédi költség intézményes védelmére is. Kíméletlenül kell üldözni a tiszteségtelen versenyt, kifelé a zugírászok, a falakon belül az illojális ügyhajhászók irányában. Végül korszerűbbé, gyorsabbá és hajlékonyabbá kell tenni fegyelmi jogrendszerünket materiális tételeiben hasznosítva fegyelmi bíróságaink különösen a Curia ügyvédi tanácsa magas színvonalú judikaturáját. * A Rendtartás reformja nem elszigetelt kari érdek. Szerteágazó hatásában a magyar középosztály így az egész nemzet egyik centrális problémájává szélesedik. A társadalom, amely a munkaemgosztást nemcsak gazdaságilag, hanem számos vonatkozásban irányító észéinek gondozása terén is keresztülvitette, az ügyvédségben fejlesztette ki azt az organizmusát, amelyben jogérzete eleven erővel lüktet. Nehéz időkben, mikor az egyén a maga ezernyi gondjával birkózva a nemzet e legnagyobb kincseit óvni képtelen, az ügyvéd az, aki egész valójában a törvény levegőjében élve, az erő jogával szemben mindig a jog erejének védelmezne és hirdetője. — Ezért a jogvédő, az ügyvéd hivatási problémáinak rendezése, a nemzet és az egyén jogának intézményes garanciáját is jelenti. A rendtartási reform immár évtizedek óta egy szebb és boldogabb jövendőt ígérő délibábként tűnik időnként elő a kormányprogramok horizontján. A kar ma elviselhetetlen gazdasági nyomorúságban vergődik és ha feljajduló refrénként ismételjük a gyors segítséget sürgető panaszt, akkor nemcsak a magyar középosztály elmerülő ezreinek segélykiáltását visszhangozzuk, de felelősségünk tudatában hirdetjük, hogy az államhatalom intézményes beavatkozása hiányában — amely intervenció egyik leghatályosabb eszköze a korszerű rendtartás megalkotása — nem hosszú idő multán elfog halványodni a nemzeti élet spektrumában az a ragyogó szín, amelyet évszázadokon keresztül a magyar ügyvédség sugárzott. ••IMBWIIHIMIIUMM I » ttMHHUMUÜM^ffMl HL ll»-Ul^t^— Az igazi pártember nem tanul már, csak megtud és ítél; míg Solon, aki sohasem volt pártember, hanem a pártok mellett és fölött, vagy ellenükre törekedett céljaira, jellemző módon atyja lett annak a szerény mondásnak, melybe Athén egészsége és kimeríthetetlensége volt belefoglalva: „Megöregszem és mindig tovább tanulok." Nietzsche. 193