Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformia

az iparnak, a kereskedelemnek, egyszóval a nemzeti életnek hitelérdeke külön-külön is, egységesen is nemzeti közérdek. Épen olyan közérdek, mint pl. a rend és közbiztonságnak, a személy- és vagyonbátorságnak, a nemzeti szellemi közművelődésnek, mint az igazságszolgáltatásnak, mint a közegészségügynek és a többinek országos közérdeke. Sajnos azonban és nemzeti elesettségünknek egyik legfőb oka az, hogy törvényalkotóink, elméleti és gyakorlati közgazdászain, bankvezéreink pedig éppen nem, közérdeknek, hanem hogy úgy mondjam: a legszimplább magánérdeknek tekintik, ilyennek minősítik a hitelügyet. Magánérdeknek tekintik és minősítik a pénzügynek másik kategóriáját: a biztosításügyet is. Holott a biztosításügy minden, de különösen a járadék, a nyugdíj, a munkaképtelenség esetére szóló életbiztosítási ágazatnak (óriási szociális jelentőségére tekintettel, (— a közérdekűsége még csak vitát sem tür. Hogy a pénzügy mindkét részének — tehát a hitel és biztosításügynek közérdeke szimpla magánérdekben és közönséges üzleti szellemben kezeltetik fmár ahogy kezeltetik), bizonyítja az a tényleges állapot, hogy mindkét kategória, igazán kevés kivétellel, csaknem kizárólag magánérdekű, — és tegyük hozzá rögtön, hogy olyan magánérdekű üzleti vállalatokat uralnak, amelyeknek alapszabályokban kimondott céljuk: a mennél nagyobb nyereség. Nem hihetem, hogy ennek a tényleges állapotnak szemléletében elmélyedés és tárgyilagos mérlegelés után hosszú idő eltelne addgi, amíg törvényalkotóink, elméleti és gyakorlati közgazdászaink, amíg általában a nemzetnek közvéleménye a hitel és biztosításügynek közérdekűségét felismerik. Amíg a közép- és felsőiskolai oktatás, amíg tan és tudományos könyveink a hitel és biztosításügy közérdekűségének gyújtanak világosságot. Bankvezéreinktől ellenben és jegybanktudcsainktól ennek a közérdekűségnek felismerését és azt, hogy a közérdekűségnek eszmekörében kezdeményezzenek reformmozgalmat: legkevésbbé sem várhatjuk. Ez túlkövetelés is volna. Mert tulaj donképen azt követelnénk tőlük, hogy tagadják meg múltjukat. Tagadják meg azt a rendszert, mely — tárgyi szempontból — a hitel és biztosításügynek általános nemzeti közérdekét a magánnyereség silány üzleti vállalatainak szolgáltatta ki. Hogy tagadják meg azt a rendszert, amely személyi szempontból nekik, a bank és biztosítókapitalizmusnak a mennél nagyobb nyereségre törtető üzleti vállalataiban, dúsan jövedelmező, ezen felül — nem ritkán érdem nélkül — társadalmi tekintélyt, a politikai és társadalmi életre irányító befolyást biztosító állásokat juttatott. Egyszerűen lehetetlenség jegybankadósainktól és bankvezéreinktől ezt várnunk és követelnünk még azért is, mert ezen a ponton világnézeti ellentétek ütköznek össze. A hitel és biztosításügy közérdekűségének felismerésében és szolgálatában ugyanis a krisztusi evangéliumnak legfenségesebb eszménye: az altruizmus követel érvényesülést. Hogy a hitel és a biztosítás ügyének a nemzetnek eleven organizmusába beépített altruista rendszere és intézményes szervezetei a 176 türelem, az élni hagyás, a megsegítés, egyszóval a „szeretet" fogalmának átgondolásával karolják és tömörítsék törhetlen egységbe „lenyomorított csonka kis országunknak" egész népét és ennek a népnek minden életnyilvánulását. Ennek az altruista szellemnek engesztelhetetlen, tehát nem meg, hanem csak legyőzhető ellentéte a ma fenálló tényleges állapot: az utilitarista pénzügyi és az ennek emlőin megerősödött gazdasági rendszer. Ez a rendszer önmaga, egész szellemével, minden céljával, egész szerkezetével, összes vállalkozásával nyílt tagadása a krisztusi evangélium altruizmusának. Ez az antikrisztusi utilitarista rendszer a nemzet örökéletű organizmusának nem alkotó része. Rajta kívül, mellette, tőle oldalt, sőt felette áll. A maga önző haszonelvűségét a nélkülözhetetlen szük-' ségességnek trójai falovában nagyobb nehézség nélkül oktroálhatta rá a millió fejű társadalomra. Mert ez az utilitarista, ez az egyéni haszonra törtető szellem ős időktől fogva napjainkig, százmértföldekkel szárnyal a lassan eszmélő és csak fokozatosan fejlődő tömegek előtt. A tömegek már csak a befejezett tényeknek irtózatos súlyát érzik maguk felett. Szenvedésük okainak kutatása közben jönnek rá arra, hogy az utilitarizmusnak szelleme már régen kiépítette a maga kizsákmányoló rendszerét. Kiépítette szerteszét ágazó szerkezetét. Ezeknek a befejezett tényeknek láttára eszmél ra a társadalom arra, hogy vájjon mit is cselekedett ez az utilitarista szellem azáltal, hogy a hitel és biztosításügynek közérdekét a maga birtokállományává sajátította ki? Azt cselekedte, hogy a maga önző nyerészkedő, sőt kizsákmányoló hatalma alá hajtotta a nemzetnek minden politikai, gazdasági, kultúrális és szociális közérdekeit, ezeken belül a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet, a termelő tőkét és munkát, a termelést és a fogyasztást, az állami, a községi, az egyházi közületeket, egyszóval mindazokat a köz- és magánérdekeket, amelyekhez a pénz egyáltalán hozzá tapadhat. Ez, a liberálizmusnak amily tetszetős, ép oly bódító, sőt részegítő áramlatában világhatalommá nőtt utilitarista szellem kormányozza a civilizált (!) világot. Kormányzatának egyetlen eszköze a bank és biztosító kapitalizmus néven ismert pénzügyi rendszer és szerkezet. Ez az utilitarista pénzügyi rendszer és szerkezet versenytárs nélkül áll, é\ és uralkodik a fajoknak öntudata, nemzeteknek munkája, vagyona, erényei és élete felett. Egyeduralmi hatalma trónoknak, királyoknak koronája felett suhogtatja* szárnyait. Kaszárnyákká, fegyver és muníció gyártelepekké alakítja az államok területét. Állandó nyugtalanságban tartja a népeknek életét. Tisztán pénzügyi támadással meghiúsítja néDeknek nagy politikai célkitűzéseit (Kreditanstalt ledöfése). Tisztán tőzsdei üzletnek leple alatt döntő erővel támadja nemzetek pénzének valutáris biztonságát (font sterling megrendítése 1931-ben). — Hitelezési feltételeivel jogot szerez és biztosít magának a nemzeti szuverénítás felett (1924. évi IV. törvényünkben foglalt Il-ik .számú népszövetségi jegyzőkönyv VI—IX. és XIII. cikkei.) Kormánytól, törvényalkotó hatalomtól teljesen független önkormányzatot, egész a területenkívü-