Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformia

sem mondható az ipari cikkek árairól, de azonfelül ezzel szemben áll az is, hogy ebben az utóbbi hat évben a megélhetési index csak kb. 16% esést mutat. Tehát, amíg a munkabérek 42-el mentek le, addig a megélhetés csak 16-al, ekkor semmikép sem lehet szociális eredményekről, illetve tartalomról beszélni. Sürgős teendők közé tartozik tehát a karteltörvény revíziója nálunk, azoknak az elveknek az alapián, amit legutóbbi cikkünkben is említettünk: a nyilvánosság teljes beengedésével ezekbe az ügyekbe. A titkosság megszüntetését az Ár elemző Bizottság, a Kartelbizottság és a Karteliroda ügyeinél. Nem lehet semmi titkolni valója az ipari karteleknek, miután tudjuk, hogy a mai különleges gazdasági helyzetben elkerülhetetlenek bizonyos kartellirozott irányzatok, sőt sokszor azok nagyon egészségesek is, de miért kell titokban tartani azt, ami egészséges? Csak a betegségeket szokták titkolni... Wg3^———B—W^M^MPCtTOgggTCT—m.»IJLU.HJi.ia——m— Irta: Varga Lajos dr. (Debrecen) Figlár Gáza bankigazgató a Törvényhozók Lapjának 1934 október 15-iki számában „A hitelnyújtó szervek reformja" címen közli pénzügyi szervezetünknek reformjára irányuló elgondolásait. Közleményéből kiragadom a következő — igen helyes — megállapításait: „Hiteltörvényeink elavultak . . . „Más a helyzete a háborúban (hozzá tehetem: a forradalmak, az ellenséges megszállás és a koronaínfláció idején!) pénztőkéjét felemésztő, területét és piacát elvesztő, teljesen mezőgazdasági államra nyomorított kis országunknak. Ma sem pénzünk, sem hitelünk nincs, sőt a pénztőke képződés feltételei is hiányozna.k. A legfontosabb társadalmi réteg, a gazdák, nyomorgnak. Sohasem volt úgy önerejére utalva, mint ma, a magyar." Ezt az idézetet kettős ok miatt ragadtam ki. Először azért, mert a Nemzetgyűlés 1924. évben ebben az idézetben részletesen elsorolt (és még egyéb!) tényeknek figyelmen kívül hagyásával szervezte meg pénzügyi rendszerünket és emelte törvényerőre a Magyar Nemzeti Bank részv. társaságnak alapszabályait. Másodszor azért, mert ebben az idézetben elsorolt tények miatt, a Figlár úr által is meleg szeretettel tárgyalt gazda, sőt ezen túlmenően: általános nemzeti érdekben, — nem csupán a hitelnyújtó szerveknek, hanem egész pénzügyi rendszerünknek és szervezetének reformját ke!l megtárgyalnunk. És arra kell törekednünk, hogy ez a reform előzze meg a tervezett összes politikai természetű (ú. n. választójogi, közigazgatási stb.), sőt még oly sürgős szociél és nemzetpolitikai reformot is, mint pl. a telepítés, hitbizományi reform stb. stb. A pénzügyi reform a legelső szükségesség. Mert — és ezt is nagyon helyesen állapítja meg az említett cikk: „a gyors intézkedés nem késhet soká, mert minden percben nő emiatt fajunk fentartásának veszedelme." Az a kérdés: milyen legyen a pénzügyi reform? Csak a fenálló állapotokon támadt részeket foltozzuk-e? Vagy, már amennyire lehet: végezzünk legalább is alapvető munkát, amelyet a naptári idő elérkeztével bevégezhetünk? A pénzügyi reform ne legyen foltozó, hanem legyen alapvető, mélyreható, gyökeres reform. A fenálló állapotoknak felszínes reformjával célt nem érünk. A beteg szervezetet meg nem gyógyítjuk. Hiszen láthatjuk, hogy a kormánynak minden, bármily jószándékú, de csupán „ideiglenes" jellegű, — „átmeneti" célzatú rendelkezésre ezt az évek óta dúló, nagyon sok honfi vért és vagyont pusztító „gazdasági harcot" nem hogy megszüntetné, hanem inkább hoszszabbítja. A beteg nemzetnek meggyógyítására, a végpusztulástól megmentésére gyökeres, mélyreható, alapvető pénzügyi reformok kellenek. A szerző nem gyökeres reformra gondol, azt hiszi, hogyha a „pénzintézeteket" törvény által három kategóriára, ú. m. takarékpénztár, — bank és hitelszövetkezetre elskatulyázztik, továbbá hogyha ennek a három kategóriának különböző üzletkörét törvény által szabályozzák, végre hogyha mindhárom kategóriának számára külön-külön egy-egy csúcsintézetet szervezünk, — akkor a takarékpénztárak összegyűjtik betétként a megtakarított pénzeket, amelyek a csúcsintézet őrködése mellett többé nem kerülnek veszélybe, mert a takarékpénztárak csak az agrárhítelszükségletet, de csak a st.erhelési határig", — jelzálogjogi bekebelezés ellenében, fedezik, a bankok üzletköre ellenben csak a válallkozásra terjedjen és céljuk a magánvagyonnak üzleti úton szaporítása, iparnak, kereskedelemnek pénzzel ellátása, a minden faluban létesítendő hitelszövetkezetek pedig az ú. n. személyi kishíteleket fedeznék a törzsbetétek alakjában elhelyezendő pénzekből és állami segítségből. Nem hihetem, hogy a hitelnyújtó szerveknek és üzletkörüknek ezzel az elskatulyázásával elesettségünkből feltápászkodhatnánk. Egyszerűen azért nem, mert, mint ezt Figler ur nagyon találóan mondja: „ma sem pénzünk, sem hitelünk nincsen, sőt a pénztőke képződés fellételei is hiányoznak." Tehát a takarékpénztárak nem gyűjthetnek betéteket, a hitelszövetkezetek nem gyűjthetnek törzsbetéteket, a bankoknak pedig nincsen mit hitelezniük — vállalkozásokra. Ezekből pedig csak az következik, hogy Figlár úr reformgondolatainak megvalósulása esetében is a takarékpénztárak nem fedezhetik az agárár hitelszükségleteket, a bankok nem adhatnak üzleti vállalkozásra pénzt, a hitelszövetkezetek is elzárkóznak a kíshitelek kielégítése elől. Sokkalta magasabb álláspontra kell helyezkednünk a hitelnyújtó szervek reformjának megtervezésénél! Eszmeileg is, gyakorlatilag is. Ez a magas, egyben legmagasabb eszmei szempont annak végérvényes megállapítása kell legyen, hogy az államnak, a többi politikai és nem polüik^ közületeknek, a mezőgazdaságnak, a házbirtoknak. 175 Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformia 0