Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 15-16. szám

CSak két politikust: Hindenburg ezredest és Meissner államtitkárt, akiket szintén itthagyott, akkor előreveti árnyékát az, hogy sok belső küzdelemre van kilátása Németországnak. Erre alkalmassá teszi a gazdasági le­romlás is a talajt. Az utóbbi hónapok eseményei annyira lekötötték Hitlert, hogy nem tudott foglalkozni annak a szorító izoláltságnak a feloldásán sem, amellyel a kül­földi nagyhatalmak sorakoztak fel országa ellen, de amiből feltétlenül van kivezető út is, többek között visszatérés Genfbe, továbbá folytatni Mussolinivá meg­kezdett eszmecseréket. Mihelyt erre is tud időt szakítani, akkor enyhülni fog a gazdasági válság is. Ezzel pár­huzamosan halad majd annak a megérdemelt, jogosult pozíciójának a visszaszerzése is, ami Németországot jo­gosan megilleti a négyhatalmi együttesben. Németország nélkül nincs és nem is lehet békés gazdasági újjáépítés Európában. 2. ISMÉT A TYLER-JELENTÉS. Az előkelő idegen komolyan veszi hivatását és megbízatáshoz híven minden negyedévben jelentkezik, mintegy figyelmeztetve a nagyon optimista lelkeket, hogy nem kell olyan nagyon örülni, mert a látszat csal és nem is megy olyan jól nekünk. A népszövetségi megbízott úr elvitathatatlanul nagyon ko­moly tanulmányokat folytat nálunk és igen tiszta gazda­sági áttekintése van mindenről. Csak szigorúan regisztrál, tényeket állapít meg és rövid prognózist próbál mondani, mintegy levonva a következtetéseket az 'átvizsgált anyag­ból. Tagadhatatlan, hogy szükség van nálunk az ilyen nézőpontra is, amit nem befolyásol politika, sem egyes ér­dekcsoportok nyilt, vagy titkos vágyai, sőt a hazafiasság sem fűti, vagy hűti mondanivalóit. Semmikép sincs iga­zuk azoknak, akik esetleg rossznéven veszik Tylertől egy­némely megállapításainak a közzétételét. Ami legutóbbi jelentéséből megszívlelendő: hogy a mezőgazdaság helyzete, annak ellenére, hogy az értékesí­tési lehetőségek a multévihez viszonyítva, duplájáira emel­kedtek, nem javult. Ezzel igazán nem kell vitába száll­nunk, sajnos ez így van. Ezért igaza van abban is, ha szük­ségesnek véli a mezőgazdasági adósságok definitív rende­zését is:. A gazdavédelmi rendelkezések kiegészitésekép dű­lőre kell vinni végre már a mezőgazdasági egyességek rég húzódó ügyét is. Amíg ez nem történik meg, addig nem fog javulás mutatkozni nagy általánosságban a mezőgaz­daság helyzetében, dacára annak, hogy az export is, meg a gabonaárak is emelkedtek. Másik megállapítása szigorúan ítél az ipar felett. Né­zete szerint, amit ugyan nem említ meg kifejezetten, csak 6ejtet, az ipari áraknak esni kellett volna közben. Ez kissé elképzelhetetlen emelkedő gabonaárak mellett, de minden­esetre ha ez a kettő egyszerre történt volna, már mint a gabonaárak emelkedése és az ipari cikkek árainak süllye­dése, akkor 6okkal kisebb lett volna az u. n. agrárolló. De elképzelhetetlen ez addig, amíg az adózás és a deviza­gazdálkodás mai módja nem változik meg. Ez azi útja an­nak, hogy a felfokozott közterhek végül is a mezőgazda­ság rentabilitásán mutatkozik meg. Ezzel kapcsolatban említi meg Tyler, hogy a búzán kívül gondoskodni kel­lett volna az élőállatkivitel emeléséről is. Hát bizony ez nagy baja gazdasági életünknek. Az állattenyésztés az export szempontjából visszafej­lődést mutat. Ami pedig ezen a téren történt az utóbbi év­ben, annak nagyrésze a szokássá vált kompenzációs alapon történt, amivel együttjár, hogy árban nem érték el terme­lőink azt a hasznot, ami segítene rajtuk. Ez áll az egyik oldalon, ugyanakkor pedig a másik oldal mérlege: nem kaptunk érte devizát, amiért aztán a devizagzadálko­dás bajai mutatkoznak. Az ország adósságai pedig úgy fejlődtek, hogy amíg a hosszúlejáratú tartozások összege csökkent a dollár és font árfolyamesése révén, ez nem mutatkozik végeredményben reálisan a közmérleg szempontjából, miután ugyanakkor a súlyosabb rövidlejáratii belső adósságok eelkedtek. A de­vizagazdálkodásban nincs javulás és állandó devizahiá­nyaink miatt nem kezdődhetik meg még ma sem a kül­földi tartozások fizetése, hanem továbbra is a transzfer gazdálkodást kell folytatni. Egész terészetes, hogy állás­pontunk ebben aztán teljesen eltér a népszövetségi meg­bízottétól, miután szerintünk ez már nagyon megérett az egyességi rendezésre, Űgy véljük, hogy ennek is el fog ér­kezni az ideje . . . 3. OTI ÉS MABI. Csak a házvásárlásokkal kapcsolatban kell megemlékeznünk erről a két intézményről. Nagy a mozgalom abban az irányban, hogy ehhez a két biztositó­hoz befolyó biztosítási díjak úgy helyeztessenek el gyü­mölcsözően, hogy a gazdasági életből kivont összegek újra visszapumpáltassanak egészséges módon a gazdasági élet vérkeringésében. Nehéz igazságot tenni most ebben a tér­dében, mert ismét — uborkaszezon lévén, anyagról kell gondoskodni, — a demagógia lépett közbe és igyekszik fel­kavarni a dolgokat. Lényegében az a helyzet, hogy az OTI és MABI sem folytathat más üzletpolitikát, mint bármelyik magánbizto­sítóvállalat. Márpedig ezeknél az óvatosság azt írja elő, hogy a díjtartalékok úgy helyeztessenek el, hogy a legjobb, legóvatosabb számítás szerint is — ahogy ma lehet előre reálisan számítani — a biztosító intézet elérje a legjobb gyümölcsöztetést, azonkívül ne szenvedjen a mobilitás szempontjából sem, miután a biztosítási üzlet állandó rizikóvállalással jár. Ezért a dijakból összegyűlt tőkéket egyrészt ingatlanokba, amelyek kamatozást is biztosíta­nak, valamint értékemelkedésre is kilátás van, továbbá ér­tékpapírokba és egyéb készpénakihelyezésekbe szokták fek­tetni. Ha már most bizonyos csoportoknak az a kívánságuk, hogy házvételek esetén inkább újakat kell építeni, mint már meglévőket megvenni, ebben az ő szempontjukból tel­jesen igazuk van, igazuk van abból a szempontból is, hogy az új építkezések meglehetősen táplálják az egyes ipari foglalkozásokat és csökkentik a munkanélküliséget. Azon­ban arra is kell gondolni, hogy nem olyan egyszerű ma új építkezésekbe kezdeni. Elsősorban is a pénzügyi kormány­zat házadómentességi rendelkezései csak bizonyos területe­ken engedélyezik a hosszabb adómentességet, amely helye­ken esetleg nem is olyan rentábilis az építkezés. Azon­kívül más rizikó is jár az építkezésekkel, ezt mindenki tudja, de legfőkép azok, akik ezt a legjobban sürgetik. Egy-egy ilyen építkezés meglehetős munkát ró az olyan nagy adminisztrációval és sok intézkedésű retortákkal rendelkező testületre, mint amilyen az OTI és a MABI, mindezek nem rendelkeznek azzal a kívánatos fürgeséggel, élelmes körültekintéssel, mint a magánvállalatok, ami tu­130

Next

/
Thumbnails
Contents