Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 15-16. szám

NAPIRENDEN VAN: í. Németország és Ausztria 2. Isméi a Tyler-Jeleniés 3. OTI és MABI 4. Az egyke és a gazdasági élei 1. NÉMETORSZÁG ÉS AUSZTRIA. Minden érdeklődés az utóbbi hetekben a külpolitikai események felé fordult, gyors egymásután peregnek le előttünk az események, alig eszmélünk fel az egyikből, már rendít meg a másik. Soha ily lüktető, minden érzéket lekötő színjátékban nem volt még részünk. Nehéz sora van ezekben az időkben Klionak, alig győzi a munkát. Egyik nap Németországban, másik nap Ausztriában, aztán ismét Németországban történnek sorsdöntő események. Nehéz jósolni ma már, be kell idegződni a gyors, minden képzeletet felülmúló eseményekre. Főleg pedig nehéz bármilyen következtetése az utóbbi hetek eseményeiből leszűrni abban az irányban, hogy vájjon mindezek az események miként és milyen mértékben fogják befolyásolni a mi kis országunk helyzetét, úgy politikailag, mint gazdaságilag. Egyelőre politikailag semmi nyomát nem láthatjuk, teljes a csend és nyári szünet, sőt olyan az érzésünk, mintha az állandó, feszült figyelésünk a külföldi események irányában még azt a kevés kis belpolitikai mozgalmat is letomp(totta, mint amelyik volt a parlament szabadságolása utáni napokban. Mindent leköt, lenyűgöz a külföld. Ki beszél ma már Barthouról? Hol vannak azok a hullámgyűrűk, amelyeket ez az örökifjú, bőbeszédű diplomata körutazása alkalmával vetett a közérdeklődés tengerén? Csend van. Most csak Ausztria és Németország sorsa érdekel bennünket is. Két nagy halott emlékének áldozunk: Dolfuss és Hindenburg... A bécsi események nyomán felviharzott európai ellenszenv Németország ellen, amelynek felidézésében, tagadhatatlanul, nagy szerepe volt a külföldi, főleg párisi és londoni lapoknak, sőt az olasz lapok is kivették ebből részüket, most Hindenburg halálával kissé alábbhagyott. Sőt az osztrák új kormány helyzete is szilárdnak látszik, nagyban segítségére volt ebben Mussolini gyors, erélyes fellépése. Ebből a fellépésből azonban joggal tűnhetik fel sokaknak az az osztatlan, megértő egyetértés, amely Olaszország, Franciaország és Anglia között van ebben a kérdésben. Kisült, hogy a négyhatalmi megállapodás háromhatalmira csökkent és éle Németország ellen irányul. Teljes a győzelem Franciaország külpolitikájában. 1 eliái Barthou mégis ügyesen dolgozott az utóbbi hónapoKban. Ennek a munkának egyik legfontosabb része volt annak a desinteressement-nak, amelyet Olaszország afrikai terjeszkedése tekintetében nyilvánítottak, Anglia jóváhagyásával. Ezzel úgyszólván teljes az egység Anglia, Franciaország és Olaszország között. Igen megnyugtató az is, hogy ez a három nagyhatalom, amely vegei edményben is egyetlen záloga ma a komoly békének, megtalálták a közös munka alapjait. Ez a közös munka, közös nyomás nem fog nyomtalanul eltűnni Hitler külpolitikájában sem és biztosra vehető, hogy meg fog szűnni az Anschluss réme is Ausztria felé. Fájdalmas, hogy olyan áldozatokkal jár e kor kiértse, mint Dollfuss kancellár hősi halála, duplán fájdalmas, amikor látjuk, hogy emberek, akik végigküzdötíék a nagy háborút hősiességgel, ezer és ezer veszély között akkor az u. n. „békében" esnek el a munka frontján gyilkos golyójától. Meg kellett halnia neki azért, hogy megváltsa halálával országát, amelynek élt... Hindenburg már rég a történelemé, a mazuri tavak, Tannenberg hőse. Helyét átadta Hitlernek, azt a helyet, amiről sokan azt hitték, hogy Vilmos császárnak tartja fenn és ő lesz az, aki megcsinálja az átmenetet az emigrációból a trónra. De nem. A katona törhetetlen hűséggel ragaszkodott az adott szó szentségéhez, a köztársasági alkotmányra tett esküje kötötte és államfői tisztségét komolyan fogta fel. Még közvetlen környezetének nyomását is sikerült sok esetben visszaszorítania és sohasem hagyta figyelmen kívül a német nép tömegének a hangulatát. Felfogása ellen cselekedett akkor is, amikor Hitler kezébe tette a kancellári hatalmat, de a nép hangulata diktált és sokkal becsületesebb volt, semmint ez ellen próbált volna cselekedni. Hitler újra a néphez fog fordulni és bizalmat kér. Valószínűleg meg is kapja, Hindenburg súlyos örökséget hagyott rá, ha semmit nem is veszünk figyelembe, 129