Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 13-14. szám

2. A TELEPÍTÉS ÉS AZ EGYKE. Nagy problémája ez már évtizedek óta kormányainknak. A háború előtti kormányok között legfigyelemreméltóbb tervet és programmot Darányi dolgozta ki, azonban nem tudta megvalósítani. Tisza István a legridegebben elzárkózott minden birtokpolitikai reform elöl, miután ö nem tartotta akkor időszerűnek ehhez a kérdéshez hozzányúlni. A közbejött háború és az utána következő katasztrofális országcsonkítás fokozottabban tolta előtérbe ezt a kérdést. A konszolidációs munkával megszületett az első földbirtokreform, amelynek legfőbb célja volt a földnélküliek földhözjuttatása, azonban, mint most látjuk, ez az első kísérlet nem hozott jó eredményeket. Ma már újra napirendre került ez a kérdés. Nem kis szerepe van ebben az utolsó tíz évben beállott egymilliós lélekszaporulatnak is. Sajnos, objektív szemmel vizsgálva a helyzetet, nem sok reményt látunk, hogy ezt a kérdést ma jól megoldhassuk. Két légfőbb akadályát látjuk ennek. Elsősorban is- a financiális rész, másodsorban pedig az aránytalan birtokmegoszlás. Az utóbbival függ össze valószínűleg a kormány terve a hitbizományok reformját ifletőleg, miután a kötött birtokok szintén nagy akadályai egy egészséges földbirtokreformnak. A legnagyobb akadály azonban mégis csak az, hogy nem áll elegendő föld a rendelkezésre. Szerény számítás szerint kétszázezer földnélküli családot kellene földhözjuttatni s ezt ha csak 5 holdjával számítjuk, akkor is / millió holdra lenne szükség. Ugyanis az a mennyiség, amely jelenleg erre a célra rendelkezésre áll, valamint az adóhátralékok fejében átvehető mennyiség vagy a sziktelenítés útján meghódítható mennyiség, mind kevés egy alapos, egészséges, általános földbirtokreform, illetve telepítés céljaira. Eltekintve tehát az elsősorban említett financiális nehézségektől, nem látjuk elérkezettnek azt az időt, amely alkalmas lenne ennek a kérdésnek a megoldására. Inkább más formát kellene elővenni, más tervekkel, hogy legsürgősebben csökkentsük a földnélküliek szomorú csapatát, hogy kellőkép nyerjenek élhelyezkedést a föld szerelmesei, a gazdatársadalom azon rétege, amely mégis legfontosabb államalkotó eleme ennek a kis országnak. A földnélkülieknél, vagy a kis földjüket féltőknél, legbiztosabb eszköz lenne az egyke elten is: a földliözjutás lehetősége, akár saját, akár örökbérlet, akár más formában. Az, hogy ma hozzányúljunk bármilyen címen a kötött, vagy nem kötött nagybirtokhoz, túlon-túl időelőtti. Főleg hatalmi szóval hozzányúlni a magántulajdonhoz, épp az utóbbi évek folyamán kialakult egységes, nyugalmi atmoszférát veszélyeztetné és nem hozná meg a kívánt eredményt. A föld népének vitális problémáit meg kell oldani, de ugyanakkor figyelemmel kell lenni sok más fontos körülményre is. Lényegesnek tartjuk, hogy az egyes erők, amik egy államéletben jelentkeznek, ne szenvedjenek hirtelen nagyobb eltolódásokat, mert éz könnyen felborítja az egyensúlyt és azt már láttuk, hogy milyen hosszú út vezet az így felvetett hullámok elsimulásához. Főleg pedig óvakodnunk kell az ilyen életbevágó, erkölcsieket, anyagiakat érintő problémáknál a jelszavak bedobásától. Fokozottabban áll ez a föld népénél, akik már lelki motiváltságuknál fogva is túlérzékenyen reagálnak minden olyan szóra — amelyben előfordul az is hogy: föld. Az utóbbi hetekben szerencsésen beköszöntött emelkedő gabonaárak, valamint az egész világon javuló tendenciát mutató gabonaértékesítés, különben is éreztetni fogja kedvező hatását a földmives munkanélküliek táborában. Ugy véljük, hogy előbb azoknak a helyzete kell hogy javuljon, az eladósodott törpebirtokosoké s csak aztán kerülhet sor szisztematikusan ennek a rétegnek a mesterséges szaporítására a telepítés útján. Sőt előbb kellene valamikép szabályozni a földmunkabér minimumát, most volna erre a lejobb alkalom (a részes munkások téli ellátását javítani), ennek együtt kell járni a búzaár emelkedésével. Ezek mind-mind a telepítés és az egyke kérdéskomplexumába tartoznak. 3. A KÉZMŰVES KAMARA. A Kereskedelmi és Iparkamarákról szóló 18G8. évi VI. t.-cikknek novelláris úton történt reformja már törvényerőre emelkedett és ez év végéig kijön a végrehajtási utasítás is, úgy, hogy semmi akadálya nem lesz annak életbeléptetésének. Sajnálatos, hogy nem történt gyökeres reform, pedig az idők, az ország mai helyzete, ezt kívánta volna. De olyan erők hatottak közre, amely erők nem akarják kezükből kiengedni azt a 'tataimat, amit a majdnem hetven évvel ezelőtt életrehivott, a mai viszonylatban már elavult törvény hiányosságai megszereztek lépésről-lépésre ezeknek az erőknek. Ez a kis toldozás-foldozás nem segít az alapbajokon. Példa erre az újra megindult mozgalom, amely az önálló kézműves kamarát szeretné felállítani. Az iparosság nem látja érdekeinek osztatlan védelmét a kereskedelmi és iparkamara kereteiben. Kinőtt ebből a keretből. Még a kamarai reform előtt, az 1932. évi VIII. t.-cikk is már azt a célt akarta szolgálni az Ipartestületek Országos Központja felállításával, hogy a mindjobban elégedetlenkedő iparosság ezen keresztül próbáljon beleilleszkedni a kereskedelmi és iparkamarák keretébe. Az elmúlt idő ebben sem ho2ott kielégítő megnyugvást. Mint előre látható volt, a kamarai titkárok nem engedik kicsúszni kezükből a feltétlen, ellentmondást nem tűrő vezetést, s az Ipartestületek Országos Központja (IPOK) működése elé mesterséges akadályokat gördítettek, nem szólva arról, hogy ez a szervezet már előre úgy lett megkonstruálva, hogy abban ők mindig túlsúlyban legyenek, nélkülök ott, semmi nem történhetik. (Sőt előfordult, egy IPOK-ülésen, amikor a kamara által delegált iparos kijelentette, hogy ő 118