Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 9-10. szám

de tiltakoznunk kell a közgazdasági idiotizmus ellen. Így például erősen kételkedünk abban, hogy Éber Antal elhinné, hogy a fővárosi elektromos, vagy gázmüvek villanyáramot, vagy gázt vagy egyéb berendezést fognak külföldre, a Levante felé, exportálni. Vagy akár a vidékre. Mintahogy Chorin Ferenc sem hiheti el, hogy a bulgár szénbrikettnek nálunk a közeljövőben piaca lehet, vagy hogy a nyugat nálunk fogja felfedezni Bulgária eme rejtett kincseit, miután mi vagyunk a kapu a müveit nyugat és a Baikán között. Vagy ki hinné el azt, hogy az OTI szociálpolitikát fog nyugatra exportálni, azért vesz részt a vásáron, mint kiállító? A törvény szigorúan bünteti a gazdasági életben előforduló szédelgő feldicsérést, miután az a fogyasztók megtévesztésére alkalmas és nem egyeztethető össze a tisztességes versennyel. A Kereskedelmi és Iparkamara kell, hogy képviselje azt a kereskedelmi és ipari etikát egész gazdasági életünkben, kell tehát, hogy jó példával járjon elől. így például különvéleményt kell bejelentenünk az árumintavásár nemzetközinek való hirdetése ellen is, miután azon a külföld semmiféle vonatkozásban részt nem vesz. Mert komoly szakember csak nem tekintheti ezt annak, ha Franciaország ideküldi ujságkollekcióját és vasúti propaganda-iratait, vagy Bulgária dohány- és csokoládé-mintáit (!), vagy a hatalmas nagy Olaszország öt-hat gyár szegényes vándorló árumintáit. Ez nem külföldi részvétel. S akkor nem is szóltunk a török cukorlepényről. A kamara hivatása lenne vigyázni arra, hogy a reklám, amely ezt a vásárt propagálja, ne lépje túl azt a határt, amely a valóság és a szédelgő feldicsérés között van. Azonkívül ügyelnie kellene arra, hogy egy komoly árubemutató nem lehet ökörsütéses népünnepély, sem pedig kirakodó vásár, sem deszkaváros. Ami pedig a vásár legfontosabb részét, az idegenforgalmat illeti, az eddigi tapasztalatokból láthatjuk, hogy jól megfogva, jól megszervezve, céltudatos szakszerű munkával igenis lehet az idegenforgalmat növelni, fejleszteni. De miként az éremnek, az idegenforgalomnak is két oldala van. A vásár alkalmával évről-évre növekedő idegenforgalom több mint 80—85%-át úgyszólván a jó vidék alkotja. Ez pedig nem helyes, ez nagy félreértésekre és főleg súlyos gazdasági vérkeringési zavarokra adhat okot. Ugyanis igen helyesen tiltakozott legutóbb az OMKE az ellen, hogy sűrűn és nagy propagandával hívják fel a vidék lakosait Budapest meglátogatására, ami végül is a vidéki kereskedelem és ipar elsorvadásához fog vezetni. Kézenfekvő, hogy a vidéki látogató összegyűjti szükségleteit és a fővárosba való felrándulása alkalmával elégíti azt ki, mind olyan téren, amely fájdalmasan érinti főleg a vidéki kisipart és a kereskedelmet. Viszont a vidéki kisipar és kereskedelem mindmind ("málló, apró existencia, adóalanyok, tehát ezek esnek el jogos keresetektől, attól az amúgyis kis forgalomtól, ami ma vidéken van, szóval az utazási kedvezmények és a nagy propaganda maholnap teljesen Budapestre irányítja az egész vidék detail-fogyasztását. Az idegenforgalom, amelyre az országnak szüksége van, kizárólag a külföldiekből verbuválható, sőt ez is úgy szervezendő meg, hogy necsak a főváros lakossága élvezze ennek előnyeit, hanem az egész ország. Ebből a szempontból a nemzetközi vásár édes-keveset produkált eddig. Összegszerüleg az egész propagandájának 80°/o-a a belföldre esik és csak a fennmaradó 20% oszlik el a külföldön. Az alap pedig, amelyen tulajdonképen az egész idegenforgalom nyugszik, az állam nyújtotta utazási kedvezmény. Viszont helyes és igazságos az lenne, hogy utazási kedvezményt csakis a külföldi élvezzen és a propaganda — ha már nemzetköziségről beszélünk, folyton egy árubemutató keretében — 80%-ban kell, hogy a külföldön történjék meg és csak a fennmaradó 20% itthon. Itt bontakozik ki aztán az alapigazság, amely így szól: ha nemzetközi vásárt akarnak csinálni, akkor ahhoz a külföldre van szükség, viszont ennek a szolgálatnak az ellátása elsősorban is az államot és a fővárost illeti meg, s csak harmadsorban, mint szakvéleményező szervet a Budapesti Kereskelmi iparkamarát, mint körzeti kamarát. Ha pedig országos kiállítást akarnak létrehozni, akkor a sorrend változik, ugyanis akkor előbb jönnek az összes körzeti kamarák, mint érdektestületi és szakvélcményező szervek és jön az állam, mint istápoló és végül a főváros, mint egyik legnagyobb reprezentánsa a kereskedelmi és ipari életnek és mint vendéglátó gazda. Az állam szerepe ez utóbbi esetben az anyagi bázis — utazási kedvezmények, jutalmak, stb. — nyújtása. Elhisszük, hogy a fentiek erősen érintenék a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara anyagi érdekeit, miután a vonalvezetésük az eddigi vásárrendezéseknél főleg annak anyagi eredményprodukciójára volt kihangsúlyozva, bármint is szeretnék altruisztikusnak feltüntetni, s ennek érdekében honosítottak meg olyan gestiókat is, amelyek homlokegyenest ellenkeznek egy erkölcsi testület hivatásával és konstrukciójával. Mert amíg egyik oldalon a kamara vásár-osztálya élvezi egy jogi személy cs egy erkölcsi testületnek kijáró előnyöket, — mint önálló, nyilvánosságra nem tartozó pénzkezelés, adómentesség, állami és városi támogatások, szabad mozgás, a vezető személyiségeknek 10—15.000.— pengőkkel való honorálása, jutalékos ügynökök foglalkoztatása, stb. — addig a másik oldalon nélkülözi a jogi személyt terhelő hátrányokat, mint pl. nyilvános számadási kötelezettség, a közvélemény kontrollja, az állami és városi támogatásért kijáró ellenszolgáltatások stb., stb. A jelenlegi vásári szerv úgyszólván ma egy társadalmi és gazdasági hermafrodita, körülvéve az öndicsérö görögtiizes lángokkal, amely lángok felhői elrejtik ma még azt a magot, amely mag egyszer mégis csak kalászbaszökkenti a közbotrány díszes virágait, ha majd éri az objektív kritika igazságes esője. Addig csak regisztrálni kell azt, hogy egy nemzetközi vásárnak az ügye közügy, márpedig a közügy kizárólag törvényhozási úton szabályozható. Ezért sürgősen napirendre tűzendő egy törvényjavaslat kidolgozása olyan szerv felállítására, amelyben résztvenne az állam, a főváros, az összes körzeti kamarák, valamint a vidéki városok delegáltjai és ez a szerv rendezne meg évről-évre úgy a fővárosban, mint az egész országban a nemzetközi, országos, vidéki ipari és kereskedelmi szakvásárokat, vagy kiállításokat. Mindezt azonban a gazdasági élet szabályai és etikája alapján, szigorú szakszerűséggel, miután az ilyen vásároknak nemcsak a közre hasznothajtóaknak, hanem oktató jellegiieknek is kell lenniök. Mert úgy tudjuk, hogy az állati hangokat utánzó úriember a szórakoztató iparhoz tartozik és nem a magyar ipar kollektív kiállításához. Mintahogy nem tartoz78