Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 9-10. szám - Az általános titkos választójog Magyarországon

Az általános titkos választójog Magyarországon Irtás Dr. VÁZSONYI JÁNOS orsz. képviselő A magyar belpolitikai életnek évtizedek óta legfontosabb kérdése. Mindezideig megoldatlan. Sokan éltek belőle, sokan visszaéltek vele, de a magyar nép egyeteme tisztán és becsületesen nem élhetett vele soha. Még 1920ban sem. Az első nemzetgyűlési választás általános és titkos volt, de az amellett megnyilvánult nyilt kísérőzene lehetetlenné tette annak szabad gyakorlását. Állandóan halljuk, hogy a fiataloké a jövő és a jelen, az öregeké a mult. Talán úgy kellene ezt helyesbbíteni: az öregeké a múltban elért pozició, sikere és jövedelme, a fiataloké a jelen szenvedése és a jövőnek a bedeszkázottsága. Választójogi törvényeink is ezt bizonyítják: Petőfi Sándor a jelenlegi választójogi rendszer szerint sem törvényhatósági bizottsági tag, sem országgyűlési képviselő nem lehetett volna, mert 28 éves korában hősi halált halt, míg törvényeink a passiv választói jogot a 30 éves korhatárhoz kötik. Csodálatos e tekintetben csak az, hogy aki a 30 éves korhatárt törvényerőre hozta, az valamikor 24 éves korában már országgyűlési képviselő volt. íme a kétféle mérték, avagy a saját múltnak elitélése. Az általános titkos választójog kérdése minden politikai párt programmjában benne van. Sajnos rendesen ott is marad. A modern parlamentarizmus titkos választójog nélkül el nem képzelhető. A képviselő megnevezés viszont csak az egyéni választás útján kapja helyes értelmét. Az első kérdés tehát annak az eldöntése, hogy a természetszerűen titkos szavazás mellett egyéni kerületek, avagy nagy lajstromos kerületek választanak. Aki a párt diktatúrát, ez alatt nem egy pártnak az ország felett, hanem az összes pártoknak a jelöltek és szavazók felett való diktatúráját akarja, aki a jelölésekkel kapcsolatos korrupciót s az anyagi erőnek érvényesülését kívánja, az álljon a lajstromos szavazás mellé. Aki a régi magyar történelmi tradíciót kívánja istápolni, a követküldés hagyományát akarja a képvselőválasztásban megőrizni, fenn akarja tartani a kapcsolatot a képviselő és a szavazó között, titkos választást akar s az egyéni érték érvényesülését, az az egyéni választás hívének vallja magát. E kérdéskomplexumban legfontosabb és legsürgősebb teendő az új arányos kerületi beosztás elkészítése és a jelenleg fennálló aránytalanság megszüntetése. Vizsgáljuk röviden e tekintetben a magyar közjog fejlődését. 1848 előtt a rendi táblán minden megyét két követ képviselt. Az 1848 évi törvényhozás 377 országgyűlési képviselőnek adott helyet, ehhez számítva Erdélynek 73 képviselőjét, akiket nem az általános választáson, hanem a vármegyék, a székely és szász székek , amagyar és szász vidékek, városok és kiváltságos községek kijelölése alapján küldöttek az országgyűlésbe. Az intentió az volt, hogy átlag 30 ezer lakosra egy képviselő essék, az egyenlőtlenség az volt, hogy a legkisebb megye is a traditiók fenntartása miatt két kerülettel birt. Ezt a törvényt az 1868 évi 43. t. c. és az 1878. évi II. t. c. módosította, ez utóbbi Budapest kerületeinek számát hétről kilencre emelve fel. A legkényesebb módosítás ezen a téren az 1914. évi 14. és 15. t. c-ben foglaltatik, e törvények azonban nem léptek életbe, mert közbejött a világháború és e törvényeket követte az 1917. illetve kiherélt formájában az 1918.-as ugyancsak életbe nem lépett törvény, majd az 1920-as Friedrich féle választójogi rendelet, az ezt követő Bethlen féle 1922-es választójogi rendelet, végül az 1925. évi törvény. Az 1914. évi 15. t. c. indokolása az akkor még fennállott és azóta még sokkal inkább fejlődött aránytalanságra már rámutat amikor Sándor János belügyminiszter megállapítja — ma már sajnos nincsenek nemzetiségeink, de akkor még a nemzetiségi kérdés volt az, amely miatt mindenütt korrektivumokkal kellett dolgozni: — „Annál a kérdésnél, hogy az országgyűlési képviselő választókerületek hogyan osztassanak meg, az egyes törvényhatósági kerületek között, a történelmi fejlődésnek komoly figyelmet érdemlő szempontjain kívül teljességükben mérlegelni kellett a jelen kulturális és gazdasági erőviszonyait, továbbá, ahol némi valószínűséggel előrelátható volt, a jövő alakulásának eshetőségeit. Bármennyire is természetes ma egy nemzeti államban, hogy a választókerületek beosztása azi állam fenntartó elem érdekeinek különösebb figyelembevételével történjék, ebben az irányban egyoldalú kedvezésre nem törekedtem, hanem az összes tárgyi szempontokat elfogulatlanul igyekeztem mérlegelni. Meggyőződésem különben, hogy a magyarság szupremáciája nem szorul arra, hogy mesterséges eszközökkel tartassék fenn. Ezer év gazdasági és kulturmunkája a magyarságnak ugyanis legtöbb helyütt elsőséget biztosít, történelmünk folyamán sohasem maga a nyers számbeli túlsúly volt az, amelyik a magyarságot vezető szerephez juttatta, hanem a magyar értelmiségnek, — amely nemcsak a magyarságból, hanem az ittlakó nemzetiségek színe javából is alakult — politikai képességei, tapintata és vezetésre hivatott szellemi elsőbbsége. Ahol az elsőbbségnek ez a tárgyi alapja hiányzik, ott a választó-kerületek tendenciózus megalkotásával sem tudnók azt biztosítani. Sőt a kerületek részlehajló beosztása csak növelné a szándékosan háttérbe szorított nemzetiségek elkeseredését és ellentálló képességét is." Néhai Sándor János belügyminiszter indokolása sajnos később nagyon is igazolásra talált. S ma bár nemzetiségeink hiányoznak, a kerületi beosztás aránytalansága mégis szembeszökőbb mint valaha volt. 101