Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - A falu és a közigazgatás reformja

jegyző működik, máshol pedig akkor, ha újra kerülne betöltésre az állás, természetesen most már jogvégzettekkel. Akkor ez a reform hoszszú évtizedek alatt sem fejeződne be, azonkívül nagyban sértené a jelenleg működő jegyzők érdekeit, szerzett jogait, akik erre a pályára léptek. Ezt feltétlenül úgy kell áthidalni, hogy a másféléves községi közigazgatási tanfolyamot végzetlek, ahol úgyis nagyfokú jogi kiképzést nyernek, a közigazgatási vizsgát tegyék le, amit igen könnyen teljesíthetnek. A belügyminiszter pályázatot írt ki a Jegyzők Országos Egyesülete útján a községi közigazgatás leegyszerűsítése tárgyában, hogy az erre leghívatottabbak is tegyék meg előterjesztésüket, hiszen ezzel igen nagy és értékes anyagot kap a belügyminisztérium, sőt igen célszerű lenne, ha már most berendelne a belügyminiszter a jegyzői karból egy olyan alkalmas egyént, aki a kodifikátorok munkáját az ő tapasztalati tudásával alátámasztaná. Ezzel már eleve kiküszöbölhető lenne sok olyan esetleges helytelen felfogás, vagy intézkedés, amely csak ártalmára szolgálna a készülő törvényjavaslatnak. A kiírt pályázat azt a feltételt is tartalmazta, hogy az egyszerűsítési javaslatnak olyannak kell lenni, mely nem hárít át munkaköröket és munka-terheket más haatóságokra. Ez nagyon helyes, mert a racionalizálás egyszersmind költségkímélést is jelent, nem jelenti tehát azt, hogy újabb hivatalokat, vagy állásokat kelljen kreálni. Csak pár példát említünk itt meg úgy hirtelenében. Miért kell a közoktatásügy, közegészségügy, vagy az állategészségügy körébe vágó teendők egész halmazatát a községi jegyzőnek végeznie, amikor van a községben tanító, orvos és állatorvos, akiknek szakszerű képesítése nagyobb garanciát nyújt az ügy szakszerű elintézéshez. Vannak tehát olyan közigazgatási funkciók, melyeket indokolatlanul lát el a jegyző, amelyek alól való felszabadulása ese'én nemcsak a felelősség alól is felszabadulna, amely időt egyéb hasznosabb teendők ellátására fordíthatná. Ennél a tárgynál kell felhívnunk még az illetékesek figyelmét egy igen nagy igazságtalanságra is, mégpedig a jegyzővel szemben alkalmazható rendbirságolásokra. Helyes a rendbirságolás, mint fegyelmező eszköz, hiszen minden közigazgatási ágban él a fegyelmező eszköz. Itt csak az furcsa, hogy minden felsőbb hatóságnak joga van a jegyzőt rendbirsággal súlytani. Ez igen lealázó helyzet, miután a jegyzővel a felsőbb hatóságok megszámlálhatatlan mennyisége rendelkezik, anélkül, hogy tudná, hogy a másik hatóság milyen feladatokat rótt reá. Nem elég az, hogy minden hatóság a maga rendelkezéseit tartja a legsürgősebbeknek, ugyanakkor a legkülönbözőbb hatóságok követelnek a jegyzőtől időben, térben és fizikailag az adott terminuson belül elvégezhetetlen munkákat, akkor az önhibáján kívül előálló késedelemért rendbirsággal sújtják. Ezért feltétlenül kell, hogy rendbirságot csak a jegyző közvetlen főnöke, a főszolgabíró róhasson ki. Minden más hatóságnak ehez kell előbb panasszal fordulni, ha valahol hibát észleltek. Ami még szintén nagyon megszívlelendő most a készülő javaslatnál az, hogy adódnak községek, ahol már hónapok óta nem kapják meg a jegyzők fizetésüket. Itt egy olyan abuzus állt elő, amit reparálni kell, még ha való is az, hogy a szűkreszabott állami büdzsé nem engedi meg, hogy segítséget kapjanak azok a tönkrement községek, amelyek nem tudják tisztviselőiket fizetni. Mert, ha ezek egy autonómiának a tisztviselői, azért az állam is igényin veszi munkásságukat, sőt összes munkálkodásuk 90o/o-a állami feladatok elvégzése. Végeredményben a vármegye tisztviselői is autonóm testületek választott alkalmazottai, de ott még nem fordult elő, hogy fizetésüket ne kapják meg hónapokon keresztül. Tehát itt feltétlenül kell módot találni arra, hogy az állam segítségére siessen a fizetés képtelen községeknek legalább abban, hogy tisztviselőit tudja fizetni. Ennyit előlegezhet az állam a községeknek a befolyó adókra. Azt is mondja a Nemzeti Munkaterv, hogy a közigazgatásnak a nép szeretetétől kell áthatoltnak lennie. De kérdezzük, mikor fogja megszeretni a nép a közigazgatást? Akkor, ha tapasztalni fogja, hogy a közigazgatás van őérette és nem ő a közigazgatásért. Látnia, éreznie kell annak a közigazgatott népnek, hogy minden ügyes-bajos dolgában bizalommal fordulhat a "közigazgatáshoz, ott megértésre, segítségre, tanácsra talál. Talán mindent paragrafusokba lehet foglalni, csak a közigazgatást nem és minden közigazgatási intézkedés, törvény, vagy rendelet tulajdonkép egy keret, melyet az életbe a helyi és egyesek viszonyának megfelelően kell átültetni. Ezért igen helyes, ha a közigazgatás decentralizáltatik és ezzel odavitetik közvetlen a néphez, mert csak így lehet remélni, hogy a helyi ismeretekkel rendelkező közigazgatási funkcionárius az ő igazgatásában lelket szívet, méltányosságot, tapintatoL visz bele és az államhatalom szigorát úgy alkalmazza, hogy amikor fájdalmat okoz vele, egyben az igazságosság melege is áradjon ki abból. A közigazgatás gyorsasága elengedhetetlen kellék. Nem szabad a racionálizálás gondolatáért, vagy annak anyagi eredményeiért feláldozni a lényeget, nem mehetünk el a takarékossággal odáig, hogy ezzel megbénítsuk a közigazgatást. Csak annyit szabad egy-egy közigazgatási tisztviselőre rárakni munkateherben, amennyit elbír anélkül, hogy fel ne áldozza a jó és gyors közigazgatás elvét és szolgálatlanul maradjanak azok a kötelezettségek, melyek a falu vezetésével, oktatásával, a néppel való törődésével jár. Sok helyütt a községek közigazgatása csőd előtt áll, melyet az a létszámapasztás idézett elő, mely úgyszólván megbénította már a községi közigazgatás zavartalan menetét, 48