Themis, 1837 (1. évfolyam, 1. szám)

1837 / 1. szám - Ügyvéd

Azon gyakori szokás némelly ügyvédeknél, kik mintegy tanúságot tesznek személyes meggyőződésük' felhordásával, nem bizonyít ellenünk. Ha g? pontban csak tettetik magokat, miről feltesszük , hogy igen ritkán történik, épen menthetetlenek* De különben is, bár mint legyenek meggyőződve állításaikról, e' szokás meggondolatlan és káros; mert az, mit illyes meggyöződésökrei hivatkozás nélkül állítanak aztán, hitelre nem érdemesíttetvén, illyenkor mintegy véleményt látszanak adni az eset' alaptalanságáról: pedig a' védencznek joga van kívánni, hogy e' véleménnyel elő ne álljanak. Addig, míg az ügyvéd csak mint képviselő állítja azt, minek állítására a' fél által felhatalmaztatik, semmi esetre sem gáncsoltathatik ; mert tudja kiki, hogy a' fél önelŐadását olvassa, 's kivilágosúl majdan, ha ez hitelt érdemel - é, vagy sem. Minden buzgóság, mellyel csak vihetni az ügyet, — minden elmésség, mellyel azt valónak kitűntethetni, — minden pathos, mellyel részvétet gerjeszthetni iránta, szükségkép úgy tekintetnek, mintha a' védencznek saját kiömlései volnának; az ügyvéd csak azt terjeszti a' bíróság elejébe, mit előterjesztene maga a' fél, ha a' szükséges képességgel és szónoklattal bírna. Azon ellenvetésre, hogy a' szónoklat1 gyakorlását nem kellenék megengedni, minthogy nem csak védelmezni a' jogot, hanem segíteni az igaztalanságot is czélja, — azt válaszoljuk, hogy ennek vitatásába most bé nem ereszkedünk , mert így magok a' felek hasonlókép eltiltatnának minden hivatkozástól az érzelmekre; nekünk pedig jelenleg csak az ügyvéd' tisztével van dolgunk. Kétségkívül, ha a' szónoklat' művészéig