Telekkönyv, 1918 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1918 / 5-6. szám - Házparcellázás 1. [r.]

42 egyúttal pedig a házfölosztási gyakorlat létjogosultságának és jövőjének fejtegetése. Ezen cél elérése érdekében azonban kénytelen vagyok előbb a házfölosztási gyakorlat keletkezésére és a „részházak" telekkönyvezési módjára egy rövid pillantást vetni. A házak testi fölosztásának gyakorlata Fiúméban ősi. Az 1840-es években szerkesztett régi telekkönyvben már tömegesen találunk házakat, amelyek 2—6 külön lapon fölvett házrészből állanak. Ezen sajátságos szokás keletkezése tengermelléki városokban az építkezésre, alközségek és falvakban pedig a művelésre alkalmas föld csekély terjedelmében leli leginkább magyarázatát. Mert nemcsak városi és nem is kizárólag fiumei szokás az. Az alközségek legfélreesőbb helyein, — ahol valamely két szoba és konyhából álló földszintes házikónak egy-egy' szoba és fél konyhából álló része képezi elég sűrűn különböző személyek tulajdonát, — éppen úgy találkozunk a megosztott házakkal, mint Fiume ó- és új-városrészeiben, avagy általában Isztria, Horvátország és Dalmácia tengermellékén. A részházak őse valószínűleg végrendeleti intézkedés folytán létesült, amikor az osztályos atyafiak a hagyaték tárgyát képező házat emeletek, vagy helyiségek szerint, — talán némi ráfizetéssel, — egymás között fölosztották; hogyha pedig a ház nem bizonyult elég tágasnak az összes örökösök befogadására, azt a szükséghez képest egy-két emelettel kibővítették, amelyeket más és más örökös vett birtokba. Erre ezen a vidéken — még az alközségekben is, — adva van a lehetőség, miután kivétel nélkül tartós, szilárd anyaggal építenek. Ahelyett tehát, hogy — magyar falusi szokás szerint — egymás végébe, folytatólag toldoznák a szükséges lakhelyiségeket, azokat emeletszerüleg egymás fölé helyezik el, megtakarítván ezáltal egy-egy darabka megművelhető, drága földet, amelyből oly kevés van errefelé. A városiak között néha többen társulva, szerényebb tőkéiket összeadva építettek házat, és azt előre megállapított terv szerint, az építkezési költségekhez való hozzájárulás arányában vették emeletenkint, vagy lakásonkint külön-külön birtokba. Idővel aztán gazdát cseréltek az egyes házrészek élők közötti jogügylet alapján és lassan oda fejlődött a dolog, hogy teljesen idegen, egymással sem rokoni, sem üzleti viszonyban nem álló egyének váltak azok tulajdonosaivá. Ujabban Fiúméban — és ez különösen jellemző — a telekspekuláció vetette magát teljes erővel erre a dologra. Magántőkések és egyenesen erre a célra alakult szövetkezetek nyakra-főre