Telekkönyv, 1918 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1918 / 1-2. szám - A telekkönyvek vezetése

11 anyagi javadalmazás nem tartott ugyan lépést (600 telekkönyvvezető közül lő-en kerültek a VIII. fiz. osztályba), de jégtörőnek 'ez is elég volt. Találkoztak azonban a bírósági hivatalnokok között egyesek, akik a telekkönyvvezetők kiváltságos belyzetét megirigyelték, a kezelő tisztviselők részére külön egyletet alapítottak s ennek orgánumában aztán féktelen dühvel nekitámadtak a telekkönyvvezetöknek, kétségbe vonták tevékenységük fölényes voltát, annak színvonalát nagyon alacsonyra igyekeztek leszállítani s egyenetlenséget szítottak az alantasabb fizetési osztályokban levőknél n telekkönyvvezetőkkel szemben, mintha a telekkönyvvezetők nem is az írnokokból regrutálódnának. Olybá tűnik ez, mintha a hadnagyok, főhadnagyok a kapitányok ellen fordulnának és sokalnák díjazásukat. Maguk alatt vágják a fát. Addig-addig írták förmedvényeiket lapjukba s járlak deputáeióba a minisztériumba, miglen tényleg sikerült nekik valamit elérni. Üj címet kaptak: bírósági hivatalnok helyett most már segédhivatali tisztviselők lettek. Nem érem fel ésszel: micsoda vívmány rejlik ebben. Más fontosabb igyekvésük oda irányul, hogy a telekkönyvvezetőkkel egy rangsorba jussanak. Isten tudja hogyan képzelik ők azt? Ilyen módon akarnak bejutni a VlII-ik fizetési osztályba? Hiszen azt talán közös rangsor nélkül is elérhetik. Mi telekkönyvvezetők megelégedéssel fogjuk venni, ha, akár az összes irodaigazgatókat a VlII-ik fizetési osztályba helyezik! Készségesen elismerjük, hogy az irodaigazgatók értékes adminisztratív tevékenységet fejtenek ki s a törvényszéki elnököknek nélkülözhetetlen segítő közegei. Nem is az úgynevezett szamárlétrán emelkednek odáig, hanem egyéni képességük révén. De hogy a polgári osztálynál kizárólag csekély előképzettséget s minimális szaktudományt igénylő kezelői munkálkodással foglalkozó tisztviselő egyaránt haladjon a fizetési osztályok létráján azzal a telekkönyvvezetővel, aki nagy felelősséggel a telekkönyvi irodái vezette, feleknek három nyelven felvilágosítást adott, néhány község telekkönyvét átalakította, sorrendi s egyéb tárgyalásokat tartott, tényleges birtoklásoknál a tényállást kibogozta s a helyszíni eljárást ellátta, végzéseket fogalmazott, szóval bírói funkciót teljesített s bírói munkaerőt pótolt — azt az igazsággal s méltányossággal összeegyeztetni semmikép sem lehetne. E folyóirat hasábjain alig kell hangsúlyozni, hogy a telek-