Telekkönyv, 1915 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1915 / 5. szám - Szükseges-e a kézjegy hitelesítése a perenkivüli telekkönyvi eljárásban? [2. r.]

50 Szükseges-e a kézjegy hitelesítése a perenkivüli telekkönyvi eljárásban?1 Irta Rojcsek Sándor kir. járásbiró. Az erdélyi tkvi rdtás 67. §-a szerint: ,bekebelezések és előjegyzések csak oly eredeti okiratok alapján történnek, melyek azon fél iránijában, aki ellen a bejegyzés eszközöltetik, a polgári törv. rendtartás határozatai szerint bizonyító erővel bírnak". Ez a szabály tehát bizonyító erőről szól, holott perenkívüli eljárási szabály. Igen ám, de olyan bizonyító erőről, amely a „polgári törv. rendtartás határozatai szerint" áll fönn! Tehát ez a szabály is kifejezetten kimondja azt a tételt, hogy bizonyító erőről, bizonyításról csakis a peres eljárásban lehet szó, amit az is megerősít, hogy az idézett szabály azt is szükségesnek találja megmondani, hogy ki az, aki ellen perben az okirat bizonyító erővel birna, ami a peres eljárásban egyáltalán nem lehet kétséges. A szabáty nem kíván teljes bizonyító erőt, csak bizonyító erőt, vagyis azt kívánja csak, hogy az okirat olyan legyen, amely peres eljárásban akármennyire, de valamennyire mégis bizonyítékul fogadandó el. Az erdélyi telekkönyvi rendtartás megalkotása idejében nem is volt olyan szabály, amely meghatározta volna, hogy milyen föltételek mellett bír a magánokirat teljes bizonyító erővel. Az akkor hatályban volt 1868: LIV. t.-c. 167. §-a csak anynyit mond, hogy „Magánokirat, melynek tartalmát tagadja az ellenfél, úgy szolgál bizonyítékul: a) ha azt sajátkezüleg írta és írta alá. vagy b) ha az idegen kézzel írt okiratot két előttemező tanú jelenlétében írta alá, vagy azok előtt utóbb az aláírást sajátkezű aláírásának ismerte el a kiállító; c) ha a kiállító, aki írni nem tud, két előttemező tanú jelenlétében, — akiknek egyike által a kiállító neve is aláírandó — szokott kézjegyével látta el az okiratot". (Ehhez a c) ponthoz az idézett t.-c. 168. §-a még egy további kelléket csatol arra az esetre, ha a kiállító olvasni se tud, vagy az okirat nyelvét nem érti. Ebben az esetben tudniillik még az is szükséges, hogy a jelenlévő tanuk az okirat tartalmát ismerjék,' azt a kiállítónak az általa értett nyelven megmagyarázzák, s hogy ez megtörtént, az okiraton bizonyítsák.) 1 Az előző közleményt lásd a 3—4. számban.