Telekkönyv, 1914 (19. évfolyam, 1-12. szám)
Melléklet: Telekkönyvi iskola
44 Ha a kiküldött bíró a megjelenésben akadályozva van a miatt, mert más község betétszerkesztésével van elfoglalva, erről a telekkönyvi hatóságnak jelentést tesz, amely a körülményekhez képest a helyettesítés iránt intézkedik vagy azt rendeli el, hogy az azonositás befejezése után a helyszini eljárás folytatása egyelőre függőben tartassék. Utóbbi esetben a bizottság azon napról, amelyen a függőben tartott eljárás folytatására a helyszínén megjelenend, a község elöljáróságát előlegesen értesiteni köteles. A bizottság az utasitás 65—116. §-ai szerint jár el. Eljárása nyilvános. Az eljárás vezetése s az eljárás közben a rend fentartása a kiküldött birót illeti, aki az eljárás során a feleket és általában a jelenlevőket rendreutasíthatja s amennyiben az előrebocsátott rendreutasitás eredményre nem vezetne, azokat, akik a rendet zavarják vagy illetlen viseletet tanúsítanak, husz koronáig terjedhető rendbirsággal büntetheti és a szükséghez képest eltávolittatásuk iránt is intézkedhetik. A rendbírságot kiszabó határozat ellen fellebbvitelnek helye nincsen, csak előterjesztéssel lehet élni a telekkönyvi hatósághoz (27,087/1910. IM.), amely végérvényesen határoz. A bírságoló határozat, a pénzbirságnak az illető község szegény alapjának javára végrehajtás utján leendő behajtása végett, a járás főszolgabirájának, illetőleg a polgármesternek küldetik meg. A község-előljáróság a bizottság mellé bizalmi férfiakként a szükséghez mért számban községi lakosokat köteles kijelölni. Ha nem találkoznak oly bizalmi férfiak, akik e tisztökben napidíj nélkül eljárni hajlandók: a szükséges napidijakat a község tartozik viselni. A bizottság csak két bizalmi férfi együttes jelenléiében működhet és ezek kötelesek a bizottságot az eljárásnál felvilágosítással támogatni és a felmerülő ténykérdésekben nyilatkozni. Ha valamely község határának jelentékeny része a szomszédos községbeli lakosok tulajdonát képezi: az illető ingatlanok betétterveinek készítésénél közreműködő bizalmi férfiakat a bizottság felhívására a szomszédos község tartozik kiküldeni. Az e bizalmi férfiak részére szükség esetében fizetendő napidíj azt a községet terheli, amelynek határában a szomszédos községbeli lakosok tulajdonát képező ingatlanok feküsznek. Ha a bizottság eljárása közben az tűnik ki, hogy a kikül-