Telekkönyv, 1913 (18. évfolyam, 3-12. szám)
1913 / 6. szám - Helyettesiti-e az ingatlan birói árverésen elért vételára az eladott ingatlant
A telekkönyvi hatóság ugy is utalványozhatott volna, hogy az ingatlan elért vételárából kifizeti X. követelését egészben és C. követelését is egészben, mert mikor X. követelése ki van egyenlitve, akkor az alzálog már megszűnt. A fenmaradt vételár felesleget a végrehajtást szenvedő telekkönyvi tulajdonosok közt osztja meg. Nyilvánvaló, hogy a telekkönyvi hatóság helyesen járt el akkor, mikor a három örökös illetőségéből egyenlő arányban fizetett X. követelésére, mert a telekkönyv állása szerint is nyilvánvaló volt, hogy X. követelését mind a három örökös egyetemleg s igy egymás közt egyenlő arányban tartozik megfizetni. Ha az emiitett másik módot alkalmazza a kiutalványozásnál, perre szolgáltat alkalmat s ez esetben a meginditott kereset meg is áll. Egy másik egészen hasonló esetben S. inditott keresetet R. és P. ellen 600 K iránt. A biróság mindkettőt egyetemleg marasztalta. R. és P. jószerivel fizetni nem akarván, végrehajtásra került a sor. S. a végrehajtást ugy R. mint P. ingatlanaira is vezette ugyan, de mert az árverésnél azt látta, hogy P.-nek két telekkönyvi ingatlanaiból is kikerül a követelés, R.-nek ingatlanait nem árvereltette el. P. elárverezett ingatlanain ugyanannak az R.-nek — ki szintén végrehajtást szenvedő — van egy 600 K követelése jelzálogon bekebelezve. Ezt a 600 K követelést a végrehajtató S. lefoglalja, arra alzálogot szerez. Mivel az ingatlanok 600 K fölüli árban keltek el s az első helyen bekebelezett 600 K követelés végrehajtató követelésével alzálogon van terhelve, nyilvánvaló, hogy végrehajtató helyesen cselekedett, mikor a további árverelést beszüntette, mert hiszen az elért vételárból a végrehajtató követelés teljes fedezetet fog nyerni. A kiutalványozás itt is ugy történt, hogy. az ingatlanok vételárából ki lett fizetve a végrehajtató követelése, mert a szerzett alzáloggal R. jelzálogos hitelező és egyúttal végrehajtást szenvedő helyére jutott. Most P. indit keresetet R. ellen 300 K és járulékai iránt s kéri R.-t marasztalni, mert az ingatlanai birói árverésen eladattak a 600 K közös adóság miatt. Azzal érvel, hogy S. a végrehajtást csupán az ő ingatlanaira vezette s R.-t a végrehajtás alul kiengedte.