Telekkönyv, 1911 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1911 / 2. szám - A kártalanítási dij érvényesitéséről

29 dij fogalmát mint valami kiváltságos kedvezményt kitudni? Hiszen éppen azért használt a törvényhozó a kamat meghatározásánál olyan részletes körülírást, hogy kizárja még a lehetőségét is min­denkorra egy különleges mellékkötelezettség kifejlődésének, mely a törvény megjelölésébe nem lenne beilleszthető s ez által a min­den melléktartozást beszámító maximális értékhatár felállításában nyilvánult alapelvének megingatására alkalmas lehetne. A kártalanítási dijat nem lehet kivonni a tőkén kivül eső bármely dolog vagy haszon, a megtérítési összeg vagy a beszámítandó mindennemű, melléktartozás világos fogalmának keretéből a stornódij jogi természetéből merített kifogásokkal sem, hogy t. i. az kamatnak, a tőke járulékának nem tekinthető; nem a tőke haszálatáért, hanem a tőke idő előtti visszafizeté­séért s igy feltételesen az elmaradt haszon, illetve kár megtérí­tése végett, egyszer teljesítendő s igy a tőkön kivül kikötött melléktartozások összegénél be nem számitható. A törvény szövegezéséből ugyanis nem állapitható meg, a törvény szavaiból nem olyan kétségtelen első sorban az, — amint ezt többen vitatják, — hogy az ott meghatározni kívánt minden­nemű melléktartozás csak olyan lehet, amely vagy nyíltan vagy burkoltan a tőke használatáért, vagyis a tőkének az adós birto­kában, rendelkezése alatt lételéig ezért fizetendő s igy a korábbi visszafizetésért járó stornódij oda nem tartozhatik. A használat jogalapjára támaszkodva a törvény megengedi azt a magyarázatot is, hogy a stornódij, ha a pénzhasználatának megszüntetésével a korábbi visszafizetés jogának az ellenértéke is, de folyománya a tőke használatának. Az adósnak ha kölcsön nem vett s a pénzt nem használta volna, nem kellene kártérítést fizetnie; igy a stornó­dij ha szorosan véve nem a használatért jár, nem egyenesen a használat kamatszerü dija is, — eltekintve a %-os megjelöléstől, mégis a használat-6ói származó járuléka a főkötelezettségnek ; a kölcsönzés tényéből eredő, vagyis járulékos kötelem ; kölcsöntőke nélkül magában fenn nem állhatna, tehát a főkötelemből származó, ezenfelül vállalt s igy a kamat legmagasabb összegébe beszámí­tandó, 8%-on felül pedig nem biztositható, nem érvényesíthető melléktartozás. Nem vonható ki továbbá a stornódij a mindennemű mellék­tartozás fogalma alól azon az alapon sem, mert feltételes, vagyis csak korábbi visszafizetés esetén jár; mert ha a teljesítés fel is van függesztve a visszafizetés megtörténtéig, de ekkor a vissza-

Next

/
Thumbnails
Contents