Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 2. szám - Átvitel változatlan telekkönyvi állással

32 meg én is más-más szemüveggel nézzük az Imling dr. tanácselnök úr által felhozott „jogsérelmeket", mert hiszen álláspontunk különböző. Attól függ tehát minden, hogy melyikünk álláspontja helyes ? Idevonatkozóan csak annyit jegyzek meg, hogy a tkvi tulajdonosok 9/io részének bizonyosan homályos sejtelme sincs arról, hogy tulajdonközösségben — szenved. Végezetül ezúttal még csak annyit jegyzek meg, hogy magam is azt tartom, hogy a változatlan tkvi állással való átvitel sok abnormis állapot okozója. Ezen a bajon azonban nem úgy kell segitenünk, hogy a jelenleg érvényes jogot a maga valóságából kivetkőztessük, mert a felek annak respectálására jogosan számithatnak s mert különben is a jogértelmezés általánosan elfogadott szabályai szerint a korlátozó rendelkezéseket kiterjesztőleg magyarázni nem lehet. De lege ferenda ellenben lehet is, kell is a változatlan tkvi állással való átvitel kiküszöbölésének kérdésével foglalkozni. Imling Konrád dr. tanácselnök úr álláspontjának acceptálása egyébként ebben a tekintetben csak félsikert jelentene, mert a változatlan tkvi állással való átvitel vigan folynék tovább az egy parcellából álló jószágtestek létezése révén. Levél a szerkesztőhöz. Mélyen tisztelt Nagyságos Uram! Az életben kevés alkalommal volt okom arra, hogy szégyenpír fussa át arczomat a miatt amit tettem, de — mondhatom — még kevesebbszer arra, hogy a miatt piruljon, amit elmulasztottam teni. Cselekedeteimben tévedhettem, de hivatásos pályám megkezdése óta mindenkor arra törekedtem, hogy életpályámon ne vándor részére készitett ideiglenes menhelyet, hanem egész lelkemet betöltő otthont teremtsek. Ezen öntudatomat szégyenitette meg Nagyságod ma hozzám érkezett becses levelével. Érzem, hogy pirulnom kell, mert a reám pazarolt elismerést meg nem érdemeltom, sőt mulasztást követtem el. A lap megindításakor gyenge kezembe vett szerény fonalat évek óta elejtettem, a „Gyakorlat apróságai"-t legfeljebb magamnak rögzitettem meg néhány sorral, de bizony azok ma is feldolgozás nélkül hevernek. Talán most sem vettem volna tollat kezembe a magam védelmére, ha saját sorsomban annyian nem osztoznának és nem ser-