Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1905 / 1. szám - Dr. Török István betétszerkesztő biró úrnak
22 szerkesztésével teszed, Iia mindezt elképzelem, szinte hihetetlennek tartom, hogy Neked a családi élet boldogságának élvezésére időd jusson. És mindamellett jól esik közvetlen tapasztalatból tudnom, hogy emellett a tengernyi munka mellett kedves családod körének is éppen úgy tudsz élni, mintha a peres és perenkivüli iratok tanulmányozásán, Ítéletek és végzések hozatalán kivül semmivel sem volnál elfoglalva. Én folyóiratodnak a tizedik évfolyamba való lépése alkalmából azt kívánom, hogy nagybecsű irodalmi tevékenységed mellett kedves családodnak is, ezután is kellő időt szentelhessél és kedves feleséged még számtalan éven át viruló egészségben és igazi boldogságban éljen. Kartársad. * Igaz ugyan, hogy a telekkönyv rideg betűkből áll, de azért élet van benne és ennek az életnek mint, akármely más életnek a fenntartásához táplálékra van szükség. A telekkönyvnek a tápláléka a pontosság és a lelkiismeret. Ha ez a kettő hiányzik azokból, akik a telekkönyvvel foglalkoznak, akkor a telekkönyv rosszul táplálkozik, betegségek vesznek rajta erőt és egészen más tünetek mutatkoznak rajta, más irányban működik, mint ahogy a telekkönyvtől megköveteljük. Ebből az okból a „Telekkönyv" tizedik évfolyamának megkezdése alkalmából én azt kívánom, hogy akik foglalkoznak a telekkönyvvel, több pontossággal és lelkiismerettel munkálkodjanak és meg fogjuk látni, hogy a telekkönyvek ellen általánosan hangoztatott panasz elnémul s a megelégedés fog körülötte tanyát ütni. + Egy telekkönyvvezető. A „Telekkönyv" életének 10 éves fordulója alkalmával kérem a legmélyebb tisztelettel, szeretettel Nagyságos Uramat: engedje meg nekem, hogy lelkem, szivem egész melegével, igaz szeretettel üdvözölhessem. Lelkem mélyéből kívánom : hogy a jó Isten adjon Nagyságodnak erőt és egészséget, hogy a „Telekkönyv"-et az eddigi meleg szeretettel és az előfizetők megszaporodása által gondtalanul még igen sokáig szerkeszthesse. Mórocza Árpád kir. telekkönyvvezetö. * A közelgő jubiláris alkalomra a jó Isten minden áldását kérem Nagyságodra. Áldja meg erővel, egészséggel, hogy még nagyon.