Telekkönyv, 1904 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1904 / 1. szám - A közös legelök, erdők és nádasok tulajdonjoga. 2. r.

13 helye. A kir. Ítélőtábla azonban a kir. Curia által is helybenhagyott Ítéletével a felpereseket keresetükkel elutasította és az alperesek viszonkeresete következtében az 74 telek föld tulajdonjogát az alperesek jogelődének végrendeleti örökösödés czimén megítélte, mert igaz ugyan, hogy a közös végrendelet alkotásakor a kereseti '/4 telek föld az alperesek nagyanyjának nevén állott a tkvben és igaz az is. hogy a végrendelet szövege szerint az alperesek nagyatyja az ingatlant, mint sajátját említi, mindazonáltal erre az V4 telek földre vonatkozó végrendeleti intézkedést érvénytelennek, illetve úgy tekinteni nem lehet, mintha erről az ingatlanról a végrendeletben intézkedés nem tétetett volna, mert a végrendelet az örökhagyó házastársak közös végrendelete, a melyben a végrendelkezők első sorban azt jelentik ki. hogy összes ingó és ingatlan vagyonuk felett intézkednek, ebbeli akaratuk tehát kétségkívül kiterjedt mindama vagyonokra, a melyek a végrendelkezéskor birtokukban voltak, tekintet nélkül arra, hogy az ingatlanok melyik házasfélnek a nevén állottak; azzal a nyilatkozattal pedig, amely szerint mindketten egyedüli örökösül az alperesek jogelődét jelölték meg. annak a nyilvánvaló (a pernek a kir. ítélőtábla Ítéletének indokaiba részletesen felsorolt egyéb adataival is támogatott) akaratuknak adtak kifejezést, hogy a végrendelkezés tárgyát tevő minden vagyonukat bármelyik házasfél legyen is annak telekkvi tulajdonosa, az alperesek jogelőde örökölje. 116. A szóbeli végrendeletnek érvényességi kelléke az, hogy a végrendelkező az 1876. XVI. t.-cz. /.). §-a értelmében a végrendeleti tanuk előtt kijelentse, hogy tett nyilatkozatát szóbeli végrendeletnek kivánja tekinteni. 3636/P. 1903. sz. Szóbeli végrendelet kelléke. A felperesek az alperesek ellen az örökhagyó által alkotott szóbeli végrendelet alapján ennek hagyatékára örökösödési joguk elismerése és a hagyatéki javak tulajdonjogának megítélése iránt indítottak koresetet. Az első bíróság a felpereseket keresetükkel elutasította, mert a perben kihallgatott tanuk vallomása szerint az örökhagyó akkor, amikor vagyonáról élőszóval végrendelkezett, nem jelentette ki azt, hogy az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kivánja tekinteni, az örökhagyó szóbeli végrendelete tehát alaki kellék hiányából figyelembe nem vehető. A másodbiróság az első bíróság ítéletét megváltoztatta és az örökhagyó végrendelkezését, mint szóbeli végrendeletet érvényében fentartva, az örökhagyó hagyatékára a felpereseknek végrendeleten alapuló öröklését megállapította lényegileg azzal az indokolással, hogy a per adatai szerint kétségtelen, mikép örökhagyó a szóval előterjesztett végintézkedését szóbeli végrendeletnek kívánta tekinteni és hogy az 1S7(>. XVI. t.-cz. 15. §-a ama rendelkezésének, hogy a végrendelkezőnek kikeli nyilatkoztatni, mikéi) szóbelileg kíván végrendelkezni, nem tulajdonitható az az értelem, hogy az örökhagyó a végrendelet alakjára előzetesen nyilatkozzék, hanem csak az, hogy nyiatkozata ne hagyjon fen kétséget az iránt, hogy szóval tett nyilatkozatát kívánta végintézkedésének tekinteni. A kir. Curia azonban a másodbiróság ítéletét