Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 4. szám - Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek ujabb szabályozásáról

52 kongresszus kérte ; a lakáspénznek és a szolgálati pragmatikának szabályozását s a nyugdíj-törvénynek módosítását pedig elejtette. Nem részletezem a hiányokat és sérelmeket; megtették már s megteszik még ezentúl is az érdekeltek és közlik azokat terjedelmesen a napilapok, a szaklapok és a folyóiratok. Azokból és a fölterjesztett emlékiratokból és kérvényekből kimeritően értesülhetnek a kormány és a törvényhozás tagjai s módjukban áll azokat figyelembe venni és teljesíteni. Azokat a jogos, igazságos és méltányos kívánalmakat pedig teljesíteni kell, még áldozatok árán is ; mert az állam minden törvénye és minden rendelete csak holt betű ; tisztviselői adnak azoknak életet. De a legjobb törvény és a legüdvösebb rendelet élete is czéltalan és sikertelen, ha erőre kapni, ha megizmosodni képtelen; senyved az csupán. Az állam tisztviselői kezében él egészséges és üdvös életet, vagy senyved el tehát minden törvény, vagy rendelet. A legelső, a legfőbb állami érdek ennélfogva az, hogy az állam törvényeinek és rendeleteinek olyan tisztviselők adjanak életet, akik szívvel-lélekkel szolgálják az államot és nemes buzgalommal igyekeznek annak érdekeit hathatósan előmozdítani. Ámde az állam tisztviselői csak akkor lehetnek ilyenek, ha tisztességes megélhetésük és fokozatos előmenetelük biztosítva van s anyagilag és erkölcsileg függetlenek. Belátta ezt már minden müveit állam és sietett — ha adóemeléssel is — tisztviselői helyzetén gyökeresen javítani, hogy az állam és polgárainak vagyona, élete, biztonsága és jövője felett megelégedett és teljesen megbízható emberek őrködjenek ; mert máskülönben sem az állam, sem annak polgárai egy pillanatig sem lehetnek nyugodtak. Tudja ezt jól a magyar kormány is; mert hiszen maga mondja törvényjavaslatának indokolásában, hogy „a kormány, amidőn az érdeklettek részéről felhozottakat méltányolva, az illetményjavitás szükségét elismeri és azért javaslatokkal lép a törvényhozás elé, nem indulhat ki kizárólag az állami tisztviselők anyagi helyzetének humanitárius szempontokból méltánylandó mostohaságából, hanem mérlegelnie kell javaslatainál a kérdés körül csoportosuló összes állam- és társadalom-politikai szempontokat. Az állam saját érdekében nem nézheti közönyösen azt, hogy alkalmazottait a napi kenyér gondjai feladataik megoldásában megzavarják, hogy a rájuk bizott ideális és anyagi érdekek gondozását a megélhetéssel való küzködés silánynyá teszi és hogy végül az állam alkalmazottainak munkaerejét teljes mérvben nem veheti igénybe azért, mert az ő ellenszolgáltatása sok esetben nem olyan, mint aminő ellenszolgáltatás alapján azt követelhetné, hogy az ő alkalmazottja, ha hozzá szegődik, alkalmaztatását valósággal életpályának tekintse, amelynek minden erejét szentelni tartozik. Hozzájárul a mi viszonyaink között