Telekkönyv, 1901 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1901 / 1-2. szám

3 glogováczi lakosnak világosi elárverezett szölleje, hanem e helyett tévesen egy egészen más, teljesen idegen, de gazdátlanul és par­lagon heverő szöllő, amely H. János örököseié volt, akik azzal egymás közötti viszály miatt nem törődtek. így jutott az árverési vevő a H. János örököseinek tulajdonát képező szöllőnek birto­kába s használta azt békésen és háboritlanul 5 éven keresztül egész 1899-iki évig, amikor a H. János-féle örökösök kibékültek, a szöllejüket az árverési vevőtől visszakövetelték, de ez azt azért mert ő neki az a szöllő biróilag adatott át, nem adta vissza. Perre került a dolog s az árverési vevőtől elvették a H. János­féle szöllőt; ellenben biróilag átadták neki az 1900-ik évben azt ^ szöllőt, amelyet ő 1894-ik évben valóságban megvett: R. Anna glogováczi lakosnak világosi szöllőjét. Igen ám, de R. Annának sejtelme sem lévén szöllejének 1894-ik évben történt bírói el­árverezéséről és aki azt 1894-ik év után is egész 1900-ik évig, tehát 6 éven át nyugodtan, békésen és háboritlanul használta, legalább 2000 korona költséggel elpusztult szöllejét felújította, forgatta és amerikai oltványokkal beültette. Az árverési vevő ennélfogva az 1894-ik évben bírói árverésen 26 frtért megvett parlag szöllő helyett egy teljesen rekonstruált uj szöllőnek a bir­tokába helyeztetett be, amely most 4000 koronánál többet ér. Azt kérdezi Glogovácz község jegyzője tőlünk, hogy R. Anna visszakaphatja-e szöllejét és mi módon ? Vagy ha nem, kitől és mi uton követeljen kárpótlást ? Véleményünk szerint R. Anna peren kívüli uton egyáltalán nem boldogulhat; mert ingatlanra vezetett minden bírói árverés, ha az ellen az árverés befejezésétől 8 nap alatt az 1881 : LX. t.-cz. 178. §-a értelmében előterjesztés — 15 nap alatt pedig ugyanazon törvényczikk 187. §-a szerint utóajánlat be nem ada­tott és ha azt az eljáró tlkvi hatóság, például amiatt, mert a kiküldött megbízatása ellenére vagy annak határait túllépve járt el, hivatalból meg nem semmisítette : mindenki, tehát még an­nak irányában is jogerőre emelkedik, aki az árverési hirdetményt nem kapta, minthogy az 1881 : LX. t.-cz. 179. §-ának utolsóelőtti bekezdése szerint azon ok miatt, mivel az árverési hirdetmény nem szabályszerűen vagy nem is kézbesittetett, az árverés csak akkor semmisíthető meg, ha e miatt azon érdekelt fél ad be előterjesztést, aki a kézbesítési szabálytalanság miatt nem érte­síttetett. Minthogy pedig R, Anna, az árverésről nem értesített tlkvi tulajdonos, az árverés befejezésétől számított 8 nap alatt az ellen előterjesztést be nem adott: az irányában is jogerőssé vált árverést peren kívüli uton többé meg nem támadhatja, többé meg nem semmisittetheti. Most tehát az a kérdés, vájjon R. Anna nyilvánvaló sérelmét orvosolhatja-e és ha igen, mily alapon? A kir. kincstár ellen kártérítés czimen indítandó kereseté­nek aligha volna eredménye, mert az a körülmény, hogy a vég­rehajtató kincstár a lakóhelyét tévesen jelölte meg, annál kevésbé

Next

/
Thumbnails
Contents