Telekkönyv, 1898 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1898 / 1-2. szám - Telekkönyvi iskola. A kérvényről. [11. r.]

24 Az 1876. évi XXVII. t.-cz.-ben foglalt váltótörvény életbeléptetése stb. tárgyában 1876. évi november hó 30-án kelt igazságügyminiszteri rendelet 57. §. 1. pontjában, a mely e tekintetben megegyezik az 1840. évi XV7. t.-cz. II. r. 146. §. a) pontjának és a váltó-végrehajlások tárgyában 1869. évi április 8-án kelt igazságügyminiszteri rendelet 3. §. a) pontjának rendelkezéseivel, az kívántatik meg, hogy valószínűvé tétessék, miszerint a követelés veszélyeztetve van. Az 1881. évi LX. t.-cz. 223. §-a pedig, a mely jelzett törvényes rendelkezések helyébe lépett, a biztosítási .végrehajtás elrendelhetését e tekintetben azon előfeltételhez köti, hogy felperes a veszély valószínűségét mutassa ki. Mindezen rendelkezések egybevetéséből az tűnik ki, hogy az 1881. évi t.-cz. 223. §-a a követelés veszélyeztetésének kimutatása tekintetében lényegileg az eddig hatályban volt szabályokat tartotta fen. Az 1881. évi LX. t.-cz. meghozatala alapjául szolgált törvényjavaslat indokolásának egész szelleméből, és pedig különösen abból, hogy a törvényhozás a biztosítási végrehajtás intézményét, a kérdésnek ujabb tárgyalása után is szükségesnek találva, azt jövőre is fentartotta; abból, hogy csak az azzal elkövethető visszaélések megelőzésére keresett és állitott fel uj garantiákat, nevezetesen, épen mert a veszélyeztetés fenforgásának minden kétséget kizáró ismérveit törvényben tüzetesen meghatározni nem lehet, a biztosítást szenvedő fél érdekében a törvény 229. §-a akként intézkedik, hogy a bíróság, és pedig belátása szerint, a biztosítás foganatosítását biztosítéknak a hitelező részéről letételétől teheti függővé, a 236. §. szerint pedig a biztosítási végrehajtást rosszhiszeműen kieszközlő fél 500 forintig terjedhető pénzbirsággal büntethető, végre abból, hogy a törvényhozó ezt nem tette kifejezetten, okszerűen következtetendő, hogy a törvényhozó a biztosítási végrehajtás elrendelhetésének előfeltételein szigorítani nem akart. Ezeknél fogva, különösen tekintettel arra is, hogy a biztosítást szenvedett félnek érdekei a jelzett uj garantiákkal is, a, biztosítást szenvedett egyéb hitelezőinek érdekei pedig az ugyancsak 1881. évben, de korábban hozott csődtörvénynek (1881. évi XVII. t.-cz.) a megtámadási jogot tárgyazó rendelkezései által is hatályosan megvédelnek, nem forog fenn ok arra, hogy az 1881. évi LX. t.-cz. 223. §-ának vonatkozó rendelkezése szigoruabban értelmeztessék, mint azon hasonló törvényes rendelkezések érteimeztettek, amelyeknek helyébe az emiitett 223. §. lépett; nem annál kevésbé, mert okszerűen fel kell tenni, hogy a törvényhozó a birói gyakorlatot is ismerve és méltatva alkotta meg a 223. §-t, az addig fennállott gyakorlat szerint pedig felsőbb bíróságaink az esetek túlnyomóan nagyobb részében a hitelezőnek kedvezőbb felfogáshoz hajlottak, annak daczára, hogy a biztosítást szenvedett és ennek egyéb hitelezői érdekeinek megóvására alkalmas fent körülirt ujabb garantiák még nem léteztek. Gyakorlati szempontból vizsgálva a kérdést, annál kevésbbé köthető a veszélyeztetés fenforgásának felismerése ahhoz, hogy a végrehajtható birói határozat alapján elrendelt kielégítési végrehajtásnak megtörtént foganatosítása is kimutattassék, mivel sok esetben a foganatosítás nem az elrendelő bíróság székhelyén történvén, a vonatkozó bizonyíték beszerzésével járó időveszteségnél