Telekkönyv, 1898 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1898 / 10. szám - A telekkönyvvezetők helyzetéről

157 alkalmazásánál a tiz (10) évet meghaladó békés birtoklás igazolásától — bármit mondjanak is az „Utasítások" — eltekinteni nem lehet és nem szabad azért, mert a törvényalkotás elemi szabályai szerint a törvényt rendelettel megváltoztatni nem lehet. Minthogy pedig ugy a tkvi betétek szerkesztését szabályozó általános Utasítás, mint az 1892. XXIX. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott Utasítás (M. 92. §. 3. pont, 93. §. 5. pont, II. M. 49. §. 3. pont és 52. §. 5. pont) a T. 17. és 18. §-ainak a N. <>. §-ával kapcsolatos alkalmazására vonatkozólag — részben lehetetlen, részben pedig a fennálló törvénynyel ellentétes : ugyanazért tarthatatlan álláspontot foglalnak el, kiemelendőnek tartom már e helyütt: 1. hogy a N. 5. §-a a T. 18. §-ával kapcsolatosan csak akkor alkalmazható, amikor a tényleges birtokos valamelyik (közvetett vagy közvetlen) birtokelődnek az örököse ; 2. hogy a N. 6. §-a a T. 17. és 18. §-aival kapcsolatban kizárólag csakis azokban az esetekben alkalmazható, amikor a tényleges birtokos a közvetlen birtokelődnek az örököse; 3. hogy a N. 6. §-a az ellenkező szószerinti tartalom daczára de facto a T. 15. §-át is kiegésziti, ugyanazért ezzel a szakaszszal kapcsolatosan is alkalmazandó; amint egyébként mindezekről a hivatkozott szakaszoknak részletes tárgyalásánál bővebben lesz szó. (Folytatjuk.) . A telekkönyvvezetők helyzetéről. Irta : Harmath Domokos kir. telekkönyvvezető. Az 1893. évi IV. t.-cz. életbeléptetése után a kisebb javadalmazásit állami tisztviselők köréből sokszor felhangzott már panasz a törvény alkalmazása ellen. Eltekintve attól, hogy ezen törvénynek fogyatékossága abban rejlik, hogy a minimális fizetési fokozatot a törvényhozók — a régi rendszer szerint — 500 írtban tartották fenn; — a törvény alkalmazásával leginkább a telekkönyvvezetői kar lett sújtva, mert nemcsak alsóbb fokozatba lettek beosztva, hanem a telekkönyvvezetőknél kevesebb minősitéssel biró állásbeli alkalmazottakat előnyösebb figyelembe részesített; a segédtelekkönyvvezetők előhaladását pedig egészen lehetetlenné tette. Öt éve, hogy a törvény alkalmazásban van, mely idő alatt hiába való volt minden panasz. A „Telekkönyvvezetők egyesülete" is hiában kérelmezett törvényhozókhoz és miniszterekhez : a szenvedett sérelmek nem találtak orvoslásra, sőt az 1898-ik évi „Összlétszámok" jegyzéke ujabb csalódással sújtotta a telekkönyvvezetői kart. Hogy azonban rámutathassunk tényekre, csak be kell tekinteni a legújabb „Összlétszámok" jegyzékébe. Itt azonnal meggyőződünk arról, hogy minden más szak táblázatában a hivatali