Telekkönyv, 1897 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1897 / 2. szám - Telekkönyvi iskola. A kérvényről. [6. r.]

52 számú igazságügyminiszteri rendeletben nem foglaltatik a fennebb érintett feltevésnek megfelelő, vagy ezzel hasonló értelmű rendelkezés, ilyennek hiányában pedig puszta következtetés alapján a törvénynek olyan értelmet nem lehet tulajdonítani, mely a felekre terhesebb vagy éppen kivételes fizetési kötelezettséget ró. Kizárja ez értelmezést a törvény czélzata is. Ugyanis az 1875. évi IX. t.-ez. -4. §-ának harmadik és negyedik bekezdése azzal az indokolással vétetett fel a törvénybe, hogy a felek biztositva legyenek a végrehajtási költségek szükségtelen szaporítása ellen. De a napidíjra nézve kizárja ez értelmezést az 1871. évi LI. t.-cz. 25. §-a is, a mely szakasz félremagyarázhatlan módon kiemeli, hogy a bírósági végrehajtót a székhelyen kivül teljesített „eljárásoknál" két forint napidíj illeti meg. Ez a törvényhely egymagában véve sem logikai, sem nyelvtani értelmezés szerint nem hagy kétséget arra nézve, hogy a bírósági végrehajtót — tekintet nélkül a végrehajtási cselekmények különböző helyére, akárhány végrehajtási cselekményért, ha ezek egy napon teljesítettnek — csakis egy napidíj illeti meg. Ugyanis az idézett törvénynek ama kifejezése, hogy nem egy, hanem több végrehajtásról tesz említést, továbbá az, hogy nem az egyes eljárásokért, hanem általában ..eljárásoknál" szabja meg a két forint napidijat, kétségtelenné teszi, hogy a törvényben foglalt szövegezés szerint a napidíjra való jogosultság nem az eljárások számától, vagy ezeknek egymástól való különböző helyétől, hanem kizárólag attól feltételeztetik, hogy az eljárás vagy eljárások a bíróság székhelyén kivül teljesíttessenek. Végül kizárja az érintett értelmezést a napidíj fogalma is. Ugyanis napidíj fogalma alatt akár kárpótlást értsünk azokért a rendkívüli kiállásokért, melyek az által merültek fel, hogy a kiküldött lakhelyétől távol teljesít hivatalos eljárást, akár pedig napszakra beosztott szolgálatért járó javadalmazást, okszerűen következik az, hogy első esetben a kárpótlást, második esetben pedig a díjazást egyedül arra az egy napra és csak egyszer követelheti a végrehajtó, a mely napon a bíróság székhelyétől távol volt, illetve a mely napon — tekintet nélkül a cselekmények számára — székhelyétől különböző helyen foglalkozott. A fuvardíjra nézve pedig általánosan érvényben levő szabály az, hogy bírósági alkalmazott fuvarköltséget csakis a tényleg tett utazásért számithat fel. Hogy ez az általános szabály a bírósági végrehajtókra nézve is érvényes, e mellett szól az 1875. évi IX. t.-cz. 3. §-ának az a rendelkezése, mely a bírósági végrehajtók fuvardiját már előre külön díjszabályzatban megállapittatni rendeli, mely intézkedéssel a netalán! visszaélésnek elejét venni kívánja. Yaló ugyan, hogy az idézett szakasz a bir. végrehajtó székhelyétől, mint kiindulási ponttól, kezdve rendeli el annak díjszabályzat által leendő megállapítását, hogy a végrehajtó fuvardíj fejében mennyit számithat fel, ámde ez intézkedésnek magyarázata feltalálható abban, hogy a törvény e díjszabályzat által csupán a rendszerinti esetekre kivánt előre gondoskodni, ama rendkívüli esetekre azonban nem terjeszkedett